Magyar Narancs: A javaslataik megvalósítása mennyivel vinne közelebb a tartósan munkanélküliek és a mélyszegénységben élők helyzetének érdemi változásához?
Scharle Ágota: Ha egy kormány majd valóban kezdeni akar valamit a problémával, összetett stratégiát kell felépítenie. Az oktatás, az egészségügy, a lakhatás és a szociális szolgáltatások területén is lépnie kell - ezekkel mi most csak érintőlegesen foglalkoztunk. A szükséges foglalkoztatáspolitikai eszközök közül is csak egyre tettünk részletes javaslatot. De az egésznek mégiscsak a segélyezés az alapja, hiszen az szolgálja közvetlenül a szegénység enyhítését, és az hivatott a problémát tömegében kezelni.
MN: Nem azért került előtérbe a segélyezés, mert társadalmilag az a legérzékenyebb, és annak megváltoztatásával lehet viszonylag rövid időn belül látványos eredményeket elérni?
Fotó: Németh Dániel
SÁ: Végül is igen. A Haza és Haladás Alapítvány megrendelése arra szólt, hogy a szegénység újratermelődését fékező feltételes segélyre készítsünk javaslatot. Az ilyen segélyek a fejlődő országok tapasztalata szerint hatékonyan képesek csökkenteni a szegénységet, és úgy tűnik, hogy a hazai környezetben politikailag is könnyebben elfogadtathatók, mint a hagyományos segélyezés. A többség azt nem fogadja el, ami 2006-ban történt, hogy adjunk több pénzt a szegényeknek, és kész.
MN: Ha a segélynek vannak feltételei, akkor a nem szegény társadalom elfogadja?
SÁ: A Medián tavalyi felmérése szerint a felnőtt népesség nagy többsége erősen kétli, hogy a segélyek jó helyre kerülnek: 77 százalék szerint gyakori, hogy a segélyeket nem a megélhetésre költik, és 37 százalék szerint a segélyezettek többsége nem is rászoruló. A szolidaritás ettől még nem tűnt el: 97 százalék egyetért azzal, hogy a szegényeket támogatni kell. Viszont a népesség közel fele csak azokat támogatná, akik ezt megérdemlik - azaz ha valamilyen feltételeket teljesítenek. A szokásos feltételek mindegyike nagyon népszerű - de vannak kicsi, mégis fontos eltérések. A népesség közel 90 százaléka szerint elvárható a gyerekek óvodába, iskolába járatása és az együttműködés a munkaügyi központtal, míg a közmunka vagy a tiszta udvar csak 80 százalékuk szerint lehet a segély feltétele. A közmunka pártszimpátiától függetlenül a legkevésbé népszerű feltétel.
MN: Mi az, amit joggal lehet elvárni a segélyért cserébe?
SÁ: Olyan feltételeket lehet támasztani, amelyek valóban a munkába állást segítik. Bármennyire népszerű, azt nem érdemes feltételül szabni, hogy a munkanélküli tartsa rendben az udvarát, mert attól nem lesz munkája, másrészt ez értékrendi kérdés, és a polgármester is nagyon könnyen visszaélhet vele. De azt el lehet fogadni, hogy bejárjon a munkaügyi kirendeltségre, igazolja, hogy valóban keresett állást, elmenjen a képzésre, elfogadja a neki megfelelő állást. És csak olyan erőfeszítést érdemes elvárni, ami mellé az állam is oda tudja tenni a jó minőségű szolgáltatást. A feltételes segély lényege, hogy az érintettek motivációját megváltoztassa. Ha az akadály nem a motiváció, hanem az intézmények kapacitása vagy a szolgáltatások gyenge minősége - nincs elég óvodai hely, nem tud vele foglalkozni a munkaügyi központ stb. -, akkor hiába ösztönözzük az igénybevételre.
MN: A másik két javaslat közül a gyerekét óvodába járató szülőnek járó támogatás logikus, hiszen az a már mai formájában is eredményes program továbbfejlesztése. De a harmadik, a koraszülöttek korai fejlesztése is ilyen nagyságrendű probléma volna?
SÁ: A beóvodáztatás évente 8-9 ezer embert érint, a koraszülés hatezret, tehát méretében is hasonló a kettő. Igyekeztünk úgy választani a szakpolitikai palettáról, hogy a foglalkoztatási és oktatási elem mellett legyen egy egészségügyi javaslat is. Elhagytuk azokat, amelyek stigmatizálhatnak, és számított, hogy meglegyen az az intézményi szolgáltatási rendszer - a védőnői hálózat -, amire ezt telepíteni lehet. Mindemellett nagyon jól célzott támogatásról van szó: a koraszülés előfordulása sokkal gyakoribb a szegények között, mert dohányoznak, rosszul táplálkoznak, a megelőzéshez szükséges instrukciókat nem kapják meg. A következményei is náluk a legsúlyosabbak, mert a gyerek kisebb eséllyel kapja meg azt a fejlesztést, amivel utolérné a nem koraszülött gyerekeket. A szülés kórházban történik, ezért az érintettek jól azonosíthatók. Mivel nem készpénzt ad, hanem fejlesztést és utazási támogatást, politikailag is eladható. Az eladhatóság hangsúlyozása itt nem cinizmus, mert ha valamit sikerül viszonylag hamar sikerre vinni, az be tud indítani pozitív folyamatokat. Ha a többség megérti, hogy ez a társadalom egészének hasznos, az segíthet megtörni az olyan rettenetes negatív visszacsatolásokat, hogy "ezek úgyis elisszák a pénzt".
