Hosszú Katinka üzlettársat keres a Facebookon

  • narancs.hu
  • 2024. január 13.

Belpol

Fejleszteni szeretné az éttermét.

Tényleg komoly tervei vannak a vendéglátásban Hosszú Katinkának és férjének, mert éttermük működtetésére üzlettársat keresnek, a Facebookon is – írja a sportal.hu.

A háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok magyar úszónő 2022-ben nyitotta meg férjével közösen az éttermet, amelynek elindítására a megtakarításaiból 200 millió forintot költött.

Tavaly márciusban arról nyilatkozott, hogy az infláció és az emelkedő költségek miatt árat kellett emelniük. A működés első nyolc hónapjában nem termelt nyereséget az étterem, ahol – mint a lap idézi – egy szendvics 2850 forintba kerül, a gulyásleves 3490 forintba, a sült kacsacomb rizottóval pedig 6350 forintba. Hosszú Katinka már akkor arról beszélt, hogy befektetőtársakat is keresnek. 

Facebook-posztja szerint nagy álma vált valóra azzal, hogy megnyithatta az éttermet, amely glutén-, laktóz- és cukormentes ételeket kínál.

„További álmaink vannak fejlődésre, értékesítésre amelyet immáron csapatban szeretnénk megvalósítani. Keresünk magunk mellé egy hasonlóan ambiciózus, kreatív és lelkes üzlettársat, akivel közösen tudjuk elérni céljainkat” – olvasható Katinka posztjában. A telefonszámot is feltünteti, amelyen jelentkezhet az érdeklődő leendő üzlettárs.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.