Karácsony és Horváth első előválasztási vitáján nem is volt kérdés, hogy a Fidesz meg fog bukni

  • narancs.hu
  • 2019. január 20.

Belpol

Hurráoptimizmus, ez a probléma neve.

Megtartották a baloldali előválasztás első vitáját. Vasárnap délután a párbeszédes Karácsony Gergely és az MSZP-s Horváth Csaba részvételével tartott főpolgármester-jelölti vita a tudósítások szerint vitának nehezen nevezhető, langyosra sikerült beszélgetés volt.

Horváth azzal kezdte, hogy ha nyer, akkor együtt akar dolgozni Karácsonnyal, majd úgy folytatta, hogy a NER-t csak erővel lehet legyőzni, kedvességgel, barátsággal nem, mert csak az erőből ért – derül ki az Index cikkéből.

false

 

Fotó: MTI

Horváth szerint a NER háborút folytat Budapest ellen, méghozzá kiemelten.

Karácsony arról beszélt, ő olyan várost szeretne, ami emberközpontú, mindenkié, nem csak a Fideszé. Élő, élhető, emberközpontú – ez Karácsony három Budapest-pillére. De több zöldre, több kreativitásra lenne szükség szerinte. Horváth Csaba mellett állva Karácsony ismét világossá tette, a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy ő az a jelölt, aki a sokszínű, változást akaró tömegekért tud küzdeni.

"Én vagyok az az egy, aki meg tudja mozgatni a tömegeket."

A párbeszéd politikusa szerint "Nyilvánvaló, hogy ez a kormány meg fog bukni, de ezért Budapesten előbb nyerni kell" – írja a hvg.hu.

false

Arra utalt nem kicsit optimistán Karácsony, hogy ha az ellenzék átveszi az önkormányzatok irányítását, az a kormány bukásához fog vezetni. Beszélt arról is, hogy szerinte az összes párt, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP, a DK, a Momentum és a Jobbik támogatására is szükség van ahhoz, hogy a kormányt leválthassák.

Az előválasztásokkal kapcsolatban  a Závecz Research közvélemény-kutatást tartott a napokban – emlékeztet az Index –, ebből az derült ki, hogy ha Tarlós Istvánnal szemben több jelölt indulna, akkor Tarlós 44 százalékot érne el, míg Karácsony 27, Horváth 11, Puzsér Róbert (akit az LMP már támogat) pedig 7 százalékot. Ha viszont egyetlen jelölt lenne Tarlós kihívója, akkor a Tarlós–Karácsony párharc 49-43, a Tarlós–Horváth 53-33, a Tarlós–Puzsér 63-19 százalékkal alakulna.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.