MN: A szegénység elleni küzdelem mennyiben romaprojekt, illetve mit változtat ez a megvalósíthatóságán?
SÁ: A szegényeknek negyede-harmada roma, a többségük nem roma, de a közvélemény teljesen romaproblémának tekinti, amivel muszáj számolni. Ez egyrészt kommunikációs feladat. Nem érdemes azt hangsúlyozni, hogy hány milliárdot kapnak a szegények, mert akkor a többség egyből arra gondol, hogy az állam szokás szerint értelmetlenül költi a közpénzt. A szolgáltatásokról és az együttműködési kötelezettségről érdemes beszélni - arról, hogy ahhoz adunk segítséget, hogy a szegények magukon segítsenek. De tartalmilag is figyelembe kell ezt venni: ha például tudjuk, hogy a munkaadók egy része masszívan előítéletes, akkor érdemes olyan eszközöket is bevetni - például a munkakipróbálást -, amelyek ezt kezelni próbálják. Az oktatás területén pedig a sokféle roma közösség egymástól is eltérő kulturális meghatározottságaira, például a nyelvhasználatból vagy a nevelési gyakorlatból adódó problémákra kell válaszokat adni.
MN: A tanulmány újdonsága, hogy egészében tekinti a problémát és néhány programot részletesen is tárgyal - de az ilyen típusú megoldásoknak komoly nemzetközi tapasztalata van. Miért áll olyan távol ez az eszközrendszer a magyar kormányoktól?
SÁ: A rendszerváltás után eltelt tíz év, mire komolyan vette a politika, hogy nem elég a munkanélküliséget csökkenteni, a foglalkoztatást is növelni kell. Az is lassan derült ki, hogy önmagában a gazdaság növekedésétől nem javul a foglalkoztatás, mert a munkapiacnak belső szerkezeti problémái is vannak. A megoldási kísérletek egyoldalúak voltak, máig nem lett közhely, hogy a munkakínálatot és a munkakeresletet egyszerre kell ösztönözni. Az, hogy ez is egy piac, ahol az ár - a munkabér - majdnem ugyanúgy meghatározza a keresletet és a kínálatot, mint a tojás és a paradicsom piacán, nincsen benne az 50 fölötti korosztály gondolkodásában. És persze a kormányzati munkában hagyományosan különválik a szociálpolitika és a munkaügy. Az egyik arról szól, hogy tegyünk valamit a szegényekért, a másik pedig arról, hogy egymásra találjon a munkaadó és a munkavállaló. A kettő összehangolása eddig nem sikerült.
MN: Az a sztenderd válasz, hogy nincs értelme aktivitásra ösztönözni, hiszen úgymond nincsen munka.
SÁ: Pedig nemcsak azon múlik a munkahelyteremtés, hogy alacsony-e a kamatláb vagy stabil-e a forint, hanem azon is, hogy mennyibe kerül a munkaerő, mekkora a minimálbér, mekkorák az adminisztrációs terhek, egymásra találnak-e a szereplők. Ehhez képest még mindig az van a legtöbb politikus fejében, ami harminc éve, hogy ha nincs elég munkahely, akkor oda kell tenni egy gyárat, és lesz. Ugyanígy kevesen értik a közlekedés fontosságát. A távoli falu foglalkoztatási problémáját úgy akarják megoldani, hogy kitalálják, nyitni kell egy biokertészetet. Holott lehet, hogy csak meg kell építeni a 15 kilométeres bekötőutat, és indítani egy buszt, ami beviszi az embereket a kisvárosi munkahelyekre. Ha a munkakínálatot növeli a képzés és az aktiválás, akkor az átlagos bérszint csökken, és - ha a munkaerő költségeinek csökkenését nem akadályozzák adminisztratív eszközökkel, sőt inkább rásegítenek a bérterhek csökkentésével - akkor előbb-utóbb a vállalkozók bővítik a termelésüket és növelik a foglalkoztatást. A mostani kormány addig jutott, hogy elkezdte a rokkantnyugdíjasokat, korai nyugdíjasokat és a munkanélkülieket visszaterelni a munkaerőpiacra. Első lépésnek remek, de csak akkor működhet, ha a bérköltség is csökken - ehhez képest nőtt a minimálbér, és arra kényszerítik a vállalkozásokat, hogy az adójóváírás kivezetése miatti nettó bércsökkenést is kompenzálják. Félő, hogy ebből csak munkanélküliség lesz, nem foglalkoztatás.
