Január 11-én jelent meg a hvg.hu cikke, amely szerint az államfő 1992-es, az akkori Testnevelési Egyetemen (TE) szerzett kisdoktori disszertációja nagyrészt megegyezik egy bolgár sportkutató, Nikolaj Georgiev nyolcvanas években írt, francia nyelvű tanulmányával. A következő napokban tovább csökkent a 215 oldalas kisdoktori "eredeti" oldalainak a mennyisége: kiderült, hogy egy német kutató 1991-ben megjelent munkájából 17 oldal kúszott át Schmitt Pál disszertációjába.
A bujdosó magyar
A hvg.hu cikkét megelőző napon, utolsó felhőtlenül boldog elnöki óráiban Schmitt Pál különösen tevékeny volt: beiktatta a Költségvetési Tanács Járai Zsigmondot követő új vezetőjét, Kovács Árpádot, ezt követően "megerősítette tisztségében" - bármit jelentsen is ez - az aránylag frissen köztestületté vált Magyar Művészeti Akadémia vezetőjét, és a tagok "eszmei rokonságáról" beszélt. Aznap fogadta a Budapestre akkreditált nagyköveteket is, és a találkozón sívó oroszlánként verte vissza a Magyarországot ért nemzetközi támadásokat. Az elnök tehát buzgón tette, amit a dolgának vélt. Ezt követően Innsbruckba távozott, hogy NOB-tagként részt vegyen az I. Ifjúsági Téli Olimpián, és teljesítse sportdiplomáciai kötelességeit. Vagyis a plágiumbotrány kirobbanását követő első napokban nem kellett különösebben megszervezni elbújtatását - amely operáció viszont később komoly gondokat okozott az elnöki hivatal (KEH) apparátusának. Január 10-14. között például nem került föl hír Schmitt Pál tevékenységéről a KEH honlapjára.
A hvg.hu cikkének "kommunikálása" volt a KEH első komoly feladata, és ezt a majdnem lehetetlen megbízatást a lehető legrosszabbul, a Szijjártó Péter-féle recept szerint oldották meg: a feltárt tények teljes tagadásával. Például így: Schmitt doktoriját avatott tudósok vizsgálták, és "annak eldöntése, hogy az értekezés tartalmi és alaki szempontból megfelelő-e, az ő hatáskörük volt (...) a dolgozat minősítése önmagáért beszél". Amennyiben viszont a méltán elismert értekezés nem Schmitt munkája, tökéletesen indifferens az ő megítélése szempontjából, hogy mennyire volt elégedett a bírálóbizottság - de facto - Nikolaj Georgiev szellemi teljesítményével. Még hozzátették, hogy Schmitt és Georgiev együtt dolgoztak - igaz, ezt tudományos értekezések benyújtásakor nem utólag szokás bevallani. Természetesen a KEH először "határozottan visszautasította" a plágiumvádat, vagyis a két szöveg közötti, jól dokumentált azonosságokat. Amúgy már ebben a közleményben előkerült a "közös források" képtelen története, mintha ez magyarázat lehetne a 180 oldalnyi egyezésre. Ezt követően Schmitt és hivatala hallgatott, a történet első heteiben kétszer is "megköszönték" a Népszava érdeklődését, de nagyvonalúan lemondtak a nyilatkozat megtisztelő lehetőségéről. Az első sajtónyilvános eseményen, amelyen az elnök kénytelen volt részt venni - a Matolcsy-minisztérium új államtitkárának kinevezésén, öt nappal a cikk megjelenése után - az újságírók nem tehettek föl kérdéseket neki.
Schmitt először január 18-án szólalt meg: a Kossuth rádióban kibontotta a "közös munka" teóriáját, miszerint a Georgiev szövegéhez zavarba ejtően hasonló 180 oldal disszertációjának "törzsanyaga", a maradék 30-35 oldalon olvashatók az ebből levont saját következtetései. A 30-35 oldalnyi "eredeti" "következtetés" aztán gyorsan megfeleződött, amikor a bibliográfiában megjelölt másik forrás, Klaus Heinemann tanulmányáról is kiderült, hogy az elnök jórészt azt is hozzácsapta a "törzsanyaghoz". Világossá vált, hogy Schmitt Pál a közrádióban nem mondott igazat.
