Ez van Gyurcsány és Fekete-Győr tihanyi összeborulása mögött

A gödi polgármester nem zárkózik el a képviselőtestület feloszlatásától…

Az önkormányzati választások óta egyre jobban elmérgesedett a viszony Gödön a momentumos polgármester, Balogh Csaba és az ellenzéki képviselők között. A felek egymást vádolják azzal, hogy a Fidesszel szövetkeznek, a polgármester menesztette a DK-s és LMP-s alpolgármesterét, július végén pedig az ellenzéki képviselők egy része a fideszes képviselőkkel közösen két hétre fel is függesztette Baloghot.

A botrány a héten lépett szintet, amikor a DK nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyen Balogh egy fideszes képviselőt javasol alpolgármesternek, majd a Momentum azzal vádolta a szövetséges pártot, hogy manipulált a felvétel, mert annak lemaradt a vége, amikor Balogh pont azt mondja, hogy reméli, nem a fideszest fogják megszavazni.

Balogh Csaba polgármester a magyarnarancs.hu-nak erről azt mondta, hogy egy áprilisi frakció-megbeszélésen zajlott az ominózus beszélgetés, amit ők technikai okok miatt rögzítettek, a DK-hoz pedig úgy kerülhetett meg a felvétel, hogy egy frakciótárs felvette, és kiszivárogtatta. „Ekkor már volt egy bizalmatlanság a képviselőkkel, frakciótársakkal szemben, és ezért a biztonság kedvéért volt nekünk is egy verziónk” – mondta.

Arról, hogy a hangfelvétel szerint miért javasolta Pintér György fideszes képviselőt alpolgármesternek, Balogh azt mondta, feltűnt neki, hogy Pintér korábban nem szavazott teljesen összhangban a Fidesszel, és a városért próbál dolgozni. „Pintér György egy büszke KDNP-s képviselő volt korábban, a legutóbbi választáson sikerült csak rávenniük, hogy csatlakozzon a Fideszhez is. Ezen az áprilisi megbeszélésen már éreztem, hogy a frakciótársaim szövetkeznek a Fidesszel, és kíváncsi voltam arra is, hogy ki hogyan fog reagálni arra, hogy ha egy ilyen nevet megemlítek. Ebből az derült ki, hogy az alpolgármesterek, és azok a képviselők, akik addigra már kiléptek az ellenzéki frakcióból, nem hajlanak arra, hogy egyezség legyen, mert válaszra sem méltattak minket, egyszerűen lezárták a beszélgetést érdemi válasz nélkül” – emlékszik vissza Balogh.

Arról, hogy miért akarta leváltani a DK-s és LMP-s alpolgármestereket, Balogh azt mondta, több oka is volt rá, részben az, hogy elmondása szerint az alpolgármesterek be sem jártak a munkahelyükre, akkor sem, ha kifejezetten felszólította erre őket, emellett pedig több gyanús ügyben is felmerült a nevük. Mint mondta, a dunakeszi volt LMP-s önkormányzati képviselő Lukácsi Bálint úgy kapott állást az önkormányzatnál Lőrincz László DK-s alpolgármester mellett, hogy nem volt meg rá a képesítése, a szintén dunakeszi Tóth Ágnes úgy lett a Gödi Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője, hogy Balogh szerint nem ért hozzá, a szintén dunakeszi önkormányzati képviselő Nagy Attila pedig egy beszerzési eljáráson nyert el egy konyhafelújítási munkát, holott a munka valójában közbeszerzés-köteles lett volna, és a közbeszerzési hatóság azóta semmisnek is tekinti azt a szerződést.

„Én nem vádolom az alpolgármestereket korrupcióval, mert nem tudom, hogy mennyi részük volt benne, de az biztos, hogy voltak ezek az ügyek,

amelyek minimum hanyag gazdálkodásnak tűnnek” – mondja Balogh, akit Rónai Sándor, a DK választókerületi elnöke Facebook-posztokban viszont azzal vádol, hogy fideszeseket helyezett pozícióba maga körül. Rónai arról írt, hogy a momentumos polgármester Borbíró Mihályt, Mészáros Lőrinc barátját nevezte ki főtanácsadójának, a jegyző ugyanaz maradt, aki a Fidesz alatt volt, beruházási osztályvezetőnek a budakalászi fideszes városvezetés korábbi emberét választotta, a közbeszerzési tanácsadója pedig Lucsik János lett, aki Welsz Tamás üzlettársa volt, valamint a Sólyom Airways alapítója. „Ma szinte nincs olyan szelete a gödi városvezetésnek, ahol ne találnánk korábbi fideszes kádereket, pártkatonákat és csendestársakat” – fogalmazott Rónai. Balogh erre azt mondja, attól, hogy az illetők korábban fideszes vezetésű városban dolgoztak, még köztisztviselők, akiket szakmai alapon választottak ki.

„Alapvetően a mi hibánk is volt, hogy nem ragaszkodtunk kellően ahhoz, hogy legyen egy írásos megállapodás, amiben rögzítjük, hogy milyen elvek szerint fogunk működni. Azt gondoltuk, hogy a kampányban tett ígéretekhez fogjuk tartani magunkat, de nem tudtuk ezt kellően számon kérni a tagokon” – mondja Balogh arról, hogy mi okozhatta a konfliktust közte és az ellenzéki képviselők egy része között. „Mi az átláthatóságot és a szakmai munkát támogattuk, de akik kiváltak, ők sokkal inkább azt képzelték, hogy ugyanazt a politikai módszert viszik tovább, amit az előző városvezetés vitt, hogy csak saját embereket politikai alapon toljanak be a pozíciókba.”

