Karácsony a legnépszerűbb ellenzéki kormányfőjelölt

  • narancs.hu
  • 2021. június 2.

Belpol

29 százalékos Fidesz- és 9 százalékos DK-támogatottságot mért a Publicus Intézet.

Az összes megkérdezett ember körében 29 százalékos a Fidesz támogatottsága, az MSZP-Párbeszédé és a Jobbiké 7-7 százalék, a Demokratikus Koalíció 9 százalékon áll, a Momentum népszerűsége 6 százalékos.

Az LMP, a Kátfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk 1-1 százalékos.

Ez az eredménye a Publicus Intézet legutóbbi, május 18-tól 21-ig tartott országos reprezentatív közvélemény-kutatásának, amelyhez 1011 embert kérdezett meg a Népszava megbízásából. 

Azok, akik csak egy összefogott ellenzékre adnák le a parlamenti választáson a voksukat, külön-külön egyik ellenzéki pártra sem, 8 százalékot tettek ki az összes megkérdezett körében. A biztosan szavazó, pártot is választók között 11 százalék szorgalmazza egyben az ellenzéki összefogást is.

A Publicus emlékeztet, hogy az ellenzéki pártok között továbbra sincs olyan, amelyik jelentősen erősebb lenne a többinél. 

Arra is kíváncsi volt az intézet, hogy ha az előválasztáson induló miniszterelnök-jelöltek versenyében csak Karácsony Gergely, Dobrev Klára, Jakab Péter, Márki-Zay Péter és Fekete-Győr András indulna, most hogyan alakulna az erősorrend. 

Az ellenzéki válaszadók harmada, 34 százalék választaná Karácsony Gergelyt, 32 százaléka Dobrev Klárát, 15 százaléka Jakab Pétert, 9 százaléka Márki-Zay Pétert és 2 százaléka Fekete-Győr Andrást

Tízből hat Momentum-szavazó , és minden hatodik Jobbik-, illetve minden tizedik DK-szavazó választaná Karácsony Gergelyt. A Jobbik szavazóinak 2 százaléka voksolna Dobrev Klárára, a DK táborának viszont hat százaléka szavazna Jakab Péterre a felmérés szerint. 

 

 

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.