A Semmelweis Egyetem Testnevelési Karának (a TE jogutódja) dékánja az első napokban egyszerűen átvette a KEH érvelését, miszerint az avatott szakemberek egyszer már döntöttek Schmitt dolgozatáról, és "nincs okunk feltételezni, hogy nem kellően megalapozott döntést hozott az a bizottság". A Fidesz-frakció sajtóosztálya a Népszava tudósítása szerint csodálkozott, hogy "az amúgy nagyon aprólékos újságírói munka éppen akkor került nyilvánosságra, amikor Schmitt Pál a Magyarországot ért külföldi támadások ellen felemelte a szavát". A Schmitt-doktori egyik egykori bírálója, Kertész István is politikai támadásnak minősítette az ügyet, és biztos, ami biztos, ő is megdicsérte az értekezést, bárkié legyen is az. A dacos abszurditások ismételgetése a valóság és a Fidesz-kommunikáció eddigi legkomolyabb meccsét vetítette előre, mintegy tesztelve, valóban annyira mindenható-e a puszta akarat, hogy általa a plágiumügy következményei is elkerülhetők legyenek. Szijjártó Péter is a bagatellizálás stratégiáját választotta, amikor "bulvárkacsának" minősítette az ügyet. (Ezzel ütötte el korábban a Fidesz vezetőit érintő WikiLeaks-iratok nyilvánosságra kerülését is.)
A következő lépés a "tudomány" fetisizálása volt: a Semmelweis Egyetem csak elszánta magát egy átmenetileg titkosított névsorú grémium felállítására, megvizsgálandó a disszertáció eredetiségét. Az ismeretlen tudósok két hónapot kértek a megalapozott döntéshez. Megkapták. Ettől kezdve szigorú elvárássá vált a jól nevelt politikai közbeszédben, hogy senki ne higgyen a saját szemének: azt ugyanis, hogy a Schmitt-dolgozat vonatkozó oldalai azonosak-e vagy sem Georgiev és Heinemann szövegeivel, és hogy ez baj-e, valamilyen okból csakis a tudomány felkent papjai dönthetik el. Az ő verdiktjüknek egyébként a hónap végéig kellene nyilvánosságra kerülnie. Addig azonban senki nem mondhat felelősen semmit erről a bonyolult tudományos kérdésről, mert ez esetben prejudikál, ami valóban csúnya dolog.
Schmitt megkerül
A kínos utóéletű rádiónyilatkozat után három nappal mozdult ki először Schmitt a Sándor-palotából: szobafogságát amerikai diákok fogadásával, Raoul Wallenberg "emberi nagyságának méltatásával", nagyköveti megbízólevelek átvételével töltötte, de beugrott meglátogatni a nehéz napokban Darák Péter kúriaelnök is, hogy "beszámoljon az átalakítás és átszervezés helyzetéről" a bírósági rendszer reformja iránt szenvedélyesen érdeklődő köztársasági elnöknek. Az elnök első útja "szép Eger városába" vezetett a KEH modoroskodó tájékoztatása szerint, ahol eredetileg előadást tartott volna egy főiskolán - ám ennek kínosságát belátva az államfő a tiszteletére rendezett városházi díszülésről inkább egy középiskolába ment. A hivatalos indok szerint azért, mert véletlenül sem akarta megzavarni a főiskolán a vizsgaidőszakot. A gimnazistáknak az alkotmányról, a nyelvvédelemről, valamint a tanulás fontosságáról szónokolt, de azért persze a sportot sem hagyta ki. A városházi beszédből talán azt a kétségtelenül eredeti gondolatát emelnénk ki, hogy az országban "nem rózsás a helyzet", de nem szabad hagynunk, hogy így maradjon. A városháza előtt tüntetők és ellentüntetők várták, Oroján Sándor Heves megyei képviselő, Fidelitas-alelnök pedig látogatása alkalmából blogbejegyzésben biztosította az elnököt arról, hogy el sem tud képzelni nála kiválóbb államfőt, esetleges plagizálását pedig nem is bulvárkacsának, hanem - még Szijjártót is lekörözve - afféle pajkos gyerekcsínynek tekintette. Többek között a papírrepülő-hajtogatással állította párhuzamba, szépen demonstrálva, milyen az, amikor a felnőtt, felelős döntéshozók a kötcsei beszéd szellemében "szép, nemes és választékos" életet élnek. Schmitt pedig "egyenes jellemű, példamutató ember, akire felnézhet Magyarország" - olvasható a poszt zárlatában.
Az elnöki országjárás következő állomása - bő két héttel Eger után - Debrecen volt, ahol a hírek szerint a munkájuk értéke miatt aggódó oktatók és hallgatók kívánták volna rosszallásukat kifejezni Schmittnek. Ők végül a lábukat sem tehették be a helyszínre. A hivatalos indok szerint azért, mert túl sokan lettek volna kíváncsiak az elnökre, és ezért muszáj volt szűrni. A kint rekedteket megnyugtatták, hogy az ünnepi eseményt az egyetem honlapján élőben követhetik. Schmitt, ha kissé későn is, de láthatóan megtanulta tisztelni a felsőoktatást, gondolatmenetéből a KEH-holnap azt emelte ki, hogy "Debrecen különleges kincse az egyetem", továbbá hogy egyetemi tanulmányokba fogni igazán nagy vállalkozás.
