Idegenek Babócsán: Aláírást ötezerért

publikálva
1997/39. (09. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Egy Somogy megyei faluban vagy két hete egy azonosítatlan típusú és színű fekete Mercedesből azonosítatlan nemű szőke nő ugrott ki, és a falu néhány lakójának átadott egy-egy könnyen azonosítható ötezrest. Aztán aláíratott velük egy üres papírlapot, és elporzott Barcs irányába. Ki tette ezt, és miért - ez csak néhány kérdés azok közül, amelyekre a tudomány és a Magyar Narancs azóta is hiába keresi a választ.

Egy Somogy megyei faluban vagy két hete egy azonosítatlan típusú és színű fekete Mercedesből azonosítatlan nemű szőke nő ugrott ki, és a falu néhány lakójának átadott egy-egy könnyen azonosítható ötezrest. Aztán aláíratott velük egy üres papírlapot, és elporzott Barcs irányába. Ki tette ezt, és miért - ez csak néhány kérdés azok közül, amelyekre a tudomány és a Magyar Narancs azóta is hiába keresi a választ.

Nem lehet rossz vidék, ahol az ott élőket nem zavarják össze különféle sajtótermékek. Somogynak vannak ilyen kivételes körzetei. Például Babócsa. A fontos dolgok persze előbb-utóbb ott is kiderülnek, itt van mindjárt Aradszky László és barátainak huszonhatodikai fellépése a háromfai művelődési házban. Az önkormányzat falán ott a plakát, a könnyebb érthetőség kedvéért Ihos József (nyilván barát) neve mellé odaírták: Én, a Gyula meg a Tóth Ottó. Helyre kis nyomdatermék, nyilvánvaló, hogy nem a polgármester fogalmazta. András Zoltán elöljárónak saját stílusa van. Egy kirajzszögezett hirdetményben arra figyelmezteti a falut, hogy a díszcserjeként elterjedt ricinus communis toktermése mérgező, ezért kiültetése veszélyes és megengedhetetlen (sic!). A polgármester, mint később kiderült, nemcsak a falu, de a szavak embere is.

Babócsát az a harmincezer forint tette ismertté, amit egy nyugati rendszámú autó utasai osztottak szét a falu központjában az ott üldögélők között. Németországban talán nem is hallottak erről, ennek ellenére a településen sok német vett ingatlant, mint amúgy általában Somogyban. Babócsa főutcáján a nyugati autóknak nyugati rendszámuk van, a magyar autóknak rendőrségi betűjele, a szamár által vontatott szekérnek semmije. Szélsőjobboldali lap világgá kürtölhetné: igába hajtották Babócsán a fehéreket! Ez így persze fasiszta túlzás lenne (nem ritka az ilyesmi), mert nem fehéreket, hanem egy albínó szamarat fogtak kocsi elé a babócsai romák. Akik tényleg nincsenek kevesen a már említett zsebszerződéses németek, oláh cigányok és magyarok közösségében. Mert ugyan ott is leromázzák egymást a helyiek - persze a szelekció továbbgondolása nélkül: "Az két keresztet tett a papírra, mer´ nem tud írni, ugye hát oláh cigány" - mondja sorstársáról Bözsi néni, aki, amellett, hogy huszonhárom gyereket szült, szintén kapott egy ötezrest aláírásáért cserébe, és persze ő maga is roma. "Csak nem fogok egy ilyen ronda cigánnyal fényképeszkedni!" - utasítja vissza nevetve egy roma asszony az albínó szamaras kordé kocsisának invitálását. Pedig fess gyerek a bakon ülő, gombolatlan ingét és hidrogénezett Ákos-frizuráját szépen vinné a szél. "Hetven rugóér´ kocsistul a tied!" - ajánlja fehér szamarát, kordéját a rajta lévő sparherttel, mosógéppel, biciklivel együtt. Babócsán nincs jelentősége a bőr színének. Igaz, ott semminek sincs jelentősége.

