Pénteken még jól volt, csak fáradtan

  • narancs.hu
  • 2019. január 21.

Belpol

Andy Vajnára vasárnap reggel találtak rá, akkor már nem tudtak rajta segíteni.

A Blikk információi szerint Andy Vajna rózsadombi otthonában hunyt el: szombaton este még a barátaival vacsorázott, így feltehetően éjszaka vagy hajnalban lehetett rosszul. Az ágya mellett esett össze, vasárnap reggel a gondnok talált rá, miután Vajna nem ment le szokásos reggelijére - írják.

Vasárnap délben már Andy Vajna sógora és Vajna Timi húga is megrendülten érkeztek a házhoz, ők ugyanis az elhunyt filmmogul egyedüli itt élő rokonai, számoltak be a Blikknek a szomszédok. Vajna Tímea pedig rögtön repülőre ült, ő ugynais épp a Colorado állambeli Aspenben tartózkodott.

A lapnak Hámori Eszter publicista mesélt a Vajnáról, aki jó barátságban volt vele, és még pénteken is együtt beszélgettek. Ekkor még nem volt jele a tragédiának, mondta el, bár Vajna fáradtnak látszott, és egy korábbi rosszullét miatt már járt kórházban az elmúlt időben, de úgy beszélt erről, hogy szerencséje volt és túl van a dolgon. Hámori szerint ráadásul tele volt tervekkel: új rádiót is szeretett volna indítani.

Andy Vajna halálhíre gyorsan bejárta Hollywoodot is, többek között Antonio Banderas és Arnold Schwarzenegger is közösségi oldalukon búcsúztatta.

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.