Karácsony: Nem hagyjuk, hogy csaljanak!

  • narancs. hu
  • 2019. október 7.

Belpol

Alternatív voksnyilvántartóval is készül az ellenzék.

Budapesten minden szavazókörben lesz ellenzéki delegált, aki az önkormányzati választás tisztaságát ellenőrzi – jelentette be Karácsony Gergely hétfői sajtótájékoztatóján, amelyet Kálmán Olgával és Kerpel-Fronius Gáborral tartott.

Az ellenzéki főpolgármester-jelölt közölte azt is, hogy egy alternatív szavazatszámláló rendszert fejlesztettek október 13-ra, amely „mindenkit megnyugtathat afelől, hogy semmilyen csalásra nem lesz lehetőség.”

Mindezt azért hozták létre, mert félnek attól, hogy az informatikai rendszer nem áll majd a helyzet magaslatán.

A rendszer egyébként úgy működik, hogy a szavazóköri jegyzőkönyveket a voksszámlálók lemásolhatják. Ezt a kerületi kampányfőnököknek küldik majd, akik feltöltik egy nem nyilvános adatbázisba és összevetik az adatokat. A rendszert a fővárosban szervezték meg, de javasolni fogják a települések kampánycsapatainak is a bevezetését.

Kálmán Olga, a korábban a DK támogatásával induló főpolgármester-jelölt szerint mindenkinek biztonságban kell éreznie magát a szavazófülkében, ezért is fogják üzemeltetni az alternatív rendszert.

Budapest egyet akar, változásra van szüksége, ez pedig a választók akaratának megfelelően Karácsony Gergely főpolgármestersége lesz – jelentette ki, hozzátéve: nemcsak a szavazatunkat akarjuk biztonságban tudni, hanem a rendszerünket is.

Kálmán Olga arra kéri a választókat, hogy gondolják át, ki lesz a változást elhozó jelölt, és ki a NER helytartója. Ehhez segítséget az általuk indított oldal, az ittleszek.hu honlap, amelyen mindenki keresheti megkeresheti ellenzéki polgármester –, illetve képviselő-jelöltjét.

Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum politikusa és egykori főpolgármester-jelöltje, szintén azt emelte ki, hogy az ellenzéki pártok számára nagyon fontos a választások tisztasága. Hozzátette azt is, az ellenzéki szavazatszámlálókat a voksolás napján ellenzéki jogsegélyszegély szolgálat segíti majd.

A sajtótájékoztatóan szóba került a jelenlegi kampány, újságírói kérdésre válaszolva Karácsony Gergely leszögezte: ilyen gusztustalan kampánnyal még nem találkozott.

Szavazatszámlálás - Nem hagyjuk, hogy... - Karácsony Gergely

Szavazatszámlálás - Nem hagyjuk, hogy csaljanak! Sajtótájékoztatóm Kálmán Olgával és Kerpel-Fronius Gáborral #VegyükVisszaBudapestet

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.