MN: A mostani ráfordításokhoz képest mennyivel kerülne többe az új szemléletű szakpolitika, és mikorra térülhet meg?
SÁ: Az idei költségvetés 60 milliárd forintot tervez az önkormányzati segélyekre, 57-et a munkanélküli-járadékra és 132-t a közmunkaprogramokra. A javaslatunk szerint a járadékra és a segélyre kétszer ennyit kellene költeni, közmunkából viszont harmadennyi, a 2008 előtti szint is bőven elég lenne. Az aktiválás jóval olcsóbban, tízmilliárd forintból is megoldható, összesen tehát úgy 50 milliárd lenne a többletkiadás a mai, erősen megvágott keretekhez képest. Ha megtartjuk azt, hogy segélyezésben mindig a legalsó tíz százalék részesül, akkor a közvetlen kiadások csak lassan csökkennek, mert mindig lesz legszegényebb tíz százalék, csak kicsit kevesebb támogatásra szorulnak majd. A szegénység hosszú távú következményeiben viszont négy-öt éven belül már lesz megtakarítás: javul az iskolázottság, az egészségi állapot, csökkennek a társadalmi feszültségek, a bűnözés. Például be lehet árazni, hogy mennyibe kerül, ha valaki kiesik az iskolából, ezért élete végéig segélyre szorul.
MN: De az biztos, hogy a közmunkánál ezek hatékonyabb eszközök?
SÁ: Igen, hiszen egy részük megtérül, és többeknek adnak esélyt arra, hogy értelmes életet éljenek, szemben a közmunkával, ami drága, és a szegénység okait nem szünteti meg.
MN: Ugyanakkor a magyar társadalom ünnepli, hogy elküldték a cigányokat közmunkára.
SÁ: A közmunka azért népszerű, mert jelenleg nincsen alternatívája. Az átlagembert az bosszantja, hogy míg ő a minimálbérért vagy a másfélszereséért gürizik, addig a másik sem kap sokkal kevesebbet, és otthon tévézik. Meg lehet arról győzni az embereket, hogy ha a munkanélkülinek be kell járnia a munkaügyi központba, el kell mennie a tanfolyamra stb., akkor két-három év múlva esetleg vissza fog menni dolgozni, és nem kell finanszírozni a segélyét vagy a közmunkáját. Hogy nem csak az a tét, vajon a munkanélküli izzad-e a segélyért vagy nem izzad. A tömeges közmunka ugyanarra a politikai problémára egy kicsi implementációs kapacitást igénylő, gyors, de szakpolitikailag hibás válasz. A mi javaslatunk nagyobb kapacitást igénylő, komplikáltabb, hosszabb távú, de szakpolitikailag értelmes válasz.
MN: Ez a tanulmány a következő kormány munkáját hivatott segíteni?
SÁ: Vagy a jelenlegiét - nyilvános és bárki által felhasználható a javaslat. De az igaz, hogy ezt most nehéz lenne elindítani. A munkakereslet növeléséhez először a gazdaságpolitika hitelességét kell újraépíteni, és a segélyreform pontos kalibrálását sem lehet íróasztalon megtervezni. Ha nem akar a kormány az egész országon kísérletezni, akkor először néhány kistérségben kell a különböző variációkat kipróbálni, és egy-két év múlva, az eredmények birtokában kiterjeszteni a legjobb változatot. Angliában az ilyen programokat 10-12 év alatt, fokozatosan vezetik be. Hosszúnak tűnik, de a végén ott az eredmény - ami mégis jobb, mint az eddigi húsz év, amit mi hol tétlenséggel, hol kapkodással töltöttünk el.
Hogyan érdemes segélyezni?A tanulmány egyik sarokpontja a jövedelmi viszonyai alapján tartósan szegény 1,2 millió és mélyszegénységben élő 300 ezer ember segélyezésének átalakítása, ami egyszerre célozná a jövedelempótlást és a munkára ösztönzést. Megemelnék a segély jelenlegi összegét és lejjebb vinnék a jogosultsági határát, viszont a háztartás minden tagjának együtt kellene működnie a munkaügyi kirendeltséggel és a családsegítő központtal. Aki nem teszi, attól egy hónapra megvonják a segély felét. A segélynek ugyanakkor nem feltétele a munkanélküliség, és a munkából származó jövedelem 20 százaléka levonható a jogosultság megállapításához számított összes jövedelemből. Ha valaki dolgozni kezd, ezért a háztartás átlépi a jogosultsági határt, a következő hónapban még jár a segély, az utána következőben pedig a fele, ha megint elveszíti az állását, a segély fél évig igénylés nélkül megújítható. Az állást kereső mellé kijelölnek egy esetgazdát, aki folyamatosan segít neki a megfelelő szolgáltatásokat igénybe venni. Párhuzamosan növelni kell a munkaügyi kirendeltségek és a családsegítő központok kapacitását, javítani a módszertanát, a képzések minőségét stb. |
