A jobboldali sajtó Schmidt Máriát, a Terror Háza főigazgatóját nevezte meg a Fidesz "liberális stratégiája" kidolgozójaként. A Demokrata október 23-i száma szerint a történész és a dobogókői továbbképzés közötti kapocs Heltai Péter személye: "Heltai Péter Schmidt Mária közeli ismerőse, rendszeres műsorvezetője a XXI. Századi Intézet rendezvényeinek, míg a Terror Házában állítólag amolyan háttérfeladatot vállal a kommunikáció terén", ráadásul a lap szerint Schmidt és férje, Ungár András állna a Heti Válasz megvételére készülő, Heltai Péter és Martonyi János nevével fémjelzett csoport mögött. (Heltai a Heti Válasz esetleges megvételéről nem kívánt lapunknak nyilatkozni.)A legnagyobb ellenzéki párt néhány hónapja ismét átvette a kezdeményezést a belpolitikai iszapbirkózásban. Ehhez képest váratlanok azok a dühödt indulatok a Fidesz környékén, amiket néhány "baloldali" újságíró meghívása váltott ki. Vajon mi az oka a támadásban lévő jobboldal ismét felszínre került megosztottságának?
n "2002 nyarán nem volt egy leányálom a Fideszben dolgozni. A párt neve az ellenfelek negatív kampánya következtében a korrupció, az arrogancia és a diktátori hajlamok szinonimájává vált. Totálisan demoralizálódott pártszervezettel és frakcióval vágtunk neki az önkormányzati kampánynak" - emlékeznek vissza a Fidesz első, ellenzékben töltött hónapjaira a pártvezetéshez közel álló forrásaink. Súlyosbította a helyzetet, hogy a választások elvesztése után azonnal megkezdődött a jobboldali sajtóban és az Orbán Viktor által éppen csak létrehozott polgári körök "második nyilvánosságában" a választási vereség okozóinak - és kevésbé az okainak - a keresése.
A vereség elsődleges okaként a 2000 óta egyetlen jobboldali napilapként működő Magyar Nemzet (a Sajtóklub című televízió-műsor révén 2001 júniusa óta eredményesen népszerűsített) publicistáinak egy része a Fidesz defenzív kampányát nevezte meg. A bűnbak gyorsan a kampányért felelős Wermer András (közvetett érdekeltségei: Happy End, Ezüsthajó és a csatolt részek: Országimázs Központ, Magyar Televízió, Millenáris stb.) lett, akit a Magyar Nemzet tavaly nyáron egy - az Orbán-kormány idején a laptól elképzelhetetlen - vezércikkben támadott meg. A jelek - hogy ti. a Happy Endre és Wermerre, ha ideiglenesen is, de a pártvezetés egy része megadta a kilövési engedélyt - egyértelműen arra utaltak: a Fideszt komoly belső ellentétek feszítik. Ellentmondásnak tűnt azonban, hogy Wermeren keresztül és kampányfőnöki minőségében éppen az az Áder János lett a támadások célpontja, aki a Fidesz és a parlamenti frakció első számú vezetője lett azután, hogy a választási hadjárat, a polgári körök szervezése és a D-209-es ügy idején frontemberi szerepet játszó Pokorni Zoltán lemondott tisztségeiről. Megjegyzendő, hogy a választási kampányról Orbán Viktor, Áder János, Kövér László, Pokorni Zoltán, Szájer József, Várhegyi Attila és Wermer András együtt döntött, bár forrásaink szerint Wermert a kilencvenes években Áder János kabinetfőnöke, Gyarmati László ajánlotta a Fidesznek.
