Karácsony: 800 ezer embernek vette el a munkáját a válság

  • narancs.hu
  • 2021. május 1.

Belpol

„Sokak védőháló nélkül zuhantak az egzisztenciális bizonytalanságba”. 

„Azt reméltem tavaly, hogy idén már a Városháza előtti téren tudunk helyt adni a Városligetből kiszorított május elsejei majálisnak. A munka és dolgozók ünnepén, Magyarország európai uniós csatlakozásának évfordulóján azonban még mindig megfoszt bennünket a találkozás lehetőségétől a járvány és annak kormányzati kezelése. Elvégre a majális nem focimeccs…” – írja Facebook bejegyzésében Karácsony Gergely. 

A főpolgármester szerint a friss, de nem a hivatalos állami adatok szerint már 800 ezren vannak Magyarországon, akinek elvette a munkáját a válság, sokak „mindenfajta védőháló nélkül zuhantak az egzisztenciális bizonytalanságba, tízből négyen arról számoltak be, hogy romlott az anyagi helyzetük az elmúlt egy évben”. „Világos tehát – annak kellene lennie – hogy itt és most a változás már nem lehetőség, hanem kényszer. A változásban pedig egy felelősen gondolkodó állam számára természetes szövetségesek, valódi partnerek a szakszervezetek” – fogalmaz bejegyzésében. 

Karácsony szerint országot építeni, ahol a jobb élet nem kevesek privilégiuma, ahol a kiváltságos kevesek 1 százalékának magánérdekei helyett a 99 százalék igényeire koncentrál az állam, és ahol új megoldásokat alkalmaznak a dolgozók védelmében, „azért, hogy a velünk élő és a várhatóan még jó ideig velünk is maradó bizonytalanság senkit ne sodorhasson megélhetési válságba”. 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.