Karácsony Gergely: Göncz Árpád mutatta meg a köztársaság jobbik arcát

  • narancs.hu
  • 2020. május 2.

Belpol

"Elnökféle ugyan van ma is, de a köztársaság kilenc évvel ezelőtt váratlanul eltűnt a hazánk nevéből." – fogalmazott a főpolgármester.

Karácsony Gergely főpolgármester hosszú Facebook-posztban emlékezett meg a harminc évvel ezelőtti első szabadon választott Országgyűlésről.

"Harminc évvel ezelőtt, ezen a napon, az első szabadon választott Országgyűlés megalakulásakor Göncz Árpád ült a pulpitoson. Az az ember, aki számomra megtestesíti mindazt, amiért rendszert váltani érdemes volt az akkoriaknak. Mert a mából nézve szinte elképzelhetetlen, hogy létezhetett tekintély mindenféle kivagyiság nélkül. Hogy igenis van méltóság, ami közvetlen és derűs. Hogy volt idő, amikor még jutott hely az őszinte szavaknak a közbeszédben. Hogy politikusnak, államvezetőnek lehet szilárd hite és megkérdőjelezhetetlen tisztessége, nem csak érdeke. Ahogy Esterházy Péter mondta róla: Göncz Árpád a tisztán emberit „egybe hozta” a hivatalának méltóságával. Göncz Árpád elnökként mutatta meg a köztársaság jobbik, sőt derűs arcát." – írja Karácsony.

"Elnökféle" ugyan van ma is, de a köztársaság kilenc évvel ezelőtt váratlanul eltűnt a hazánk nevéből. A következő években pedig fokozatosan kezdett eltűnni a hétköznapjainkból is. Ha valaki tudni akarja, hogyan tűnik el a köztársaság minden értéke az életünkből, milyen az, amikor egy közjogi méltóságot méltatlanná tesz a "szuttyos gyűlölete", akkor nézze ennek a 30 éve megalakult Országgyűlésnek mai fura urát, aki kirekeszti a nemzetből a vele egyet nem értő ellenzéket –fogalmazott az ellenzéki politikus.

Járvány idején, nemcsak Budapesten, de szerte az országban megmutatkozik a közösség ereje. Ezt kell megőrizni, mert szükség lesz rá, hogy legyűrjük a járvány utáni gazdasági, szociális válságot. Fenntarthatóbb és emberségesebb politikára, zöld és szociális fordulatra van szükség. Göncz Árpád szavai szerint azoknak kell szolgálóivá válnunk, akiknek szolgálója nincsen. Példát kell mutatni emberségből, szolidaritásból, együttműködésből és méltányosságból – áll Karácsony Gergely Facebook-oldalán.
Harminc éve, 1990. május 2-án ült össze a rendszerváltás utáni első, szabadon választott Országgyűlés és választotta meg Göncz Árpádot házelnöknek és egyúttal ideiglenes államfőnek.

A teljes bejegyzés elolvasható itt:

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.