Áder "következetesen képviselt" koncepciójának céljai közül forrásaink a pártvezetők és képviselők megtépázott önbizalmának helyreállítását, illetve a 2002. nyári-őszi hónapok zűrzavarában fellazult pártfegyelem helyreállítását emelték ki. "A pártszervezetekben és az Országgyűlésben folyó munka minőségének szigorú számonkérésére és a nyilvánosság elé lépő Fidesz-frontemberek médiaszereplésének minél teljesebb kontrolljára törekedett" - fogalmazott egyik, az eseményeket közelről végigkísérő forrásunk. Szerinte ennek az volt az eszköze, hogy "csaknem a teljes frakciónak szerepelnie kellett az Országgyűlésben", miközben Áder - Orbán elvi támogatásával - szigorúan elejét vette az MSZP-re, de még inkább a két parlamenti törpepártra jellemző szivárogtatásoknak. (Orbán állítólag egy zárt frakcióülésen kijelentette: aki a Fidesz gondjait a nyilvánosság elé viszi, ne számítson előrelépésre a pártban.)
A frakcióban a fegyelmezésnek köszönhetően néhány hónap alatt helyreállt a rend, ám a pártszervezet sokkal rosszabb állapotban volt; nem csupán a tavaszi vereség, hanem Orbán Viktor azt követő jobbra mozdulása és a polgári körök megszervezése miatt is. A volt miniszterelnök a választási vereség után egy hónappal a Dísz téren megtartott nagygyűlésén nyilvánosan is deklarálta, hogy energiáit egy egységes jobboldali uniópárt, illetve az általa elindított polgári körös mozgalom szervezésének kívánja szentelni. Orbán kezdeményezése hátrányosan érintette a Fideszt: bár tavaly júniusban a Hende Csaba koordinálásával létrehozott országos központ még szervezett egy seregszemlét a polgári köröknek (lásd: A szalonnás rántotta jegyében, Magyar Narancs, 2002. június 20.), a margitszigeti piknik után - Orbán Viktor több hónapos távolléte alatt - elszaporodtak a körök és a hozzájuk csapódott radikális csoportok spontán akciói. (Ennek szemléletes példája volt az Erzsébet híd 2002. július 4-i lezárása, lásd: Hídemberek, Magyar Narancs, 2002. július 11.) Megkezdődtek továbbá a - "puhaságuk", passzivitásuk és állítólagos kriptoliberalizmusuk miatt a Magyar Nemzet és a Demokrata hasábjain egyre élesebben bírált - helyi Fidesz-szervezetek "elfoglalására" indított, a pártszervezet dezorganizálódásához vezető akciók is (erről részletesen lásd: Véget ért egy fejezet, Magyar Narancs, 2003. május 1.).
2002 nyarára-őszére a jobboldali nyilvánosságban meghatározó szerepet játszó publicisták úgy tekintenek vissza, mint az apátiába süllyedt polgári tábor egybentartására tett erőfeszítéseik heroikus időszakára. Molnár Tamás éppen a Fidesz vezetőinek passzivitásával állította szembe a maguk országjáró teljesítményét (Heti Válasz, 2003. augusztus 22.). Ahogy a frakciót és a pártot hosszú hónapok sziszifuszi munkájával újjászervező Fidesz-vezérkar, úgy a Sajtóklub tagjainak önfényezésében is van igazság: a polgári köröket májusban az "együttmozdulás" ígéretével életre hívó Orbán Viktor a D-209-es ügy előestéjén visszavonult a nyilvánosságtól, és két és fél hónap után, az augusztus végi visszatéréskor is csupán a televízióügyi népszavazás blöffjére futotta erejéből. A Fidesz vezetői közül a mozgalom első rendezvényein egyedüliként felszólaló Pokorni Zoltán a lemondása után ugyancsak háttérbe vonult, a párt többi prominense pedig nemigen vállalt közösséget a szerveződésre buzdított körökkel. A keletkezett vákuumot valóban a Sajtóklub tagjai töltötték be; így van ez még akkor is, ha befolyásuk ma már a jobboldali sajtó egy része szerint is végzetes torzulást okozott a mozgalom legaktívabb támogatóinak világképében.
