„A törvény úgy van megcsinálva, hogy a pénzintézet semmiképp se nyerhessen pert. Az egyetlen kérdés az, hogy a bíróságok végrehajtóként szó szerint értelmezik-e a rendelkezéseket, vagy saját szakmai kompetenciájuk alapján járnak el, esetleg harmadik megoldásként az Alkotmánybíróságra hagyják a megoldást” – jellemezte banki jogászként dolgozó forrásunk a devizahiteles-törvény elfogadásával kialakult helyzetet. Az Országgyűlés július 4-én hagyta jóvá – a DK tartózkodásával, Fodor Gábor ellenszavazata mellett – a kormány által benyújtott, a Kúria júniusi jogegységi határozatán alapuló törvényjavaslatot, mely nemcsak az árfolyamrés, hanem az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő szerződéses feltételek tisztességtelenségét is deklarálja. Az utóbbi kérdésben a bankok bíróság előtt bizonyíthatják, hogy szerződéseik mégis tisztességesek voltak, ehhez azonban olyan feltételeknek kellene megfelelniük, amelyeknek szinte biztosan nem tudnak.
A pénzintézetek többsége vélhetően mégis belemegy a furcsa pereskedésbe. A „devizahiteles-mentőcsomag” eddig ismertté vált része ugyanis nagyságrendileg 900 milliárd forintos veszteséget okoz a magyar bankrendszernek, ennek nagyobbik fele pedig éppen az egyoldalú kamatemelések törvényi elkaszálásából adódik.
Erőltetett menet
A Kúria polgári kollégiuma – részben saját korábbi döntéseivel is szembemenve – június 16-án hozott jogegységi határozatot a devizahitelek kérdéskörében. A Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy az úgynevezett árfolyamrés alkalmazása – az a gyakorlat, melynek értelmében folyósításkor vételi, törlesztéskor eladási árfolyamon számol a pénzintézet – minden esetben tisztességtelen, ehelyett a Magyar Nemzeti Bank hivatalos középárfolyamát kell alkalmazni.
Az egyoldalú szerződésmódosításról a bírói fórum úgy határozott, hogy az csak akkor lehet tisztességes, ha megfelel az egyértelmű és érthető megfogalmazás, a tételes meghatározás, az objektivitás, a ténylegesség és arányosság, az átláthatóság, a felmondhatóság és a szimmetria elvének. A határozat nem érintette a devizahitelezés tulajdonképpeni lényegét, az árfolyamkockázat ügyfelekre hárítását, ám a két mellékkörülmény mögött is hatalmas összegek lapulnak: a bankszektor minden valószínűség szerint komoly pofont kap, a hitelesek széles tábora pedig közgazdász forrásunk szerint „baromi jól fog járni”. Különösen, ha az ígéreteknek megfelelően ősszel törvény születik a hitelek forintosításáról is – a kormánynak tetsző árfolyamon.
Bár az igazságügyi miniszter által benyújtott javaslat és az elfogadott törvény szándékai szerint csak jogszabályba foglalja a Kúria határozatát, jogász forrásaink úgy gondolják, a rendelkezések nem következnek egyértelműen a hivatkozott ítéletből, sőt annak igen „primitív lefordításai”. A törvényhozás egyik indoka az volt, hogy a bíróságoknak ne kelljen minden egyes adós perében külön dönteniük, a jogszabály kifejezetten fel is függeszti a folyamatban lévő mintegy tízezer eljárást. Ám más módja is lett volna a kérdés rendezésének: az erre felhatalmazott szervezetek – köztük az ügyészség – közérdekű pert is indíthatott volna az adósok nevében az egyes pénzintézetek ellen, a bíróságok ebben az esetben is a Kúria iránymutatása alapján ítélkeztek volna, méghozzá úgy, hogy a bizonyítás terhe nem kerül át a bankok oldalára. A törvény tárgyi és időbeli hatálya is szélesebb, mint ami a határozatból következne, hiszen – az elévülési időt is figyelmen kívül hagyva – a 2004. május 1. után kötött minden fogyasztói hitelszerződésre (tehát a forinthitelekre is) vonatkozik, csak azok maradnak ki, akik igénybe vették a végtörlesztést. A bankok oldalán eljáró jogászok azt is kifogásolják, hogy a részletes elszámolási szabályokról és a forintosításról ősszel születik majd törvény, így jelen pillanatban nem egyértelműek a feltételek, a bankok és az adósok az állam „taktikázása” miatt ha akarnának sem tudnának minden információ birtokában egyezkedni.
