Mint arról beszámoltunk, a Tisza Párt képviselőinek szavazataival szerdán megszavazták a Fővárosi Közgyűlésben a Karácsony Gergely főpolgármester által beterjesztett jövő évi költségvetést, és több mint két hónap után a szervezeti és működési szabályzat (szmsz) módosítását is. Karácsony az ülésen a Tisza Párttal kötött megállapodásáról nem árult el sokat, egy fideszes képviselő ezzel kapcsolatos kérdésére azt mondta, a politikai alku azért nem áll messze a valóságtól.
A főpolgármester a Magyar Hangnak azt mondta, az elmúlt napok egyeztetései alapján összeállt egy olyan konstrukció, ami a közgyűlés többségét érintő frakciók számára elfogadható volt, és bár a Magyar Kétfarkú Kutya Párt végül nem volt jelen a szavazásnál, de ők is támogatták ezt, hiszen az ő módosításaik bekerültek ebbe a javaslatba.
Ami a szervezeti és működési szabályzatot (szmsz) illeti, ott Karácsony szerint korábban egy vitás kérdés volt a Tiszával: a cégvezetők kinevezésével kapcsolatos főpolgármesteri jogkör. Ez viszont okafogyottá vált azáltal, hogy a cégek alapító okiratait módosították, mert megszüntették az igazgatótanácsokat. Így tehát ez mindenképpen közgyűlési hatáskörré vált, ezért az szmsz kapcsán a vita értelmetlen lett.
"Úgy voltam vele, hogy ha nincs közöttünk véleménykülönbség, akkor akár lehetne új szmsz is. Nekem a költségvetés volt fontos, illetve szerintem a városnak az a fontos. Ehhez kellett olyan kompromisszumokat kötni, amik valójában nem kerülnek politikai értelemben semmibe, hiszen nincs közöttünk már vita. Ezért ezt most megléptük. Kétségtelen, hogy jobb lett volna ezt más formában lejátszani" – mondta Karácsony arra utalva, hogy az szmsz elfogadása nem szerepelt az eredeti napirendben, az ülésen jelentette be, hogy erről is szavazni fognak, ezért módosító indítványokat sem lehetett hozzá benyújtani. Ezt az ülésen a Fidesz és Baranyi Krisztina is sérelmezte.
Karácsony ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy kétségtelen az is, hogy "ha kicsit hamarabb tudunk ebben zöldágra vergődni, akkor az eredeti napirenden is szerepelt volna az szmsz". Arra a felvetésre, hogy ez a helyzet nem okoz-e törést a többi szövetségese felé, akiket szintén váratlanul értek a fejlemények, Karácsony szerint ez egy jogos kritika. "Nem akarom azt mondani, hogy ez nem jogos, de tartalmi értelemben ezek a frakciók mind támogatták azt az szmsz-t a legutóbbi szavazáson, amit végül is most elfogadtunk" – tette hozzá.
Az új szmsz-módosítás szerint már két tanácsnokot is lehet majd választani, arról, hogy esetleg a Tisza jelölhetne még egyet, Karácsony azt mondta, ő szeretné, ha lenne több tanácsnok is, és volt is egy politikai megállapodás, hogy négy tanácsnoka legyen a közgyűlésnek, ebből aztán csak egy lett megválasztva. "Én nagyon örülnék annak, ha bármelyik frakció egy fokkal közelebb akarna lépni a politikai felelősségvállaláshoz és a konkrét munkához. Szerintem ez a város érdeke, de egyelőre nincs ebben közgyűlési többség, tehát nem gondolom azt, hogy az szmsz által megengedett két főt be fogjuk tudni tölteni, amit én sajnálok" – fejtette ki.
A még mindig meg nem választott főpolgármester-helyettesek ügyéről viszont azt mondta, ha a Tisza nem vizsgálja felül azt az álláspontját, hogy csak és kizárólag Vitézy Dávidot tudja elfogadni, addig szerinte ez a helyzet nem fog megváltozni, hozzátéve, hogy úgy látja, nemcsak ő ragaszkodik Kiss Ambrushoz, hanem azok a képviselők is, akiknek a szavazatán ez múlik. "A velem egy politikai szövetségben lévő képviselőket meg tudom győzni arról, hogy Vitézy Dávidot támogassák egy városvezetői csapatban, de ahhoz, hogy csak ő legyen a helyettes, nincs 17 szavazat ebben a közgyűlésben" – mondta.
Karácsony szerint bár a helyzet nem ideális, egy ekkora várost pedig csak csapatban lehet csinálni, de unortodox módon is lehet csapatot csinálni – erre hozta példának, hogy sok Vitézy-Karácsony közös javaslat és módosító indítvány is volt. "Sok kérdésben Vitézy Dávid és közöttem közpolitikai tartalmi különbség nincs, de persze bizonyos ügyekben van, most is volt, hogy szétszavaztunk" – tette hozzá.
„Van költségvetésünk, van szmsz-ünk. Láthatóan van egy olyan tanulási folyamat, amiben a rutinos képviselők tanulják ezt a fajta kicsit szétszórtabb, politizálósabb és a záróizmokat erősen megedző működésmódot. Az új képviselők nyilván tanulják a közgyűlésnek a működését, és tanulják azt a felelősséget, amivel ez jár. Hogy ez aztán érdemben új helyzetet teremt-e vagy sem, például a főpolgármester-helyettesek ügyében el tudunk-e mozdulni, azzal kicsit szkeptikus vagyok, de tényleg legyen az a legnagyobb bajunk, hogy nincs helyettes, mert ennél sajnos nagyobb problémáink vannak” – összegezte Karácsony.
Azt is mondta, hogy a közgyűlés tulajdonképpen jó döntéseket hozott az elmúlt időszakban, a Fidesz-frakciónak meg láthatóan az van kiadva, hogy nekik a tiszásokat kell behúzni a csőbe. Hangsúlyozta, hogy neki az a fontos, hogy a város működjön, és "végül sikerült is a Tisza-frakcióval megállapodni, szerintem a város érdekét szolgáló módon, tehát ez nem egy elvtelen, hanem egy elvszerű megállapodás".