A polgármester már korábban is utalt „külső ráhatásra”, most azt mondta,

„azt lehet feltételezni a veszélyhelyzet után az első testületi ülésen beterjesztett előterjesztéseik alapján, hogy a képviselők a kormánnyal és a Samsunggal olyan kiegyezésekbe mehettek bele, amelyek miatt inkább azoknak az érdekeit képviselik a lakosok érdekei helyett”.

Mint mondta, volt olyan határozat, amelyben meg akarták tiltani a képviselőknek és a polgármesternek, hogy a Samsungról bármilyen nyilatkozatot tehessenek, és Balogh szerint erre utal az is, hogy az alkalmatlanságának hangoztatásával azt éreztették, hogy Gödön nincs politikai stabilitás, amire hivatkozva a kormány különleges gazdasági övezetté nyilváníthatta a Samsung-gyár területét. Hozzátette, bár a képviselők arra hivatkoznak, hogy diktatórikusan hozott döntéseket, ez nem igaz, mert még a veszélyhelyzet idején is próbálta bevonni őket a döntéshozatalba, előre megküldve nekik az egyes határozatokat véleményezésre.

Balogh szerint a gödi ellenzéki összefogás lehetőségét a felfüggesztésével is akadályozzák, amit feleslegesnek és jogellenesnek is tart, de szerinte a város ettől még ugyanúgy tudna működni. „Nem zárkózom el a képviselő-testület feloszlatásától, de a magam részéről tudom tartani magamat a szabályokhoz, még akkor is, ha megvonják a jogaimat, hatáskörömet. Ha csak hadakozás van, attól még ugyanúgy működhetne a város. Sajnálom, hogy ellenfeleim nem csak ellenem, hanem a város működőképessége ellen is sorozatosan hoznak meg többségi döntéseket – tette hozzá.

A hangfelvételek nyilvánosságra hozásával azonban a történet a héten komoly fordulatot vett.

Az üzengetést az EP-képviselő Cseh Katalin és Donáth Anna kezdte a Facebookon arról, hogy manipulált hangfelvételeket hozott nyilvánosságra a DK, amely méltatlan a párt politikájához.

„Ez fideszes módszer, ezt tőlük szoktuk meg. Óriási gondnak tartom, ha immár az ellenzék körein belül is ez lesz a gyakorlat. Nem látom azt az együttműködést, ahol az elméletileg a kormányváltás érdekében együtt dolgozó ellenzéki pártok egyike manipulált hangfelvétellel zsarolja szövetségeseit. Így nem lehet” – írta Donáth.

Az üzengetésbe a párt elnöke, Fekete-Győr András is beszállt azzal, hogy „a DK országos vezetése asszisztál ahhoz, hogy egy összellenzéki vezetésű város teljesítményelvű polgármesterét a helyi DK-sok a Fidesszel kéz a kézben függesszenek fel tisztségéből azért, mert nem kapták meg az áhított önkormányzati pozícióikat”; majd még a Balaton körbebiciklizése közben is arról posztolt Balatonőszödön, hogy „NEM MANIPULÁLUNK hangfelvételt tisztességes emberek lejáratása céljából. Ha pedig manipuláltunk, és azt a Demokratikus Koalíció pártközpontjából tettük, mielőbb gondoljuk át szerepünket nemcsak az ellenzéki együttműködés, de a magyar politikai kultúra gyökeres megújítása szempontjából is”.

A DK nevében a helyi választókerületi elnök, Rónai Sándor EP-képviselő válaszolgatott a Momentum vezetőinek a Facebookon. Ő arról írt, hogy „személyes nézeteltérések” vezettek a gödi konfliktushoz, Balogh Csaba fideszes emberekkel tölti fel a hivatalát, autoriter módon vezette a várost, túlárazott egy útfelújítást és bár próbálták a nyilvánosság bevonása nélkül megoldani a vitákat, Balogh ezt felrúgta és a nyilvánossághoz fordult. Rónai azt is írta, hogy szerinte a Momentum csinált országos ügyet a kérdésből, a DK részéről ugyanis helyiként ő nyilatkozik az ügyben.

Rónai pénteken már csak annyit mondott lapunknak,

hogy ez szerinte továbbra is egy gödi ügy, mely az utóbbi napokban elérte az egész országot. „Ez azonban nagyon káros, mert az ország többi településén és a fővárosi kerületekben jól működnek a tavaly ősszel kötött koalíciók. Azt szeretném, ha ezt a problémát helyben tudnánk megoldani, és a helyiek is erre koncentrálnának” – fejtette ki.

A DK vezetése, egészen konkrétan a pártelnök Gyurcsány Ferenc szintén arról írt, hogy a gödi konfliktust helyben kell tartani, emellett Fekete-Győr őszödi posztja alatt hívta egyeztetésre a Momentum elnökét: „András, ha már itt vagy a környéken, akkor gyere be Kötcsére, igyunk meg egy kávét. Estére meg hamburgert sütök. Szerintem könnyebb lesz így. :)” Fekete-Győr válaszában a tihanyi mólóhoz javasolt egy találkozót szombat délutánra, mely létre is jött – Gyurcsány átkelt a Balatonon, aláírta a Momentum szabadstrandos kezdeményezését, és elvileg meg is állapodtak.

„Ami pedig Göd sorsát és jövőjét illeti, a balatoni munkám elvégeztével rögtön nekiállunk a helyzet feloldásának. Örülök annak, hogy ebben a DK elnöke is partnernek mutatkozik”

írta Fekete-Győr.

Nos, meglátjuk…

Figyelmébe ajánljuk