Karácsony több, köztük a Széchenyi teret "einstandoló törvény" megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 8.

Belpol

A fővárosnak adott igazat a bíróság első fokon: alkotmánysértő volt a fővárosi terek államosítása.

A bíróság is kimondta, hogy a kormánypárti kétharmad alkotmányellenesen vett el a Fővárosi Önkormányzattól négy emblematikus közterületet: a Podmaniczky, a Vörösmarty és a Széchenyi teret, valamint a József Attila utcát.

Beadványunk alapján a Fővárosi Törvényszék a tereket einstandoló törvény megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól" – írja Karácsony Gergely a Facebokk oldalán. Hozzátéve: "Követeljük vissza a tereinket!"

A főpolgármester hozzátette, hogy a Széchenyi tér visszaadása különösen fontos és sürgős lenne. A felújított Lánchidat a korábbinál sokkal jobban meg lehet gyalogosan közelíteni, a forgalomcsillapított hídon – a járdára kényszerülő bringások és rolleresek nélkül – igazi élmény a séta. 

Karácsony szerint "a város, de talán az egész világ egyik legszebb városi sétaútvonala jött létre a bazilikától egészen a budai várig". Illetve csak jönne létre, ha "megszűnne az a méltatlan állapot, hogy járókelők ezrei zebra és sétány nélkül kell, hogy átvágjanak a Széchenyi téren".

A főváros terve szerint ugyanis "a híd forgalomcsillapítása lehetővé teszi a teret jelenleg leuraló körforgalom megszüntetését és egy zöld, sétálós park létrehozását".

A főváros megbízásából hamarosan elkészülhetnének a tér tervei – teszi hozzá Karácsony, csakhogy, mint ismert, a Fidesz elvette és az V. kerületnek átadta a teret. A kerület vezetése pedig – bár korábban úgy tűnt, nyitott volt az együttműködésre – adminisztratív eszközökkel akadályozza a tervezést és azt is elismerte, hogy nincs is pénze a tér megújítására – teszi hozzá a főpolgármester.

Ezzel egyidőben Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke látványterveket is megosztott a Facebook-oldalán – ő felel a várostervezés stratégiai irányításáért, valamint az azzal összefüggő végrehajtás összehangolásáért.

Itt lenne a lehetőség végre a Széchenyi tér fejlesztésére! A Fővárosi Törvényszék alkotmányellenesnek nyilvánította a...

Posted by Balogh Samu on Tuesday, August 8, 2023

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.