Westel-torony Dunaharasztiban: Átjátszótér

  • 1999. június 24.

Belpol

Felpörgőben a magyar kommunikációs forradalom. Két hete újabb mobilszolgáltató kapott országos koncessziót az államtól, úgyhogy rövidesen újabb átjátszótornyok építése kezdődik meg. Ha a parlament is úgy akarja, a szolgáltatók rövidesen már a padlásunkat és a tetőterünket is elfoglalhatják erre a célra. Közérdekből, ter-mészetesen.
Felpörgőben a magyar kommunikációs forradalom. Két hete újabb mobilszolgáltató kapott országos koncessziót az államtól, úgyhogy rövidesen újabb átjátszótornyok építése kezdődik meg. Ha a parlament is úgy akarja, a szolgáltatók rövidesen már a padlásunkat és a tetőterünket is elfoglalhatják erre a célra. Közérdekből, ter-mészetesen.

Egy március végi, verőfényes napon negyven titokzatos, overallos ember lepte el a dunaharaszti Posta Sándor utcai lakópark játszóterét. Csendben, feltűnés nélkül érkeztek, egyforma arckifejezést és egyforma munkaruhát viseltek. Lepakolták szerszámaikat, néhány percig tanakodtak, majd munkához láttak. A lyukakért felelős szakember elkezdett lyukakat fúrni, egy másik - a vascsőadogató végzettségű - a vascsöveket adogatta, egy harmadik, a csavarozó észjárású, csavarozott. Mindenki tette a dolgát, rettentő szakszerűséggel, tempósan, de nem kapkodva. Pár óra múlva már állt a harminc méter magas vastorony a focipálya mellett. A környék lemagasabb építménye.

A gyerekek örültek az égből pottyant csodának, azonnal ki akarták próbálni a gigantikus mászókát, de kora este a két szigetelésért felelős szakember még vadul szigetelt a torony tövében. Elkészülni azonban nem készülhettek el, mert néhány tucatnyi, munkából hazatérő szülő szakszerűen távozásra szólította fel a munkásokat. Üvöltözés és anyázás verte fel az alkony csendjét: ekkor már vagy harmincan állták körül a szigetelőket, akik a feszültség növekedésével arányosan egyre észvesztőbb tempóban szigeteltek. Végül a közhangulat elérte azt a hőfokot, amikor jobbnak látták félbehagyni a szigetelést, és elhagyni a Posta Sándor utcai játszóteret.

A lakók csak másnap tudták meg, hogy előző este a Westel 900 két alkalmazottját zavarták el. Autóikkal lezárták a környező utcákat, nehogy egyetlen overallos is a torony közelébe férkőzzön, majd beszaladtak az önkormányzathoz, ahol hozzájuk hasonlóan nem tudták mire vélni a történteket. A tulajdoni lapokban azt látták, hogy a Westel a kijelölthöz képest négy telekkel arrébb, egy lakóparkban épített fel egy átjátszóállomást. (A kijelölt helyen sem építhették volna fel, mert oda meg nem kértek szakhatósági engedélyt.) A helyi képviselő-testület napirendre tűzte a szokatlan esetet, és miközben a lakók a hivatal előtt transzparensekkel tüntettek, a képviselők egyhangúlag eldöntötték, hogy a tornyot azonnal le kell bontania a telefontársaságnak.

De a torony még most is áll.

Tűnj el, torony!

Magyarországon a két nagy mobilszolgáltató (a Pannon és a Westel) eddig mintegy ezer tornyot húzott fel. Minden szolgáltató saját bázishálózatot épített ki az elmúlt években (a szakvélemények szerint teljesen feleslegesen). Dunaharasztiban például állt már egy Pannon- és egy Westel-torony. A Westel most megelőzte a Pannont, mert neki már kettő van.

"A torony pontosan oda épült, ahová az építési engedély szól. Itt telekkönyvön kívüli állapot van jelenleg" - ismertetett meg a polgármesterrel egy eddig ismeretlen jogi fogalmat Pete József, a Westel 900 műszaki igazgatója a tévében.

"A NATO-gépek idehaza senkinek sem ártanak, mégsem engedélyezhette Orbán Viktor, hogy átrepüljenek az ország felett, erre csak a parlament adhatott engedélyt. Ugyanígy van ez a toronnyal is. Engedélyt csak mi adhatunk ki, hiszen miénk a terület" - tromfolt erre a dunaharaszti polgármester, Luttemberger Gusztáv.

