Itt az első becslés: Orbán nagyon nyert, Gyurcsányék és a Momentum örülhet

  • narancs.hu
  • 2019. május 26.

Belpol

Az első exit poll szerint a DK beelőzte az MSZP-P-t, a Jobbik a 4. helyen végzett.

Az Euroactiv portál közölt eredményeket Magyarországról a napközbeni felmérésekre támaszkodva – tehát mindez becslés, nem hivatalos eredmény.

Ezek szerint igaznak bizonyult az a feltételezés, hogy a magas részvétel a Fidesz mozgósító erejének köszönhető. Orbán Viktor pártja ugyanis a számítások szerint közel 4 százalékponttal jobb eredményt ért el, mint öt évvel ezelőtt. Azaz az exit poll szerint megszerezte a szavazatok 55 százalékát.

Ugyanakkor az ellenzéki térfélen jelentős átalakulás zajlik. Ugyanis az Euroactiv számai szerint a DK lett a második 11 százalékkal. A szocialisták és a Párbeszéd szövetsége – bár azt hirdették magukról, hogy övéké az egyetlen összefogós lista – csak 10 százalékot ért el.

Ugyanakkor az eddig a második legnagyobb pártként számon tartott Jobbik az ellenzéki térfélen visszazuhanhatott a harmadik – összesítve a 4-ik – helyre. Majdhogynem beérte a Momentum, amely a becslések szerint 7 százalékon végzett. Az Euroactiv listáján nem szerepel az LMP, és nem derül ki, azért mert lefelejtették, vagy azért, mert nem érte el az 5 százalékos bejutási küszöböt.

Cseh Katalin a Momentum listavezetője, és Fekete-Győr András a párt elnöke

Cseh Katalin a Momentum listavezetője, és Fekete-Győr András a párt elnöke

Fotó: Németh Dániel

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.