Horváth Csaba: Két napja Iványi, ma én

  • narancs.hu
  • 2022. február 23.

Belpol

Zugló polgármesterének tiszta a lelkiismerete. 

„A mai napon megjelentem a Központi Nyomozó Főügyészségen és a gyanúsítással szemben panasszal éltem. A rám felrótt korrupciós cselekményt nem követtem el, a lelkiismeretem tiszta. Az ügy időzítése és indíttatása egyértelműen politikai. Ezt támasztja alá az is, hogy két nap múlva, az ellenzék közös listáján való szereplésem miatt már nem tehették volna meg, ezért volt így időzítve” – írja a Facebookon Horváth Csaba, Zugló polgármestere. 

Mint írja, két napja az elesettek szószólója, Iványi Gábor volt soron, ma ő és holnap pedig bárki, aki nem kívánja ezt a rezsimet hatalomban tartani és ennek hangot is ad. Szerinte a következő hetekben újabb és újabb támadásokra lehet számítani ellenzéki politikusok és közéleti szereplők ellen, ezeknek semmi más célja nincs, mint az ellenzéket lejáratni és az egységét bomlasztani. „Néhány hét múlva a magyarok eldönthetik, hogy ilyen országban akarnak-e élni” – zárja sorait. 

Szerdán reggel az ügyészség munkatársai jelentek meg a Zuglói Polgármesteri Hivatalban, a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft.-nél, valamint Horváth Csaba polgármester otthonában is. Később pedig a nyomozóhatóság gyanúsítottként hallgatta ki. Pár nappal ezelőtt Iványi Gáborhoz, az Oltalom Karitatív Egyesület vezetőjéhez mentek ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai, ami után az ellenzék egy rögtönzött demonstrációt tartott. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.