A hiteles földhivatali tulajdoni lap szerint a mobilcég a 4726-os helyrajzi számra kapott engedélyt a hírközlési felügyelettől, a torony pedig attól százötven méterre, a 4732-es parcellán áll. A Westel műszaki igazgatója váltig állítja: olyan helyrajzi szám, hogy 4726, nem is létezik, egyszerűen nincs. Ilyen csacskaságokat csak a földhivatal, az önkormányzat, a lakók és a lejárt szavatosságú tulajdoni lapok állíthatnak. A Westel ezzel az üggyel különben sem óhajt a továbbiakban foglalkozni, lezártnak tekinti az ügyet. Különben is egyszer már felajánlották a lakóknak, hogy egy "sokkal ragyogóbb" játszóteret építenek a gyerekeknek, ha abbahagyják a szívózást.

A Posta Sándor utca nem hallgatott a jó szóra - viszont a torony áll és állni fog, csak a beüzemelés időpontja csúszik némileg a kommunkációs zavar miatt. A Westel még megüzente, hogy ha a dunaharasztiak tovább izmoznak, könnyen kikapcsolható a település a rendszerből.

A Westel műszaki igazgatója a bíróságtól sem tart. Szerinte a torony lebontását még a jóisten sem rendelheti el. "Lebontásról szó sem lehet. Ezt előre kijelentem. A költséget nem vállaljuk, és nem tudjuk elfogadni a testületi ülés határozatát. Vannak érdekeik azoknak az emberekenek is, akik használják a rádiótelefonokat. Az ország nyilvánosságát nem lehet tévtanokkal befolyásolni" - hangsúlyozta Pete a tévében.

Épülj, torony!

Ezzel a szemlélettel, úgy tűnik, a polgári kormány is egyetért. Vagy két héttel ezelőtt a hírközlési tárca a távközlési törvény egy olyan módosító javaslatát terjesztette elő az Országgyűlésben, amely szabad kezet adna a toronyépítőknek. Lehet, hogy néhány héten belül az országban bárhol épülhet átjátszóállomás: házak tövében, padlásokon, tetőterekben, játszótereken vagy - ha a szolgáltatónak úgy tetszik - az alsónadrágunkban. A mobiltelefónia jogilag közérdekké nemesedik, ennélfogva a szolgáltató cégek akár a magántulajdont is gond nélkül kisajátíthatják. A távközlési törvény már most is lehetőséget ad a szolgáltatóknak, hogy meghatározzák, mi épülhet már felépített átjátszótornyaik környékén.

"Meglep ez a nagy vehemencia" - mondta a MaNcsnak Takács Albert alkotmányjogász, aki szerint nem kell jogi virtuóznak lenni ahhoz, hogy lássuk, a kormányjavaslat sérti az alkotmányt. A mobilkommunikáció nem közérdek, ahogy a kábeltévé sem az. Ezért nem csorbíthatja a magántulajdont. A törvénymódosításból, ha átmegy, óriási botrány lehet. Milliárdos kártérítési igények fognak röpködni országszerte, amit a telefontársaságok a frekvencia tulajdonosára, az államra terhelnek majd."

Konfliktust jósol Frischmann Gábor, a Hírközlési Főfelügyelet néhány hete kinevezett elnöke is, aki azt akarja elérni, hogy a mobilcégek közösen használják az átjátszóállomásokat.

A felügyelet már felfüggesztette a dunaharaszti Westel-torony beüzemelését. A torony áttelepítése mindössze 13 millió forintba kerülne, de a Westel úgy gondolja, hogy az önkormányzatnak kell állnia a cechet. A lakók pedig úgy gondolják, hogy mindegy, ki fizet, csak tűnjön el a szemük elől a torony. Már csak azért is, mert ingatlanjaik forgalmi értéke egyötödével zuhant. Félnek a sugárzás egészségkárosító hatásától is, igaz, a veszélyeket tudományos egzaktsággal eddig még senki sem bizonyította. A lakók meglátogatták Kuncze Gábort, a környék parlamenti képviselőjét, aki viszont meglátogatta Sugár Andrást, a Westel 900 elnök-vezérigazgatóját, aki viszont azt mondta, hogy a torony léte számukra presztízskérdés. A kör bezárult.

A több tíz milliót érő ingatlanok tulajdonosai gyorsan megoldanák a problémát. Legtöbbjüknek Westel-előfizetése van, és állítják, hogy a térerősség Dunaharasztiban maximális. Egyikük állandóan arról beszél, hogy jobban tenné a Westel, ha mielőbb elvinné a tornyát, mert könnyen felrobbanhat.

Sengel Ferenc-Kovács Róbert

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.