Jogszabályi segítség az illegális régészeknek - Kincses térképek

  • Kovács Péter
  • 2009. március 19.

Belpol

Egy új kormányrendelet szerint április 1-jétől nyilvánossá kell tenni a régészeti lelőhelyek helyrajzi adatait. Szakemberek szerint ezzel az illegális, fémkeresős kincsvadászok aranykora következik be, és felgyorsulhat a lelőhelyek pusztulása. Kovács Péter
Egy új kormányrendelet szerint április 1-jétől nyilvánossá kell tenni a régészeti lelőhelyek helyrajzi adatait. Szakemberek szerint ezzel az illegális, fémkeresős kincsvadászok aranykora következik be, és felgyorsulhat a lelőhelyek pusztulása.

"Megérkeztünk. Ez az a hely!" - közli GPS-éből felpillantva Nagy Levente régész. Húsz perce kaptatunk fölfelé a Bükk havas-sáros emelkedőin, de semmi különlegeset nem észlelünk az eddigiekhez képest. "A laikusoknak valóban nem tűnik itt fel semmi - mondja Jankovich-Bésán Dénes, a Magyar Régész Szövetség elnöke -, de a szakemberek és sajnos a fémkeresősök számára egyből kitűnik, hol vagyunk. Nézze azokat a kisebb-nagyobb, kiemelkedő dombokat! Egy bronzkori halomsíros temető közepén állunk. Nemrég kaptuk az értesítést, hogy kincsvadászok bolygatták meg a lelőhelyet, megnézzük, mekkora a kár. Pedig az ilyen halomsírokban nagy kincset nem rejthet a föld. Gyakran már a temetéskor összetörve, elégetve tették a halott mellé a használati tárgyakat."

Az egyik legnagyobb domb tetején jókora gödör: ez egy jóval korábbi, valószínűleg több évtizedes ásás eredménye, a sírkamra köveire volt csak szükségük valakiknek. "Ez viszont itt tipikus fémkeresős ásás nyoma - mutat Jankovich egy kisebb árokra. - Jól látszik, hogy frissek a nyomok, maximum pár hónaposak: 30-40 centire túrták meg a földet, annyira, amilyen mélységig jelzett a műszer. Az igazi nagy baj nem is az, hogy kiásott valamit, hazaviszi, és jó esetben egy gyűjtő otthon simogatja, hanem az, hogy a lelőhely ezzel gyakorlatilag elvész a tudomány számára, hiszen megbolygatták az eredeti környezetet." Jankovich szerint

a jövőben rengeteg ilyen

esettel fognak találkozni a régészek. Egy április 1-jétől hatályos rendelet szerint ugyanis "a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a honlapján bárki számára korlátozás nélkül hozzáférhetővé teszi a régészeti lelőhelyek, a régészeti védőövezetek, a műemléki területek és a műemlékek, valamint az azonosításukhoz szükséges (...) adatok naprakész (...) adatbázisát". Jankovich szerint erről a régészszakmával semmilyen előzetes egyeztetés nem volt; úgy tudja, ilyen szabályozás sehol a világon nincs, még ott sem, ahol amúgy nem büntetik az amatőr leletkereséseket. "Az internetes adatbázis létrehozásával komplett térképet adunk a kincskeresők, a szervezett műkincstolvajok kezébe! Olyan helyzetben, amikor az ismert, nyilvántartott mintegy 50 ezernyi lelőhely alig 1 százalékát tárta csak fel eddig tudományos igényességgel a magyar régészet. A ma még nem ismertekkel együtt legalább 100-150 ezer helyről beszélhetünk, amelyeknek gyakorlatilag megoldatlan az őrzésük. Pár éve a természetvédelmi őrszolgálatosok odafigyelnek ugyan a lelőhelyekre is, de országosan is csak alig 400-an teljesítenek szolgálatot. Az ilyen eldugott helyekre, mint ez a bükki is, nyilván nem tudnak gyakran kilátogatni. Vegyesek a helyi önkormányzatokkal való együttműködésünk tapasztalatai is. Van, ahol a polgárőröket is bevonják az őrzésbe, de láttunk már olyan polgármestert is, aki maga ásott a területen, miután megtudta, hogy mit rejt településének földje."

