Karácsony: Budapest köztársaság maradt

  • narancs.hu
  • 2024. február 10.

Belpol

A főpolgármester szerint a Fidesznek nem csak főpolgármester-jelöltje,  de programja sincs, csak hadüzenete.

Budapest köztársaság maradt az utóbbi években. Ez nem csak államforma – erről beszélt többek között Karácsony Gergely főpolgármester szombat délelőtti kampánynyitó rendezvényén.

Karácsonyt Barabás Richárd újbudai alpolgármester kérdezte. Az index.hu tudósítása szerint a főpolgármester azt mondta,  „a köztársaság azt jelenti, hogy jól bánunk egymással, politikai közösséget alkotunk, hogy úgy bánunk egymással, ahogy a saját családtagjainkkal szeretnénk bánni. Látva azt a vergődést, amit a magyar politika csinál, kiradírozták az alkotmányból a köztársaság szót, száműzték a köztársaság gondolatát, ezért fontos, hogy Budapest köztársaság maradjon. Ez a gondolat az, amiért érdemes nap mint nap küzdeni”.

Ez nem azt jelenti, hogy Budapest ki szeretne válni az országból – csak attól a rendszertől szeretné megkülönböztetni magát, „aminek az elnöke kegyelmet ad egy pedofil bűnözőnek”.

A kegyelmi ügyről az a véleménye, hogy nem hiba történt, hanem így működik az Orbán-rendszer, ahol „meg akarják mondani mindenkinek, hogy ki a nemzeti oldal, ki a nemzetietlen, ki áll a jó oldalon, ki áll a rossz oldalon. Előbb-utóbb minden relatívvá válik, mert nincs erkölcsi alapja a politikájuknak. Ha a politika elveszíti erkölcsi gyökereit, akkor nincs mihez viszonyulni”, és szerinte a rendszer erkölcsi züllöttsége most lelepleződött.

A főpolgármester úgy ítéli meg, a Fidesznek nem csak főpolgármester-jelöltje nincs most, hanem ajánlata sincs, csak hadüzenete van. Ő újabb öt évre szeretne bizalmat kapni, és vállalja, hogy a budapestiek várható élettartama öt évvel hosszabb lesz, mert egészségesebben fognak élni a város lakói. Emlékeztetett arra, hogy a kerületi önkormányzatok – pártállástól függetlenül – sokat tettek a jobb egészségügyi ellátásért, és tízezer ember CT/MR-vizsgálatát finanszírozták.

Meg fogják vizsgálni az utcákat abból a szempontból, van-e árnyék, lehet-e csillapítani a zajt, le lehet-e ülni valahol. A főváros annak érdekében, hogy tisztuljon a levegő, programot indít az energiaszegénység felszámolása érdekében, és részt vesz a közétkeztetés korszerűsítésében. Karácsony emlékeztetett, hogy az ivóvíz-hálózatot felújítják, és a vízművet nem adták át az államnak, abból a tapasztalatból kiindulva, hogy ha az állam átvesz egy közszolgáltatást, annak minősége romlik

Karácsony Gergely szerint rendes városvezető elsősorban közösséget épít, olyat amelyet nem a gyűlölet tart össze, hanem egymás elfogadása. Úgy gondolja, a kormány olyan látszatot kelt, hogy a magyar és az európai érdek nem ugyanaz, pedig ez nem így van, és nem jó, hogy a kormány a budapestiek pénzét is veszélyezteti azzal, hogy „marhaságokkal traktálja az európai döntéshozókat”. Novák Katalin köztársasági elnökről a kampánynyitó végén esett szó. „Lemondott már?” – ezt kérdezte Karácsony Gergely.

Az LMP reagált Karácsony kampánynyitójára. A párt közleménye szerint júniusban főpolgármestert és nem államformát kell választani, ezért az LMP a 'köztársaságpárti koalíció' fogalmat nem tudja értelmezni. „Azt ugyanakkor gondoljuk, hogy valaki nem lehet egyszerre a köztársaság őre, és minősítheti árulónak azt, aki el mer indulni egy választáson”. A párt sajnálattal veszi tudomásul, hogy Karácsony „a zöld ígéretek sorát 2019 után újra megígérte, mutatva, hogy azokban az elmúlt években nem történt semmilyen érdemi előrelépés. A járatritkítás városvezetésének zöld ígéretei nem komolyan vehetőek. Karácsony Gergely az elmúlt években végzett munkájával nem számolt el, a régi idők módszereit használja, és a régi pártok jelöltje”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”