Nemzeti érdekből soron kívül jöhetnek a külföldiek

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. január 13.

Belpol

Ha például futballisták.

Minden futballklubnak föladta a leckét a 2023. évi XC. törvény, amely alapján az idegenrendészet idén január elsejétől február 29-ig nem állíthat ki tartózkodási engedélyt olyan állampolgároknak, akik az Európai Unión és az Európai Gazdasági Térségen kívülről jönnek. 

 Ez – legalábbis a klubok értelmezése szerint – azért okozott problémát, mert így nem lehet külföldi futballistákat foglalkoztatni.

A Belügyminisztérium szombaton közleményt adott ki, megállapítva, hogy a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó új szabályok szerint február 29-ig tényleg nem lehet benyújtani tartózkodási engedély iránti kérelmet. 

A törvény alapján elvileg tényleg gondban lehettek a látvány-csapatsportokban érdekelt egyesületek, mert a tilalom egybeesik a téli átigazolási időszakkal több sportágban. Több csapat már megállapodott olyan játékossal, akinek elvileg meghiúsulhat a szerződése a tartózkodési engedéllyel kapcsolatos tilalom miatt. Ám – hangsúlyozza a Belügyminisztérium – „a rendelkezés alól nemzeti érdekből kivételt lehet tenni Magyarország gazdasági, nemzetpolitikai, tudományos, kulturális és sport érdekeire figyelemmel”.

A jogi helyzet megoldása érdekében Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára és Bolcsik Zoltán, a  Belügyminisztérium rendészetért felelős államtitkára pénteken tárgyalt. Abban állapodtak meg, hogy „a 2024. évi kiemelkedő jelentőségű sport világeseményekre való felkészülés fontosságának szem előtt tartásával, Magyarország sportérdekére tekintettel az érintett sportolók kérelmezhetik a belügyminisztertől a tartózkodási engedély kiadását”.

A címlapkép illusztráció: Pelé az egykori MTK-pályán

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.