Jakab Péter is részt vett a DK fáklyás menetén

  • narancs.hu
  • 2025. március 14.

Belpol

„A kokárda nem divat kérdése, ahogy baloldalinak lenni sem az”, ez állt a molinón, amellyel együtt haladt, a jobb oldalon.

Görgey Artúr szobrától Petőfi Sándor szobráig vonult a Demokratikus Koalíció fáklyás menete pénteken délután Budapesten. Az ellenzéki párt Újpesten emlékezett a nemzeti ünnepre, mert március 23-án időközi választást tartanak abban a választókerületben. A DK Varju Lászlót indítja, aki a Kúria jogerős ítélete miatt nem folytathatta képviselői munkáját, de ártatlannak tartja magát.

A 444 pénteki tudósítása szerint az újpesti fáklyás felvonulásnak volt egy meglepetésvendége is, Jakab Péter, a Nép Pártján elnöke, aki korábban a Jobbikot vezette. „A kokárda nem divat kérdése, ahogy baloldalinak lenni sem az”, ez állt a molinón, amelynek jobb oldalán haladt. A  kormánypárti média azt írta Jakabról, hogy a DK listáján indul.

A megemlékezésen Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője történelmi időkről beszélt, szorongásról, amelyet azért éreznek az emberek, mert nem tudják, mit hoz a jövő.„Az elmúlt húsz évben úgy éreztük, hogy megérkeztünk, hogy itt vagyunk végre Európában. Úgy érezhettük, hogy tagjai vagyunk a NATO-nak, ami megvéd minket, bárhonnan is jönne az agresszor. És most úgy tűnik, hogy ez a világrend az, ami felbomlani látszik. És Magyarország miniszterelnöke széles mosollyal az arcán, hepciásan megy, masíroz bele az ország végzetébe” – mondta az ellenzéki politikus. 

A címlapkép forrása Jakab Péter Facebook-oldala

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.