A rendelet számos problémát vet föl. Például a helyrajzi számok jó része mára pontatlanná vált a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) nyilvántartásában, mivel időközben helyi rendeletekkel is módosították őket, és erről nem értesítették a KÖH-öt. Vagyis a jónak hitt adatbázis akár pereket is zúdíthat a tudtán kívül téves adatot közlő hivatal nyakába. Abban is egyetértenek a szakemberek, hogy végre rendezni kellene a feltárások finanszírozását is, hiszen mondjuk nehezen várható el egy családi házat építő magánszemélytől, hogy a telkén talált római kori villa leletmentéséért anyagi áldozatot hozzon. Régészek szerint így egyáltalán nem meglepő, hogy a többség titkolni igyekszik, ha talál valamit.

Bármennyire tiltakozik is a régészszakma - és a hivatal szakmai véleménye szerint sem támogathatók a rendelet előírásai -, a KÖH kénytelen eleget tenni kötelezettségének, és április 1-jéig nyilvánossá tenni adatbázisát. Mezős Tamás, a KÖH elnöke lapunknak elmondta: bár konzultáltak a hivatallal a kormányrendelet előkészítésekor, valóban "nem a legszerencsésebb megoldás lépett életbe". Szerinte a befektetők eddig is megtudhatták, hogy van-e régészeti lelőhely a földjükön, hiszen nemegyszer a tulajdoni lapokon is feltüntették a védettséget, és az örökségvédelmi hivatal is adott információt a jogosultaknak. Ráadásul az internetes adatbázisból a feltárás előtt értelemszerűen nem derülhetnek ki olyan adatok, hogy például a terület hány százalékára vonatkozik a leletmentési kötelezettség - márpedig a beruházót elsősorban ez érdekelné, hogy tervezhesse a munkát és a költségeket. (Több forrásunk is megerősítette lapunk azon információját, hogy az örökségvédelmi szakemberek személyes közvetítésre, közbelépésre kérték fel az ügyben Pálinkás Józsefet, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét az ügyben.)

A megkérdezett szakemberek egybehangzó véleménye szerint a probléma összetett: miközben a régészeti tevékenység - a nyugat-európai gyakorlathoz hasonlóan - továbbra is állami monopólium marad, továbbra is megoldatlan a régészek többségét foglalkoztató, döntően megyei önkormányzati kezelésbe adott megyei múzeumok finanszírozása. A múzeumi költségvetési rendszer korábbi kialakításakor ugyanis figyelembe vették, hogy az ásatásokból a múzeumoknak saját bevételei is keletkezhetnek, így a kalkulált pluszösszeggel kevesebbet kapnak a központi költségvetésből. (A legnagyobb volumenű források az autópálya-építők régészeti megrendelései; a beruházásoknál elvileg a beruházási költségvetésből kell az ásatásokra elkülöníteni pénzeket.) Ám ha nincs ilyesfajta bevétele a múzeumnak, akkor nemhogy a tervezett ásatások finanszírozása, de az intézmény normál üzemmódú fenntartása is nehézségekbe ütközik. A kieső összegek pótlása a szakma szerint elkerülhetetlen.

Mezős Tamás szerint "a lehetőségekhez képesti legpontosabb" adatbázis nyilvánossá tételét előkészítik áprilisra. Ehhez viszont kellene az ország kataszteri térképe - amelynek a költsége jelenleg 1,7 milliárd forint -, ami már a KÖH elődjének, a Kulturális Örökség Intézetének sem volt; pedig a hivatal a rendelet előírásait csak annak birtokában teljesítheti. Mezős összességében mégis "óvatosan optimista" a rendelet jövőjét illetően, mondván, "amit ember alkotott, azt módosíthatja is".