Teljes egészében a törvényhozó találmánya az indítható polgári peres eljárások erőteljes korlátozása is. Ha a törvényt szó szerint értelmezzük, a bank keresetében kizárólag azt bizonygathatja, hogy szerződéseinek az egyoldalú kamatemelést lehetővé tevő feltételei megfelelnek a Kúria által meghatározott hét elvnek, a bíró pedig nem is vizsgálhat semmi mást, azt például, hogy a szerződés megfelel-e a megkötésekor hatályos jogszabályoknak. Ráadásul az eljárási határidők is meglehetősen méltánytalanok: a hitelintézeteknek a törvény hatályba lépésétől számított 30 napon belül, augusztus 26-ig kell beadniuk a keresetet, és mivel számos pénzügyi konstrukció áttekintéséről, bonyolult jogi érvelésről van szó, ez igen rövid időnek számít. Az is biztosra vehető, hogy sokan már augusztus 19-ig megindítják az eljárást, mivel a törvény hatálybaléptetési rendelkezései nem egyértelműek, a határidők pedig jogvesztők.
De nem lesz könnyű dolga az ítélkezésre kijelölt Fővárosi Törvényszéknek sem: a tárgyalást a kereset beérkezésétől számított 8 napon belülre kell kitűzni, ítélethozatalra 30 nap áll rendelkezésére, a tárgyalást pedig mindössze egyszer lehet elhalasztani, abban az esetben, ha ez a bizonyításhoz szükséges. „Mivel a per tárgya kizárólag a szerződés szövege lesz, valószínűtlen, hogy ilyen bizonyításra kerüljön sor, azt például nem is lehet vizsgálni, hogy az ügyfelek személyesen milyen tájékoztatást kaptak” – vélekedett banki forrásunk. A törvényből tehát az következne, hogy egyetlen tárgyalás alatt kell lezavarni a pereket, ami viszont lehetetlennek tűnik, hiszen a számos hitelféleség miatt több száz oldalas keresetek várhatók. „A törvényhozót vélhetően csak az vezette, hogy minél hamarabb lezáruljanak a perek, és meg lehessen hozni az elszámolási törvényt” – mondta egy másik ügyvéd a Narancsnak. A határidők mellesleg ugyanilyen szorosak a felebbviteli eljárásoknál is, az első fokon 1,5, másodfokon 2,5, harmadfokon 3,5 milliós perköltség a bankokat terheli.
Minthogy az egyoldalú kamatemelés teljesen általános gyakorlat volt, potenciálisan közel 400 hitelintézet is keresetet adhat be az amúgy is leterhelt Fővárosi Törvényszékre, de Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke szerint aggodalomra semmi ok, az igazságszolgáltatás felkészült a dömpingre. Az őszre tervezett elszámolási törvényt adatszolgáltatással is segíti majd az OBH, igyekeznek kimutatni, hogy „hány pénzintézet érintett a perekben, és milyen címen, milyen összegeket követelnek az ügyfelek” – mondta Handó a Magyar Nemzetnek.
A bankok egyelőre meglehetősen szűkszavúan nyilatkoznak, korábban az OTP jelentette be, hogy élni fog a polgári per indításának lehetőségével, lapunknak pedig az UniCredit Bank erősítette meg ugyanezt. A Budapest Bank „fenntartja véleményét, hogy mindenkor a hatályos törvényeknek és jogszabályoknak megfelelően működött”, jogi stratégiáját azonban később véglegesíti. A Budapest Banktól azt is megtudtuk, hogy 34,3 milliárd forint céltartalékot képeztek a második negyedévben, ami tartalmazza az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítások rendezésének terhét. A Magyar Bankszövetség vezetőségéből senki sem kívánt nyilatkozni a témában, bár a szervezet korábban arra kérte – sikertelenül – a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a törvényt, mivel az „visszamenőleg rendezi át a bankok és ügyfeleik között létrejött magánjogi szerződéseket, és felülírja az elévülés általánosan irányadó szabályát”.