Kétféle jobboldal, kétféle stratégia
Az önkormányzati választásokon elszenvedett katasztrofális vereség forrásaink egybehangzó állítása szerint annak a belátására bírta Orbán Viktort, hogy további elkülönülése a Fidesztől a jobboldali egység létrejötte helyett a "nemzeti oldal" teljes széteséséhez vezethet. A következő hónapokat azonban még az EU-csatlakozás és az iraki háború kérdésében tanúsított kétértelmű fideszes magatartás jellemezte; az egyértelmű álláspont hiánya minden bizonnyal a parlamenti frakció, illetve az elnöki tisztségbe visszatérni szándékozó Orbán Viktor és a polgári körök jelentős részének véleményét tolmácsoló (más részükét pedig alakító), részben Fidesz-kötődésű publicisták véleményének eltéréséből adódott.
Az EU-csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosításra a Fidesz-frakció végül rábólintott; Lovas István és az alapító tag Bayer Zsolt viszont nyilvánosan kötelezték el magukat az EU-tagság elutasítása mellett (lásd például: Magyar Nemzet, 2003. február 5., Lovas István rádiójegyzete a Vasárnapi újság 2003. február 9-i adásában). Orbán Viktor beérte a csatlakozás előnyeinek és hátrányainak hosszan tartó mérlegelésével. Az iraki háború ügyében az MSZP defetizmusa lehetővé tette Orbánnak, hogy markáns háborúellenes álláspontot foglaljon el, ám a Fidesz-frakció magatartása ellentmondott ennek a határozott pacifizmusnak. Ezek után joggal merült föl: Orbán visszatérése a Fidesz élére a frakció "pragmatikus" vagy a jobboldali értelmiségiek "radikális" politikájának felülkerekedését eredményezi-e, mivel a volt miniszterelnököt mindkét irányzat képviselői (esetleges fenntartásaik ellenére is) saját vezetőjüknek tekintették.
A jobboldalon 2002 áprilisa óta tartó stratégiai vita kiindulópontja a 2002-es választások legitimációjának megkérdőjelezése vagy elismerése, illetve a jobboldal 2002. május-júniusi helyzetének megítélése volt. Az Orbán mozgalmi terveit támogatók - nyilván az imponáló méretű tömegrendezvények hatására - a polgári köröket Magyarország vezető politikai erejének tekintették, amely akár hetek alatt megbuktathatja az MSZP-SZDSZ-kormányt. A Fidesz vezetőinek azonban ez idő tájt más élményekben volt részük: ők az apparátus bénultságával és félelmével szembesültek. Éppen ezért a Pokorni Zoltán helyét a párt és a frakció élén elfoglaló Áder János energiáit inkább a szervezet újjáépítése, mintsem a rapid kormánybuktatás lehetőségeinek keresése kötötte le. Ami biztos: a Fidesz vezetése sikeresebb volt a pártszervezésben, mint tömegbázisa a kormánybuktatásban: idén májusra a szervezeti átalakításról zajló vita lezárult, megalakultak a szövetség tagozatai (melyek célja a pártvezetéshez közel álló forrásunk szerint a "kezelhetetlen" polgári körök szétaprózása és hierarchiába illesztése), majd a Magyar Bálint elleni támadással megkezdődött a jobboldal őszig tartó parlamenti offenzívája.
Kinek a sikere?
Csöppet sem meglepő módon a Fidesz "pragmatikusai" és a jobboldal "radikálisai" egyaránt saját stratégiájuknak tulajdonítják az ellenzéki sikereket. Tény: az offenzíva színtere az Országgyűlés volt, ahol a Fidesz - részben a Magyar Nemzet által menetrendszerűen szállított "ügyeknek" köszönhetően - hónapokig szorongatta a két kormánypárt frakcióját. A parlamenti sikereket fideszes forrásaink a következőképpen magyarázzák: "Egyszerűen többet és jobban kellett dolgoznunk, mint a szocialistáknak. Naponta legalább egy, rendszerint kettő, de előfordult, hogy négy sajtótájékoztatót tartottunk. A kormánypártok nyilatkozataira azonnal reagáltunk, a médiából eltűntek az önmagukban álló kormánypárti vélemények; ezen kívül figyeltünk arra is, hogy naponta legalább egy témában mi legyünk a kezdeményezők."