A fennálló anomáliák rendezésével érvel a rendelet mellett az Oktatási és Kulturális Minisztérium sajtóreferense, László Bálint. Szerinte "egy elérhető, hozzáférhető adatbázisra éppen az állampolgárok érdekében van szükség". Jelenleg ha egy vevő, befektető vagy tulajdonos véletlenül nem egyeztet a KÖH-hel ("sokan azt se tudják, hogy van ilyen hivatal"), akkor az építkezés, átalakítás megkezdése után szembesülnek a pluszköltségekkel, szélsőséges esetben a tervezett beruházást is ellehetetlenítő védettséggel. Többnyire a földhivatali tulajdoni lapokon nincs információ a lelőhelyről, s gyakran az önkormányzatoknak sincsenek információi az értékekről. László Bálint hangsúlyozta: a módosítás nemcsak a régészeti lelőhelyeket, hanem a műemléki épületeket, sőt a területi védelem alatt álló területeket (például a világörökségi helyszíneket) is érinti. Hosszabb távon az lenne a cél, hogy a közhiteles ingatlan-nyilvántartásban, a tulajdoni lapokon legyen bejegyezve a régészeti, műemléki védettség; igaz, ehhez legalább 130 ezer tulajdoni lapot kellene módosítani.

Vannak azonban, akik

a meglévő, hiányosnak mondott térképekből a szakembereket megszégyenítő tájékozottsággal igazodnak el: az ún. fémkeresős kincsvadászok. Õk maguk sem tudják megbecsülni, manapság hányan foglalkoznak hobbi- vagy professzionális szinten illegális kincsvadászattal Magyarországon, de némelyikük ezres nagyságrendet saccol. A fémkereső detektor forgalmazása, vásárlása, birtoklása, sőt maga a keresgélés is amúgy törvényes - ám a talált leleteket jelenteni kell(ene) az illetékes hatóságoknak, mivel azok (hasonlóan például az ásványkincsekhez) a magyar állam tulajdonát képezik.

Régész forrásaink nemigen tudtak olyan esetet felhozni, hogy kincsvadászokat büntettek volna meg. Bár jelenleg is rendőrségi eljárás folyik egy nemrég megjelent "szakkönyv" miatt, a lebukások száma elenyésző. Néhány tízezer forintért egyébként egész komoly szerkentyűket lehet vásárolni, egy alig több mint százezer forintos gép pedig már komoly befektetésnek számít ebben a körben. A kincskeresők abszolút kedvence a Dunántúl, az egykori Pannonia területe, amit Jankovich-Bésán szerint nemcsak a terület "mozgalmas" történelmi múltja indokol, hanem utalhat a szervezett nyugat-európai bandák jelenlétére is. Sokan azt sem tartják véletlennek, hogy a bolhapiacok tele vannak római és középkori érmékkel, ámbár az igazi nagy fogások hazai és főleg külföldi gyűjtők belső csatornáin mozognak.

Maguk a fémkeresősök viszont úgy vélik, hogy éppen ők azok, akik megmentik az enyészettől a magyar múlt emlékeit; szerintük a "hivatalos régészek vagy szándékosan, vagy a pénzhiány miatt nem tesznek semmit a védelem, a mentés érdekében". Többségük egyébként magányos gyűjtőnek tartja magát. Az interneten több fémkeresős klub honlapja is föllelhető; lapunk próbálta megszólaltatni a legnagyobb klub képviselőjét, Soós Krisztiánt is, aki viszont annyit mondott, hogy "az egyesület hivatalos álláspontot csak magyar sajtótermékeknek ad", így ő inkább "összetöri a fémkeresőjét, mint hogy a Magyar Narancsnak nyilatkozzon".

