Karácsony a zöld és szocdem szavazóknak: Ezerszer jobb ma egy Márki-Zay Péter, mint holnap egy Orbán Viktor

  • narancs.hu
  • 2021. október 10.

Belpol

A főpolgármester tudja, hogy sokan csalódtak benne. 

Ami most történik, az történelem, egy szelíd forradalom annak érdekében, hogy felszabadítsuk, újraegyesítsük Magyarországot – mondta Karácsony Gergely Márki-Zay Péter vasárnapi kampányrendezvényén. 

A miniszterelnöki-jelöltségtől visszalépő főpolgármester, azt mondta, az előválasztás világossá teszi, hogy a politika nem a politikusokról, hanem az emberkől szól. Akkor lesz közös a hazánk, ha a véleménykülönbségek ellenére el tudjuk ismerni a másikról, hogy ő is igaz hazafi – mondta Karácsony. 

Szerinte Márki-Zay egy becsületes, tisztes demokrata; és most olyan emberekre van szükség, akik számára a haza fontosabb, mint a hatalom. Tudja, vannak akik csalódtak benne, de a programja csak akkor fog érvényesülni, ha Orbán Viktort leváltja az ellenzék. 

„Kezdjük azzal, hogy a jobb- és balközép politikusok együtt tudnak működni”

– mondta, hozzátéve, nem azért dolgoznak, hogy ne Dobrev Klára legyen a miniszterelnök-jelölt, de abban mélyen hisz, hogy akkor lesz a legnagyobb esélyük 22'-ben, ha olyan ajánlatot tesznek a választóknak, ami nem csak az elmúlt 12 évet, hanem az elmúlt rossz évtizedek rossz politikáját váltja le. A zöld és szociáldemokrata szavazóknak azt üzente, ezerszer jobb ma egy Márki-Zay Péter, mint holnap egy Orbán Viktor. 

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.