Komoly háttérmunka folyik a Honvédelmi Minisztérumban mostanság, főleg hogy a NATO rendes tagja lettünk. Kefefrizurás, mappákat szorongató nyakkendősök és hamisított Ray-Ban napszemüveges, diplomatatáskás váll-laposok fontoskodnak a folyosókon. Vannak már vagy négyszázan. Az irodák mélyén tanácsadók tucatjai (többek között Liebmann Katalin) adnak tanácsokat, bölcs meglátásaik nyomán szakmai kimutatások százai készülnek el.
A háttérmunka lényege, hogy jól értesült informátorok jól irányzott információkat engednek szabadjára bizonyos, még nem azonosított irodákból. Például olyanokat, hogy Végh Ferenc vezérezredest, vezérkari főnököt, a hadsereg parancsnokát rövidesen menesztik posztjáról. A helyi folklór szabályai szerint ezeket a hetente felröppenő híreket Szabó János miniszter felháborodott cáfolata szokta követni. "Fel sem merült a vezérezredes távozása!" Vagy: "Szokásos sajtókacsa." Vagy: "Megdöbbentő eset. A sajtó a politikusok mellett immár a szakmai vezetők zaklatását is megkezdte."
Ha a szél nem fújja
Az egyik jól értesült munkatárs azonban két hete nagyon célba talált. Kiszivárogtatta, hogy Végh helyettesét, Hollósi Nándort is menesztik, annak ellenére, hogy néhány nappal korábban személyesen Szabó János hosszabbította meg megbízatását 2002 végéig. Hollósi másnap megerősítette a hírt. Szabó János erre összeszedte magát, és fejből szakmai magyarázatot improvizált a hirtelen kegyvesztésre. Ez körülbelül úgy szólt, hogy a NATO-tagállamokban a vezérkari főnöknek egy helyettese szokott lenni, és mivel mi már NATO-tagok vagyunk, ezért nálunk is egy helyettesnek kell lenni, a szűzmáriáját.
Szabó magyarázatán elámultak a katonai szakértők és a nemzetközi megfigyelők. Nem szoktak hozzá az ilyen logikus, nagyjából tényszerű, már-már frappáns miniszteri megnyilatkozásokhoz. Szabó ugyanis már első nyilvános szereplésekor kínos perceket szerzett az egész országnak, amikor tavaly ősszel kijelentette, hogy ő és politikai államtitkári poszttal felruházott Homoki János kollégája nem hívei ugyan a NATO-csatlakozásnak, de ha már kisgazda politikusként ehhez a tárcához kerültek, hát egye fene, nem tesznek keresztbe neki. Tőlük nyugodtan mehet a projekt.
Szabó János azóta sem tanult bele szerepébe, pedig saját bevallása szerint a honvédelmi miniszteri posztra tisztességesen felkészült: visszamenőleg áttanulmányozta a Magyar Honvéd című folyóirat jó néhány számát (különös figyelemmel a rejtvény- és viccrovatokra, nyilván). Ahányszor megszólal, zavart hümmögést vált ki a körülötte állókból, és láthatóan nem zavarja az sem, hogy az egyik NATO-tagállam honvédelmi minisztere őt és Homoki kollégáját imigyen minősítette: "Még békeidőben is elfogadhatatlan lenne, háborúban pedig tragédia."
Bár Szabó mindenkivel rossz viszonyban van - még Homoki kollégával is -, nem valószínű, hogy ő lenne a rosszindulatú kiszivárogtató. Szabó ugyanis a lelke mélyén tisztában van honvédelmi kvalitásaival. Tudatosan nem jelenik meg a parlament honvédelmi bizottsági ülésein - még akkor sem, ha hívják -, csak muszájból vesz részt a kötelező NATO-eszmecseréken (ha egy pillanatra magára hagyják, rögtön hazarepül), és láthatóan nem érdekli ez az egész katonavilág. Talán még legjobban a balatoni honvédüdülő sorsa foglalkoztatja. (Homokit gondos kezek már a ciklus elején eltiltották a nyilatkozatoktól.)
Kicsi ólomkatonák
A honvédelmi tárca igazi erős embere a Fidesz-tag Wachsler Tamás, a tárca közigazgatási államtitkára. Egybehangzó vélemények szerint a háttérből ő irányítja a minisztériumot. Gyuricza Béla halálával ő lett a Fidesz első számú katonai szakértője, ő vezényli a kormányprogramban megfogalmazott "szervezeti integrációt". Ez a kényszerű szervezeti összevonás áll a hihetetlen méreteket öltő furkálások és kavarások hátterében. Hogy az integráció mivel is jár pontosan, azt még Juhász Ferenc, a parlement honvédelmi bizottságának alelnöke sem tudta a MaNcsnak megmondani, az azonban biztos, hogy a NATO által javasolt átszervezés a honvédségi vezérkar állományának majdnem felét érinti. A szervezeti átalakítás valószínűleg azzal jár majd, hogy szétválasztják a honvédparancsnoki és a vezérkari főnöki pozíciót. A mindenkori vezérkari főnök közvetlen felettese a honvédelmi miniszter lesz, a parancsnoké pedig valamelyik államtitkár. Azaz megszűnik a vezérkar tíz éve megszerzett viszonylagos függetlensége, és civil politikusok veszik át a közvetlen irányítást a tábornokok felett.
Márpedig a civileket meg az ilyen elképzeléseket nem nagyon szeretik katonakörökben. (Szabó is próbálkozik levél formájában utasításokat adni Végh Ferencnek, de nem sok sikerrel). Így van evvel Végh Ferenc és kollégái is: ők sem szeretik, ha dilettánsok parancsolgatnak nekik "szakmai" kérdésekben. Egy darabig tűrik, aztán, ahol csak tudják, önállósítják magukat. Amikor Göncz Árpád, a Magyar Honvédség főparancsnoka írásos vázlatot kért Véghtől az integrációról, a vezérkari főnök úgy adta át dolgozatát, hogy erről nem tájékoztatta Szabót. A miniszter ezért megorrolt Véghre, és nyomatékosan felhívta a figyelmét, hogy ő a miniszter, akinek hivatalánál fogva mindenről tudnia kell. Valószínű, hogy ilyen kaliberű, kicsinyes hatalmi pozícióharcok állhatnak a Végh Ferenc menesztéséről szóló, időről időre felröppenő hírek mögött is. Az eredeti forrás azonban inkább Wachsler lehet, mint Szabó. Már csak azért is, mert teljesítménye miatt Szabó esetében nem biztos, hogy miniszterként ünnepli majd az ezredfordulót. A szobák mélyén zajló háború intenzitását csak fokozza, hogy a rendszerváltáskor még jórészt civilekből álló HM apparátusa mára több száz tiszttel gyarapodott. Végh szerint a HM mindent megtesz azért, hogy háttérbe szorítsák a tiszti elitet, azaz a vezérkart.
A kosovói konfliktus csitulásával újabb információk keltek útra a minisztérumból. Ezek szerint Véghet sokkal hamarabb, még szeptember előtt leváltják. Utódja Fodor Lajos, a hírhedt lenti laktanya egykori parancsnoka lesz. Információink szerint a titokzatos kiszivárogtató megint célba talált.
K. R.
