Ismert televízióst indíthat a Fidesz Szegeden

  • narancs.hu
  • 2023. november 25.

Belpol

Fülöp László az értesülést nem cáfolta és nem erősítette meg. 

A Telex értesülései szerint Fülöp László korábbi televíziós újságíró-műsorvezető lehet a kormányoldal jelöltje Botka Lászlóval szemben Szegeden. A lap megkereste a jelenleg kommunikációs igazgatóként dolgozó Fülöpöt, aki annyit válaszolt: sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja az értesülést. 

 A portál szerint több olyan jel van, amely valószínűvé teszi, hogy valóban Fülöp László lehet a kiszemelt jelölt. Az egykori televíziós műsorvezetőt sokan ismerik a városban, és korábban nem politizált nyilvánosan vagy aktívan. Magánjellegű Facebook-oldalán azonban az utóbbi hetekben több olyan fotó jelent meg, amelyen Fülöp fideszes politikusok, illetve a párt ismert szimpatizánsai körében mutatkozik. 

Fülöp hasonló társaságban feltűnik kormányoldali politikusok nyilvános Facebook-odalán is a különböző fotókon, és szegedi fideszes rendezvényen készült képeken is látható. Készült közös képe Kósa Lajos Fidesz-alelnökkel, Németh Ferenc fideszes önkormányzati képviselővel, valamint Hollik Istvánnal, a Fidesz kommunikációs igazgatójával is. 

 
A Fidesz tisztújító eseményén Nagy Attila, Üllés polgármestere, Fülöp László, korábbi televíziós újságíró-műsorvezető és Németh Ferenc szegedi önkormányzati képviselő – Fotó: Németh Ferenc / Facebook
 

Wikipédián található nyilvános életrajza szerint az idén 55 éves egykori tévés szegedi, a városban járt középiskolába, majd 1999-ben szerezte meg a jogi diplomáját a József Attila Tudományegyetemen, ami a mostani Szegedi Tudományegyetem elődje volt. Egy évvel később kezdett tanulni az egyetem bölcsészkarának média szakán, de azt a szakot nem fejezte be. Már a jogi tanulmányai közben is dolgozott a Bán János vezette Magyar Televízió Szegedi Stúdiójának műsoraiban mint riporter és műsorvezető.

Később műsorvezetőként, illetve szerkesztőként a Magyar Televízióban kapott feladatokat, majd 2013-ban távozni kényszerült. Ezután az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Sajtó- és Tájékoztatási Főosztályának főosztályvezetője volt, 2013 novemberétől pedig a CNN magyar nyelvű hírmagazinjának a műsorvezetője. Televíziós pályafutása alatt hír- és magazin-, továbbá szórakoztató műsorokban, valamint élő közvetítésekben egyaránt dolgozott. Jelenleg kommunikációs tanácsadó, illetve egy cég kommunikációs vezetője, számolt be a portál. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.