Jankovich szerint álságos a fémkeresősök azon álláspontja, hogy a hivatalos ellenállás miatt szorulnak partvonalon kívülre mint jó szándékú leletmentők. Aki kedvet érez ugyanis a régészet iránt, az napjainkban is nyugodtan besétálhat a legközelebbi múzeumba, ahol mindig szívesen várják az önkéntes segítőket. Szakemberek felügyelete mellett bárki részt vehet ásatásokon. És ez lenne a kívánatos is, mivel a kincsvadászok pár régi pénzérme kiásása miatt pótolhatatlan régészeti egységeket semmisítenek meg.

"A csippantás hangja"

"Tíz éve foglalkozom fémkeresős leletmentéssel - meséli a Narancsnak a Kelet-Magyarországon lakó Tibor. - Két fémkeresőm van, az egyik jóformán játékszer, azt maximum arra használom, hogy a strandokon végigszaladok vele, és felszedem az elhagyott aranygyűrűket. A másik viszont nagyon profi masina. Már a csippantásának hangjából tudom, hogy érdemes-e egyáltalán ásni, vagy csak egy söröskupak van a talpam alatt."

Tibor kedvenc területe a Dunántúl. "Ott 10-15 perc alatt szinte bárhol találni valami érdekeset. Szakkönyvekből tájékozódom, főleg az egykori falvak, csatamezők, források környékére utazom. A várak környéke nem jön be, sok a turista, és mégiscsak illegális tevékenységről van szó. Ha a hely látható például a főútról, akkor főleg hajnalban vagy szürkületkor dolgozom. De eldugott helyeken gyakorlatilag bármikor." A fémkeresősök többségéhez hasonlóan ő is egyedül dolgozik, de ha "nagyot fog", a szakma íratlan szabályai szerint a neten megosztja tapasztalatait a többiekkel - "természetesen konkrét helymegjelölés nélkül, mert odacsődülne a konkurencia". S hogy volt-e konfliktusa a hatóságokkal? "Pár éve volt nálam házkutatás, szerencsére nem találtak semmi érdemit. De azóta még óvatosabb vagyok."

A példakép

Minden magyarországi fémkeresős példaképe Sümegh József: neki tulajdonítják a titokzatos Seuso-kincsek megtalálását. Sümegh állítólag az 1970-es években nagy értékű ókori kincsleletre bukkant Polgárdi környékén. Az ókori tulajdonosáról (az egyik tálon olvasható a neve) Seuso-kincseknek elnevezett színezüst étkészlet valóban párját ritkító. Pontos darabszámát nem ismerjük, de a későbbiek során, az aukciókon felbukkanó, többek közt két tálat, öt füles korsót, két díszes vödröt, amforákat stb. tartalmazó "szett" együttvéve 65 kg-ot nyomott. 1990-ben a londoni Sotheby's árverésén a kikiáltási ára 40 millió font volt - pedig addigra már hiányzott az eredetileg 30-40 darabosra becsült készlet jó része.

Sümeghet, a leszerelés előtt álló kiskatonát 1980-ban felakasztva találták egy pincében, a hivatalos vizsgálat szerint öngyilkos lett. Máig élő szóbeszéd szerint megpróbálta egyenként értékesíteni a leleteket, és "üzletfelei" ezt torolták meg. Ezt követően a Seusónak nyoma veszett, hogy aztán darabjai nyugat-európai aukciókon bukkanjanak fel. Bár a szakemberek többsége biztos a Seuso Balaton-felvidéki eredetében, az eddigi nemzetközi perekben ezt Magyarországnak nem sikerült bizonyítania.

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.

Nagykapu

Aj Vej-vej következetesen és mindenáron, minden megnyilatkozásával, ideértve a műalkotásait is, az emberi szabadságról, mint alapvető jogról beszél. Nála nincs kiskapu és mellékzönge: az üzenet a kezdetek óta ugyanaz. A kifejezési formák változtak, azok is szervesen egymásból építkezve.