Hunnia úri trágyadombján: a kormány 2,5 milliárdot vert el Tisza István születésnapján

Kiemelt társadalmi ügy: „úrnak, magyarnak egyként rongyot”.

Dr. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára is részt vett és felszólalt azon az ünnepségen, amelyet a Tisza Család Geszti Emlékköre szervezett a néhai miniszterelnök, Tisza István születésének 156. évfordulója alkalmából a család volt geszti birtokán, írja az MTI, ahol a kastélyban hamarosan református oktatási-kulturális központ nyílik.

A geszti bolond

A kormány vállalta, hogy 2,5 milliárd forint támogatással hozzájárul az épület teljes rekonstrukciójához, ott egy Tisza-emlékhelyet létesít, és emellett egy oktatási központot hoz létre. Továbbá 2024-ig évi 160 millió forinttal támogatja annak éves működését, mondta Latorcai, ami igazán gáláns születésnapi ajándék.

Távol álljon tőlünk mindenféle történelmi párhuzam, de úgy tűnik, ehhez a vaskos összeghez a maga módján Ady Endre is hozzájárult. Latorcainak és a többieknek mi járhatott a fejében, midőn e sorokat olvasta? (Nyugi, nem olvasták – ti. nem fociznak benne.)

Rohanunk a forradalomba

Utólszor raktak katonákat,
Pandúrt s vérebeket nyakunkba:
Végig-kacag vidám testünkön
Győzedelmes tervünk: a Munka.
Mi megmunkáltuk, hajh, jól a lelkek,
Rabságok, sebek, búk és keservek
Izzadtságos, rossz, magyar földjét
S ha most támadunk, le nem vernek.

A csúf Halált itt vetették el
Soha-soha ki-nem-kelésre
És ma mégis a Duna-tájon
Legbujább a harag vetése
S itt liheg a Halál virradatban,
Mint szabadulás hite a rabban,
Ez a legkülömb élet-sejtõ
Ma nálunk jár-kél legvigabban.

Néztek bármerre, sorsot láttok
És isteni robbantó kedvet,
Élettel-kináltak aggódnak
S buta haldoklók lelkesednek:
Nép készül az ó selejtes bűnre
S mielőtt a régi mód letünne,
Már összefogva az új itt áll
Glóriásan és fölkészülve.

Minden a Sorsé, szeressétek,
Őt is, a vad, geszti bolondot,
A gyujtogató, csóvás embert,
Úrnak, magyarnak egyként rongyot.
Mert ő is az Idők kiküldöttje
S gyujtogat, hogy hadd hamvadjon össze
Hunnia úri trágyadombja,
Ez a világnak nem közösse.

Bécs, babona, gróf-gőg, irigység,
Keletiség, zsandár, alázat,
Egy Isten se tudná lefogni
Ereinkben ma már a lázat.
Ma még tán egymást összetévesztjük,
Holnap egy leszünk, észre se vesszük.
Ölés s tisztítás vágya gyúlt itt,
Tegyünk a tűzre, ébresztgessük.

Hallgassátok az esték zümjét
S friss sóhaját a reggeleknek:
Budapestnek futós uccáin
S falvak csöndjén dühök remegnek.
Süpped a föld, ha súlyosat hágunk,
Olyat látunk, amit sohse láttunk:
Oldódik a nyári melegben
Fagyos, keserves, magyar átkunk.

Eljött hát végre a pusztánkba
Isten szent küldöttje: a Sátán.
Szüzek voltunk a forradalmak
Magas, piros, hős nászi-ágyán.
De bőrünk alól kisüt lobogva
Már vérünk, e bús, mindeddig lomha.
Csönd van, mintha nem is rezzennénk
S rohanunk a forradalomba.