Járványellenes nemzeti programot dolgozna ki Kásler Miklós

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. április 17.

Belpol

Időszerű intézkedés. 

Az öt nemzeti egészségügyi program mellé célszerű egy hatodik, járványellenes programot is kidolgozni – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Emmi Facebook-oldalán megjelent videóban.

A magyarok egészségi állapotának javítása érdekében készítették el 2018-ban a daganatos, a keringési, a mentálhigiénés, a gyerekgyógyászati és a mozgásszervi betegségek nemzeti programját, amelyek a megelőzéstől a rehabilitációig tartanak. A koronavírus-járvány kitörése után több mint egy évvel úgy döntöttek, ehhez hozzátesznek egy hatodik, járványellenes programot is.

Kásler kiemelte: a krónikus betegségek rendkívüli módon megnövelik a koronavírusos halálozás kockázatát. A nemzeti programok segítségével ha évek múlva lesz egy hasonló járvány, akkor a társbetegségek szerepe jelentősen csökkenni fog .

A készülő járványellenes program kutatási része azért jelentős a miniszter szerint, mert a koronavírusról és annak mutációiról még mindig keveset tudni. 

A poszt-Covid eljárási rend kialakításáról elmondta: a fertőzés természetének megismerésében odáig jutott a szakma, hogy az nem a tüdő megbetegedése, hanem a legkisebb erek belső rétegeinek gyulladása trombózisképződéssel, és ez a magyarázata annak, hogy sok szerv károsodik. Ezeknek a következménye, hogy panaszok maradnak hátra a gyógyult embereknél, például fejfájás, ízületi, mozgásszervi problémák, amiket kezelni kell.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.