| Az állam ügyvédei A perekben az alperes a magyar állam lesz, a kamatemelések tisztességtelenségét bizonygatni hivatott ügyvédi irodákkal lapértesülések szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium köt szerződést, szakmai felügyeletüket az Igazságügyi Minisztérium gyakorolja. Lapzártánkig egyik tárca sem reagált a Narancs megkeresésére, így egyelőre nem tudhatjuk, hogy mely irodákkal, mekkora munkadíj fejében szerződött az állam, illetve mit takar közelebbről a „szakmai irányítás”. Mindenesetre az alperesi képviselőknek sem lesz egyszerű dolguk: a törvény értelmében akár az is előfordulhat, hogy tárgyalás előtt mindössze három napjuk lesz megismerni a várhatóan több száz oldalas banki kereseteket. |
Példálózó jelleggel
„A kollégiumi véleményben, illetve jogegységi döntésben rögzített szigorú feltételeknek nagyon kevés szerződés fog megfelelni, így többnyire tisztességtelennek minősülnek majd” – jelentette be júniusban Welmann György, a Kúria polgári kollégiumának elnöke. Banki jogász forrásaink szerint a helyzet ennél is súlyosabb. Ha a bíróságok szigorúan értelmezik a feltételeket, akkor azoknak az általános szerződéskötési gyakorlat alapján nem is lehet megfelelni. Különösen két elv tűnik problematikusnak. A tételes meghatározás elve szerint az egyoldalú szerződésmódosítás akkor tisztességtelen, ha „feltételei nem tételesen meghatározottak, vagyis az oklista hiányzik, vagy van oklista, de az csak példálózó jellegű felsorolást tartalmaz”; az átláthatóság elve szerint pedig akkor, ha „a fogyasztó nem láthatta előre, hogy milyen feltételek teljesülése esetén és milyen mértékben kerülhet sor további terhek rá történő áthárítására”. A Magyarországon általánosan elterjedt rugalmas, változtatható kamatozású termékek lényege azonban éppen az, hogy egy példálózó jellegű szerződéses felsorolás tartalmazta a kamatemelések lehetséges okait, egy nem nyilvános, belső árazás pedig a feltételek bekövetkezése esetén alkalmazható emelés kiszámítási módját írta elő. Ez utóbbit a pénzügyi felügyelet ellenőrizte, de a tehernövekedés pontos mértékét a bankokat képviselő jogászok szerint még maga a pénzintézet sem láthatta előre. A Kúria követelményeinek közgazdász forrásunk szerint is csak a lebegő kamatozású, referenciakamathoz alkalmazkodó termékek felelhetnének meg. Magyarországon a törvénnyel érintett időszakban csak az államilag támogatott lakáshitelezés volt ilyen.
Ebben a helyzetben a bankok többsége várhatóan nyakatekert megoldáshoz folyamodik majd: azt kérik a bíróságtól, hogy a Kúria feltételeit vizsgálja, de a mindenkor hatályos jogszabályi környezet fényében. Ezek a szabályok 2004 óta sokat változtak, de a pénzintézetek állítják, hogy mindig alkalmazkodtak hozzájuk. Először csupán azzal az általános megkötéssel élt a hitelintézeti törvény, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás akkor lehetséges, ha azt a szerződés megengedi. Később kikötötték, hogy a szerződésben külön pontnak kell a szerződésmódosítás feltételeivel foglalkoznia, tételes oklista megadásával. A 2009-ben a Bankszövetség és a kormány együttműködésében született Banki Magatartási Kódex újabb követelményeket állított fel, amelyek később be is kerültek a törvénybe. 2010 végétől pedig már csak jogszabályban meghatározott okokra hivatkozva lehet a szerződéseket egyoldalúan módosítani, erről külön kormányrendelet is született. A szigorodó feltételeket úgy kell érteni, hogy azok a már megkötött szerződésekre is érvényesek voltak, a jövőbeli módosítások tekintetében. A kormány ezeket a korábbi szabályokat írja felül a most meghozott törvénnyel, nem beszélve a polgári törvénykönyv általános rendelkezéséről, mely szerint nem mondható ki olyan szerződéses kikötés tisztességtelensége, mely megfelel a vonatkozó jogszabályoknak (amennyiben egyáltalán vannak ilyenek).