Arra is volt gondjuk, hogy minden fajsúlyosabb témában két-három, más stílusban megszólaló, de megegyező tartalmú üzenetet közvetítő politikus nyilatkozzon (a brókerbizottság múlt heti botrányos nyitánya után is így jártak el: Demeter Ervin, Répássy Róbert és Szijjártó Péter vitte a szót az egyetlen szocialistával, Tóth Károllyal szemben). A tagozatok megalakítása erősítette a Fidesz kommunikációját, hiszen így egy adott szakterület kérdéseiben két alkalommal szólalhatott meg a Fidesz: egyszer a megfelelő tagozat vezetőjén, egyszer pedig a frakció képviselőjén keresztül.
Természetesen egészen másképp értékelték a fordulatot azok, akik a Fidesz "radikalizálódásában" látták a sikerek titkát. Elvileg mindkét álláspont alkalmas lehet a Fidesz sikereinek magyarázatára, ám előbb vagy utóbb dönteni kell valamelyik politika mellett: a kettő között nemigen találni kapcsolódási pontokat. A két stratégia közötti döntő különbség a megszólítandó választói célcsoport kiválasztása: a Fidesz "pragmatikusai" és értelmiségi holdudvarának "mérsékeltjei" szerint a kormánypártokból kiábránduló, világnézetileg semleges, illetve "centrista" szavazók meghódítása biztosíthatná a 2006-os győzelmet, míg a "radikálisok" a teljes jobboldali szavazótábor lefedésével és a kormánypártoktól jóléti ígéretekkel elcsábítható szavazók megnyerésével operálnának (ennek kifejtését lásd: A jobboldal nyomora. Lovas István levele Áder Jánoshoz, Magyar Demokrata, 2003. február 13.).
Álvita?
A két, egymásnak ellentmondó koncepció küzdelméről szólt - előbb kimondatlanul, majd egyre nyíltabban - a jobboldali sajtóban a mérsékelt és radikális jobboldali újságírás létjogosultsága ürügyén kirobbant vita is. A résztvevők feltűnő aktivitását és indulatait meglepő módon a jobboldal sikerei motiválhatták, és a 2004-es európai parlamenti (EP) választás várt sikerét a "mérsékelt" és "radikális" értelmiségiek egymás politikájától kezdték félteni.
Lovas István a Magyar Nemzetben május végén megjelent cikkében nekiment Boross Péter exkormányfőnek és az antallista értelmiségieket tömörítő Nemzeti Körnek; ezt követően a Heti Válaszban augusztustól egészen a múlt hétig gyepálták egymást az ellenérdekelt felek. A vita tétje elsősorban a Fidesz politikai stratégiája volt. Mint azt a Heti Válasz vitáját elindító Jávor Béla ügyvéd, a Nemzeti Kör tagja múlt heti vitazárójában megfogalmazta: "Választást csak a politikai középről lehet megnyerni, márpedig ez a hang, amely eddig a Fideszt képviselte a médiumokban, messze nem a középen található." A polémia - a jobboldali újságírás stílusjegyeinek meddő boncolgatásán túl - érdekes újdonságokkal szolgált: Malgot István és Jávor Béla a jobboldalon eddig szokatlan módon nem csupán az országot végigturnézó "radikális" értelmiségiek mondandóját támadta, hanem a velük közös nyári road-show-t szervező Fideszt is megfeddte a sajtóklubosokkal szembeni puhaságáért. A nyilvánosság előtt először fordult elő az is, hogy aktív fideszes politikus (igaz, helyi érdekű: Hont András budapesti önkormányzati képviselő) bírálta a Magyar Demokrata és a Sajtóklub avantgárd politizálását.
A kétféle jobboldali stratégia nemcsak más eszközöket, de más személyeket is igényel. Orbán Viktor egykori tanácsadója, Tóth Gy. László politológus lapunknak súlyos hibának nevezte, hogy a jobboldaliként elkönyvelt csatornákat (InfoRádió, Hír TV) a Fidesz médiapolitikusai hagyták a centrum felé sodródni: "A polgári oldal által létrehozott elektronikus csatornákhoz az elmúlt években rendre liberális kötődésű munkatársak kerültek, ami önmagában nem lenne probléma, csak furcsa hallgatni a jobboldali politikusok utólagos rosszallását az úgynevezett polgári médiumok centrista hangvétele miatt." A "mérsékelt" vagy "radikális" politizálás kérdése szorosan összefügg a Fidesz káderpolitikájával; és ez volt az a kérdés, amelyben nyílt konfliktus alakult ki a jobboldali média zászlóshajói (Magyar Nemzet, Demokrata) és a Fidesz között.