Február elején a Magyar Demokrata című hetilap tényfeltáró cikkel kedveskedett az államfőnek: az írás szerint Georgiev kutatása könyv formájában csak azt követően jelent meg, hogy Schmitt megszerezte a doktorátusát, addig csak kéziratban volt hozzáférhető. Továbbá Schmitt brüsszeli irodájából, amikor EP-képviselő volt, eltűnt egy példány a disszertációjából. A Magyar Demokrata a mozaikkockákból összerakta a teljes képet: Schmittől még EP-képviselő korában ellopták a disszertációját a nemzetközi támadók, hogy amikor megvédi tőlük - immár itthon - a hazáját, közzétehessék azt. Az sajnos nem világos, miért fontos, hogy Schmitt egy kéziratból vagy egy könyvből merített-e "törzsanyagot".
A tényfeltárást az Echo Tv-n is megvitatta a Demokrata-kör, Kerényi Imre és Pozsonyi Ádám a tényekkel szembesülve ártatlannak mondta ki Schmittet, megkönnyítve ezzel a tudományos bizottság munkáját is. Bencsik András főszerkesztőnek volt még egy futama a hatalom és a belőle részesülő Schmitt szakrális természetéről, ami ugyancsak méltó a figyelemre.
Búcsú Brüsszeltől
Nagyjából a debreceni látogatást követően veszítette el érdeklődését a sajtó az elnök mozgása iránt. Schmitt ennek ellenére továbbra is főleg a hivatalában tartózkodott, vagy ha elindult, jobbára az országot is elhagyta. Belföldön egészen apró kirándulásokat tett csak, például jelenlétével emelte a február végi, az Erkel Színház felújításáért rendezett operabeli jótékonysági gála rangját. Március elején Brüsszelben járt, és az EU vezető politikusaival, Martin Schulzcal, Herman van Rompuy-vel, Barrosóval és Joseph Daul néppárti frakcióvezetővel tárgyalt, továbbá a magyar EP-képviselőkhöz, egykori kollégáihoz is bekukkantott - a KEH-honlapon közzétett fotón például Deutsch Tamással parolázik. Ezúttal sem mulasztotta el megvédeni az országot a méltatlan kritikáktól, de egyben "biztosította az Európai Bizottság elnökét, hogy a kormány komolyan veszi a bizottság észrevételeit, és kész a megfelelő korrekciók végrehajtására". A Bruxinfónak adott nyilatkozatából úgy tűnt, még mindig nem érti, hogy a játszmának vége: a plágiumot firtató kérdésre azt felelte: "Megfogadtam, hogy ebben az ügyben nem nyilatkozom. Egy nyilatkozatot tettem, hogy ettől az ügytől elhatárolódom, és a plágium vádját messzemenőkig visszautasítom." A valóságtagadásnak ez a bizarr formája, mely szerint Schmitt "elhatárolódik" az ügytől, az elnök vicces elemekben egyébként is gazdag pályájának talán legkörmönfontabb tréfája volt. Azt is mondta továbbá, hogy a bizottság vizsgálatának eredményét úgy tartja tiszteletben, hogy tudomásul veszi.
Hazaérkezése után Magyarország első polgára Szombathelyre látogatott, ahol minden a szokásos koreográfia szerint alakult. Városháza, tüntetők, középiskola, nyelvápolás, testmozgás, tanulás. A disszertáció magvas gondolatai közül vett, női testet biológiai vagyonként leíró écát vitte tovább újdonságként, amikor megállapította, hogy jó lenne itt, ahol csupa lány tanul, fiú diáknak lenni. A városházán azon meditált, hogy vajon hadsereg-főparancsnoki tisztében elégedetlenek-e vele az emberek, vagy inkább mégis az alkotmányosság őreként szerepel rosszul szerintük. Arról is beszélt, hogy neki arra is figyelni kell, ha az egyharmad tüntet ellene. Az LMP népszavazási ívét viszont nem írta alá, mondván, hogy ő semmilyen párthoz nem kötődhet. Ezt követően Schmitt már csak a nemzeti ünnepen reprezentált.
Egy hét múlva a tudományos vizsgálóbizottság minden bizonnyal ráüti a pecsétet arra, amit mindnyájan tudunk. A testület aligha tehet mást a helyzet konstatálásánál. A gigantikus kommunikációs erőfeszítés tehát nemigen hoz eredményt: Schmitt Pál távozását fideszes forrásaink is többé-kevésbé elkerülhetetlennek látják, a Navracsics Tiborhoz közel álló jobbklikk.hu például már röviddel az ügy kipattanása után Schmitt lemondását sürgette. Egyelőre azonban nincs hír arról, hogy a végleges döntés a Legfelsőbb Helyen megszületett-e. Ám akárhogyan is határozzon Orbán, a plágiumbotrányt presztízsveszteség nélkül már ő sem úszhatja meg - hiszen nemcsak pártjában, de azon kívül is tisztában van vele mindenki, hogy az államfő Schmitt az ő kreatúrája volt.
