Megegyeztek, nem lesz sztrájk a győri öntödében

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. június 2.

Belpol

Az ezer embernek munkát adó Nemak Kft. nem akart úgy járni, mint a makói gumigyár.

 Egyezséget kötött a Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. a Vasas Szakszervezeti Szövetség Könnyűfémöntők Vasas Alapszervezet sztrájkbizottságával szerdán, így nem lesz munkabeszüntetés a hengerfejeket gyártó cégnél.

A felek az MTI-nek azt nyilatkozták, „a munkáltató és az érdekképviselet mindent megtesz annak érdekében, hogy a konstruktív együttműködést a jövőben is megtartsa”. 

A Mérce korábban arról írt, hogy a szakszervezet és a cég eredetileg 8 százalékos béremelésben állapodott meg.

A kft. azonban úgy módosította a dolgozók fizetésének más elemeit, hogy ténylegesen mégse növekedjen a bér. Ez váltotta ki a tiltakozást.

A dolgozók petícióban követeltek a korrekt bér mellett jobb munkakörülményeket, többek közt laborvizsgálatot, extra pihenőidőt a melegüzemi műszakban dolgozóknak. A dokumentumot csak azok nem írták alá, akik épp nem voltak benn a honlapja szerint ezer főt foglalkoztató üzemben. 

Május 21-én sztrájkbizottság alakult, amely május 27-étől június 2-ig egyeztetett a dolgozók hétpontos követeléséről. 

A megállapodás részleteiről nem nyilatkozott a kft. vezetése, sem a sztrájkbizottság.

A Nemak 1993 óta működik, hengerfejeket gyárt többek között a GM-Peugeot, a Renault, az Audi, a BMW és a Volvo számára, éves szinten mintegy hárommillió darabot. Az elérhető adatok szerint a kft. 2019-ben 57,3 milliárd forintos árbevételt ért el, adózott eredménye 5,2 milliárd forint volt, 1,4 milliárddal kevesebb, mint a korábbi évben. 

Arról, hogy a munkavállalók a hazai viszonyok között is tudják érvényesíteni az érdekeiket, korábban többek között ebben a cikkben írtunk:

 

A leadkép forrása a Nemak weboldala.

 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.