"Jöttem a bótból, leültem a padra. Azok meg gyüttek autóval, oszt mondták, hogy írjam alá. Há hugyan? Nem tudok én írni. Ideadták a pézt, oszt elmentek. Nem is beszétem én velük. Nem is értettem, hogy mit akarnak azok! Rendes péz vót az, a miénk. Isten bizony rendes. Haljak meg, édesapám, nem tudok semmit" - egészíti ki Bözsi néni pénzosztásról szóló történetét az öregasszony. "Nem loptam én azt a pézt. Lehet ebbül nekem valami bajom?" "Üljön le, anyuka, montam már hogy üljön le!" - kiált felénk fia rosszat sejtve és sejtetve. Könnyen kiabál, analfabéta édesanyja nem érti gyermeke nyakán a szabásminta-tetoválást, és a magyarázatul szolgáló ITVáGDEL! feliratot. Később biciklijét mellénk tolja. "Ha nem lopta, jöhetne minden hónapba egyszer, fizetéskiegészítésnek. Persze hogy nem lopta az, német vót az, nem magyar, az el van ismerve, nem lop az. Nem is gyühetne erre a tájra, ha lopta vóna. Ilyen rendes ember, hogy csak az idős bácsiknak, néniknek ad, akik megérdemelték. Én le vagyok rokkanva, ha ott űtem vóna, adott vóna nekem is, erőtegészségetsokszerencsétkívánok, oszt kész. Isten aggyon neki jó egészséget! Ugye, Karcsikám?" - néz Bözsi néni huszonhárom gyerekének egyikére.

Babócsán a tesztoszteron az úr. Az agancsokkal díszített kocsmában felhívják a figyelmünket az egyik kártyásra: "Tizenhét gyereke van. Ha a homokot megkúrja, abból is ember lesz! Avval csináljatok riportot." De mi másra vagyunk kíváncsiak, a pult mögött álló lány - feje fölött Szotyizni tilos tábla - avat be bennünket a pénz eredetébe. Nem baptisták voltak azok, hanem krisnások. Kaposváron is osztottak. Aki kapott, az már meg is tért. Osztanak meg kéregetnek mindenfelé. Kaptak ötezrest az aracsiak meg a visontaiak is. Nincs messze, mentek egyenest, aztán balra kanyarodtak.

Az önkormányzat és a körzeti megbízott épületegyüttesében András Zoltán polgármester - utolsó divat szerint nyírt szakállal, az utolsó divatnál jóval korábbi ingben - éppen diktál. Örül a Narancs érdeklődésének. "Nemhogy kettő, még öt percre is állok a rendelkezésükre. Jelentkezzenek be, aztán ha nekem is megfelel az időpont - jó lenne hétfő vagy csütörtök -, mondjuk úgy két-három hét múlva nagyon szívesen válaszolok a kérdéseikre!" A hanghordozás Skoda elvtársat (Jeles András: Álombrigád) idézi. Ma csütörtök van. Tudja, kétszáznyolcvan kilométerről, Pestről jöttünk. Csak két perc lenne - próbálom meggyőzni. "Értem - szól András Zoltán, a szavak embere. - Akkor jelentkezzenek be Pestről. Most diktálok."

Somogyaracs kihalt. A Nyugdíjasok Klubjából már hazamentek a tagok, csak az igazgatónő mélyed az adminisztrációba. "Ötezreseket osztottak? Hol? Babócsán? Itt ugyan nem. Kicsi hely Aracs, ha fingik valaki, az végigmegy az egész falun. Nekem a szomszédom a kocsmáros, a férjem a polgármester, az öregek meg itt vannak, de én nem hallottam ilyesmiről. Még arról sem, hogy Babócsán volt ilyen."

Csokonyavisonta előtt néhány kilométerrel benézünk az Extázis Disco Clubba. Hatalmas csarnokokból álló építmény, a helyi téesz gabonatárolója lehetett egykor. "Jönnek a gyerekek, itt leteszik a vasakat - mutatja a két csarnokból kialakított fedett parkolót Bujdosó úr, a tulaj. - Kábítószer, az itt nincsen. Ha house-party van, akkor ugyan eldörren egy-két spangli, de semmi komoly. Micsoda? Ötezreseket osztottak Babócsán? Biztos? Nem is hallottam. De ha legközelebb erre jártok hétvégén, nézzetek be. Jó bulik vannak errefelé."

Babócsa híres hely. Bözsi néni ükunokái egyszer majd úgy emlegetik ezerkilencszázkilencvenhetet, hogy "tudod... az ezredforduló előtt, amikor a kocsma előtt ötezreseket osztogattak a németek".

Pálinkás Szüts Róbert

publikálva
1997/39. (09. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra