Karácsony Gulyásnak: Találkozunk a bíróságon

  • narancs.hu
  • 2025. január 23.

Belpol

A főpolgármester Majka-idézettel üzent a miniszternek. 

„Budapest nem Bindzsisztán!” – így kezdődik Karácsony Gergely főpolgármester csütörtöki közleménye, amely Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter okfejtésére reagált. 

Gulyás a csütörtöki kormányinfón azt mondta, a fővárosnak nincs elővásárlási joga a Rákosrendező területére, mert ott nemzetközi szerződés jött létre, az kijelöli a vevőt, és felülírja az elővásárlási jogot. De ha ez mégsem így lenne, és a főváros mint vevő számításba jöhetne, akkor is ugyanazt kellene teljesítenie, amit a vevő, a Grand Budapest (vagy Mini-Dubaj) projektet tervező befektetők vállaltak.

A miniszter úgy magyarázta, „a mi szuverén akaratunkból ők dönthetnek arról, hogy hoznak egy befektetőt, aki épít egy új városrészt”, mert a kormány korábban saját akaratából úgy döntött, hogy velük köt szerződést.  

„Ma Gulyás miniszter állt elő egy újabb zagyvasággal Rákosrendező kapcsán. Szerinte a főváros azért nem élhet az elővásárlási jogával, mert az Egyesült Arab Emírségekkel kötött nemzetközi szerződés felülírja a magyar jogot. Nesze neked, nemzeti szuverenitás!” – írta Karácsony. A főpolgármester szerint Gulyás jogértelmezése nem helytálló, mivel „a megállapodásban szó szerint benne van, hogy a telekeladásnak összhangban kell lenni a nemzeti jogszabályokkal.

Az adásvételi szerződésben pedig külön felhívják az arab befektető figyelmét a főváros elővásárlási jogára.

Abban viszont egyetértek Gulyás miniszterrel, hogy jó eséllyel találkozunk a bíróságon: ha kell, ott fogunk érvényt szerezni a budapestiek akaratának!” – közölte a főpolgármester.

Karácsony ellentmondást fedezett fel Gulyás állításai között: egyszer azt mondta a miniszter, ha a főváros mégis megkapná a területet, akkor meg kellene valósítania, amit az arab befektetők vállaltak. Máskor pedig arról beszél, a kormány sem tudja, mit vállaltak az üzletemberek. A főpolgármester emlékeztet a fővárosi lakógyűlésen véleményt nyilvánító emberek kívánságára, 94 százalékuk megfizethető lakásokat és zöldfelületeket szeretne ott látni.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Ping és Pong

A pingpong egy végtelenül kedves játék – legalábbis a filmeken. Ezt játszotta Forrest Gump, ezzel viccelődött a Szerva itt, pofon ott, vagy épp Michael Tully 2014-es felnövéstörténete, a Ping Pong Summer is, de képes volt még a két Koreát is egyesíteni a Ko-ri-a (As One) című 2012-es sportfilmben.

Leszármazottak

A mester legutóbb éppen tíz éve készített értékelhető játékfilmet (Paterson), a 2019-es A holtak nem halnak meg című bűnrossz zombikomédiára pedig boruljon a feledés jótékony homálya.

Kukac a pürében

Száznál is több verset tartalmazó új kötetében a szerző nem arról számol be, hogy mi történt vele a hosszú csend alatt, a szövegek ezúttal inkább azt mutatják meg, hogy az elmúlt tizenöt év alatt az élet dolgai akár új minőséget is kaphattak.

Magyar pikareszk

Az ’56-os forradalom rövidre szabott történetének ikonikus figurájáról ez idáig még nem jelent meg átfogó, alapos, friss kutatásokon alapuló történeti biográfia.

„Borzasztó állapot”

Schaár pályája még a művész életutakhoz képest is szabálytalanabbul alakult: egészen fiatalon felfigyeltek rá – csodagyereknek tartották –, de aztán több megtorpanás után túl a hatvanadik életévén, az avantgárd jegyé­ben fogalmazódott újra a művészete, hogy végül a térinstallációival átlépjen a szobrászat hatá­rain. A művész halálának ötvenedik évfordulóján nyílt emlékkiállítás külön érdekessége, hogy a kiállítótértől néhány száz méterre állt egykor Schaár Erzsébet szülőháza, később Vilt Tiborral közös otthona és műterme.

Nem a nyúl viszi

Funtek Frigyes valóságos filmsorozatot rendezett már Zalaegerszegen: az Augusztus Oklahomában volt a kezdet, azóta színpadra állította A király beszédét és az Életrevalókat, most pedig a Hétköznapi mennyország című Kay Pollack-film színpadi változata került sorra.

Néma helyett bűnös

Csaló váltja az eddigi semmittevő szószólót – háborog a hazai román nemzetiség egy része. A költségvetési csalás miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Tát Margit méhkeréki fideszes polgármester lehet az áprilisi nemzetiségi voksolás után a magyarországi románok parlamenti szószólója.