Íme a kormány véleménye Magomedról meg a bocsánatkérésről!

  • narancs.hu
  • 2017. április 23.

Belpol

Így védjen meg téged is az államtitkár.

„Soros György befolyásolja a magyar közéletet, Magomed Daszajev viszont nem” – olvasható a Hír Televízió honlapján Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár mai nyilatkozata, ami ezzel folytatódik:

„Magyarországon minden magyar állampolgárt meg kell védeni, a magyar hatóságoknak is ez kötelességük. Úgyhogy ha valaki úgy érzi, hogy, miként az a sajtóban elhangzott, az ő véleményét befolyásolták, és ezzel kapcsolatban nyomást gyakoroltak rá, bűncselekményt követtek el vele szemben, akkor meg kell tenni a megfelelő feljelentéseket, hiszen a bűncselekmény minden esetben bűncselekmény.”

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.