A banki jogászok dolga tehát nem csupán azért bonyolult, mert számos termék tisztességességét kell bizonygatni, hanem azért is, mert 10 éves időszakban, gyakran változó feltételekhez viszonyítva kell érvelniük. Az általunk megkérdezett ügyvédek még számolgatják, hogy a formailag bankonként egyetlen kereset hány különböző argumentumot tartalmaz majd. Persze könnyen lehet, hogy az egész munka hiábavalónak bizonyul, és a bíróságok a Kúria és a politikusok előzetes elvárásainak megfelelően, a szűk ítélkezési határidőktől is szorítva szinte automatikusan elutasítják a kereseteket. Elvi esélye annak is van, hogy adott hitelintézet egyes termékei tisztességesnek, mások tisztességtelennek bizonyulnak, különbség adódhat bank és bank között, és sok múlhat a bankok és az állam által felkért ügyvédek felkészültségén, az egyes bírók felfogásán is. Mégis valószínűbb, hogy – legalábbis harmadfokon – egybehangzó ítéletek születnek.
A pereskedés „haszna” lehet ugyanakkor, hogy a bankok csak abban az esetben fordulhatnak Alkotmánybírósághoz, ha a szerintük alaptörvény-ellenes törvény alapján számukra kedvezőtlen bírósági ítélet születik, illetve bizonyos nemzetközi fórumok igénybe vételéhez is ki kell meríteniük a belföldi jogorvoslati lehetőségeket. Várhatóan több kereset indítványozza majd, hogy maga a bíró forduljon az Alkotmánybírósághoz. Ennek a megoldásnak az is előnye lenne, hogy az AB ítéletéig az adott per mindenképpen szünetel. „Jogállami szempontból azért lenne szerencsés a bírók fellépése, mert a törvény a bíróságokat is létükben érinti. Véleményem szerint sérül a tisztességes eljáráshoz való jog és a bírói függetlenség is, mivel a törvény előírja, hogy milyen abszurd határidővel kell ítéletet hozni, ráadásul kizárja, hogy a bíró egyébként releváns jogszabályokat figyelembe vegyen” – fogalmazott egyik forrásunk.
Többen azt várják, hogy a konzultáció hiánya, a visszaható hatály és az elévülési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt aggódó Európai Központi Bank kötelezettségszegési eljárás megindítását kezdeményezi hazánk ellen az Európai Bizottságnál. Nyitott kérdés, hogy egy ilyen saller mennyire fájna a populista vonatra gyakorlatilag egységesen felülő hazai politikai elitnek, és jelentene-e gyógyírt az újabb sebet kapó bankszektornak.
| Nem fair, de szabályszerű Egyre valószínűbb, hogy nem a hasára ütött a Magyar Nemzeti Bank, amikor 900 milliárd forintra taksálta a devizahitelesek megmentése nyomán a bankokra háruló terheket (az esetleges forintosítás hatása nélkül). Gazdasági szakfolyóiratok is reálisnak tartják a becslést, miután július 29-én az MNB iránymutatást tett közzé arról, hogyan kell az ügyfeleknek jóváírni a törvény szerint tisztességtelenül alkalmazott árfolyamrésből befolyt összeget. A jegybank úgy számol, mintha az adósok többletbefizetése a tőke előtörlesztése lett volna, így a bankok a portfolio.hu elemzése szerint akár 20-30 százalékkal többet bukhatnak, mintha a „jogtalanul” beszedett összeg nominálisan vagy kamatos kamattal járna vissza. Bár a jogszabályoknak megfelelő és közgazdaságilag indokolható volt, az adósoknak komoly tehernövekedést okoztak az egyoldalú kamatemelések is. A szektort jól ismerő forrásunk számításai szerint a magyar devizahitel-állománynak durván 2 százalékponttal növelték a kamatozását, ami 16-18 százaléknyi többletleértékelődést okozott a svájci frank alapú hiteleknél, holott e nélkül is 25-30 százalékos leértékelődés volt tapasztalható. „Ez a mértékű kamatemelés már a bankoknak is visszaütött, annyira megnőtt a nem fizető hitelesek aránya” – véli forrásunk. A várhatóan 900 milliárdos banki bukta mértéktelen voltát jól mutatja, hogy a magyar bankrendszer előírt kötelező tőkemegfelelés feletti tartalékának 90 százalékát elviszi, így ha további sarcok jönnek, a tulajdonosok ismét tőkepótlásra kényszerülhetnek – de további utak nyílhatnak az állam bankvásárlási hajlamai előtt is. |