Trénerek
A Fidesz kommunikációs stratégiájában kora ősszel változás történt; szétvált egymástól a májusig egyaránt Áder János irányítása alatt működő párt és frakció kommunikációja. Orbán pártelnök Habony Árpádot választotta a párt pr-felelősének; a sajtófőnök Csépe Krisztina, a Fidesz szóvivője Révész Máriusz lett. (Az új kommunikációs stáb próbamunkája az EP-választások kampánya lesz.) Néhány nappal az új csapat felállása után két, általában kulisszatitoknak számító információ is kiszivárgott: az MTI október 16-án hírül adta, hogy Orbán és Habony öt kommunikációs csoportra osztotta föl a Fidesz parlamenti frakcióját, a Magyar Nemzet pedig 2003. október 13-i számának címlapján közölte A Fideszt balról képezik tovább című írást. Ebből kiderült, hogy "köztudottan a baloldalhoz kötődő újságírók" (Heltai Péter, Kálmán Olga és Simon András) segítenek a Fidesz tervezett kommunikációs offenzívája előkészítésében. Több, egymástól független forrásunk megerősítette: Várhegyi Attila pártigazgató - akihez a Magyar Nemzetnek nyilatkozó Habony Árpád szerint a tréning ötlete köthető - megkísérelte lebeszélni a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettesét, D. Horváth Gábort a cikk közléséről - eredménytelenül. A hír mindenesetre hetekig tartó vihart idézett elő a jobboldali nyilvánosságban: az októberben megszűnt Sajtóklub publicistái mellett a Magyar Nemzet egyik újságírója is fájlalta Heltaiék meghívásának indoklását (amely információink szerint Várhegyitől származik), miszerint a jobboldali sajtó munkatársainak szakmai színvonala nem éri el a meghívottakét. A jobboldali sajtóban (a Demokrata hasábjain) egyedül Bayer Zsolt vette egyértelműen védelmébe Várhegyit, azzal érvelve, hogy a Fidesz pártigazgatója - bár ezúttal "lehet, hogy hülyeséget csinált" - ősfideszes.
De mi történt valójában a többhetes polémiát kiváltó tréningen? Ez irányú kérdéseinket az eseményen részt vett Halász János frakciószóvivőnek és Csépe Krisztina Fidesz-sajtófőnöknek tettük fel, de különös válaszokat kaptunk: Halász arra hivatkozva, hogy csak "alkalmi meghívott" volt, kérésünkkel a "rendszeres résztvevőkhöz" irányított minket, amivel nem nagyon tudtunk mit kezdeni, mert nem vélünk különbséget felfedezni az eddig egy alkalommal megtartott tréning "rendszeres" és "alkalmi" résztvevőinek megjelenési gyakorisága között. Csépe Krisztina pedig azzal hárította el érdeklődésünket, hogy sajtófőnökként nem nyilatkozhat a tréningen történtekről (október 13-án, amikor a Magyar Nemzetnek nyilatkozott ugyanerről, még más volt az álláspontja).
Mivel a továbbképzett fideszeseknél falakba ütköztünk, kérdéseinkkel Heltai Péterhez fordultunk, aki elmondta: nem volt és nincs köze a Fidesz kommunikációjához, ténykedése mindössze egy, a kamera előtti szerepléshez kötődő továbbképzés lebonyolítására terjedt ki, nem pedig politikai, ideológiai szemináriumok megtartására. Heltai hozzátette: mivel a tréning sikeres volt, a maga részéről reméli, hogy folytatódik az együttműködés. "Nem hinném, hogy a Fidesz önmaga ellensége lenne", fűzte hozzá, és a kommunikációs tréninggel szembeni támadásokat az Aktuális című műsor 1997-es debütálásakor ellene indított "hadjárathoz" hasonlította. "Akkor baloldali és liberális értelmiségiek jövendölték a szélsőjobboldal előretörését az Aktuális elindulása miatt, ma jobboldali publicisták bélyegeznek baloldalinak" - mondta.
Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, aki szokásától eltérően lapja október 23-i számában elmarasztalta a Fidesz döntését, kérdésünkre maga is "pimf ügynek" nevezte a történteket. Az eset szerinte mégis "bizalmi válságot" robbantott ki a jobboldali közvéleményben, amit Bencsik a szövetség régi és új tagjai közötti, illetve a párt és a mozgalmi bázis közötti kommunikáció zavaraival magyarázott. (A főszerkesztő május óta maga is tagja a Fidesz - MPSZ-nek.) Lovas István a két héttel ezelőtti Demokratában attól tartott, hogy "a fura médiaoktatás" miatt az esetleges jobboldali kormány "éppen olyan megalkuvásokkal lesz tele, mint amilyenekből garmadával találkoztunk (sic!) 1998 és 2002 között". Egy vállaltan jobboldali értelmiségi mindehhez hozzátette: "A rendszerváltás utáni két jobboldali kormány úgy távozott a hatalomból, hogy képtelen volt gondoskodni a vele együtt dolgozó szakemberekről, akik közül rengetegen szó szerint munkanélküliek lettek. Ráadásul most, hogy akadt egy kis munka a Fidesznél, a párt megint csak nem gondol rájuk, hanem a politikai centrumban keres oktatókat."
Bár az elmúlt hónapok "mérsékelt-radikális" vitájáról és a kommunikációs tréning ügyéről Bencsik András azt mondta lapunknak, hogy szerinte a Fideszen belül helye van mind a kompromisszumokat kereső liberálisoknak, mind a radikális jobboldal követőinek, az utóbbi hetek inkább a népfrontgondolat ("mérsékelt" és "radikális") ellenfeleit igazolták. Kérdés, hogy Orbán Viktor, aki a Vasárnapi újságban elhangzott október 19-i nyilatkozata alapján nehezen veszi tudomásul a Fidesszel szembeni jobboldali fenntartásokat, meddig lavírozhat a középutas és a radikális jobboldal között. Az október 24-én párttá alakult Jobbik megjelenése mindenesetre jelzi: a MIÉP összeomlása óta először a Fidesznek ismét lehet alternatívája a jobbszélen, és Orbánnak előbb-utóbb választania kell a különböző politikai stratégiák közül.
Gavra Gábor
Háttérben
"Semmi közöm nincs a Fidesz kommunikációs politikájához" - reagált minderre Schmidt Mária, aki szerint a vele szembeni fenntartások oka, hogy "egyik oldal radikálisai sem szeretik", ezért vált a "bal- és jobboldali gyűlöletbeszéd" célpontjává. Molnár Tamás, illetve Eörsi István őt érintő írásaival és nyilatkozataival példálózott: "A gyűlöletbeszéd, bármelyik oldalról is jön, kívül kell hogy essen a megengedett normákon - mondta a Narancsnak. - Örülök, hogy ezek a hangok a jobboldalon végre artikulálódva egy másik pártban jelennek meg, ugyanis ezeknek a hangoknak eddig sem volt közük a mérsékelt jobboldalhoz." Schmidt Mária szerint az őt támadó jobboldali közszereplők "tényezővé tétele" a baloldal évtizedes taktikájának része, hiszen "így nap mint nap fel lehet szólítani Orbán Viktort, hogy határolódjon el ezektől az emberektől, miközben azt még soha nem hallottam, hogy bárki felszólította volna Medgyessy Pétert, hogy határolódjon el mondjuk Eörsi Istvántól vagy Vásárhelyi Máriától. Ahogy egy nem Fidesz-tag publicista kiszólásaiért a párt elnökét teszik állandóan felelőssé, úgy csinálnak, mintha a mindennapos baloldali gyűlöletbeszéd csak a jópofaságok szintjén folyna" - mondta a főigazgató asszony.
