Karantén-kötelezettség nélkül térhetnek vissza Magyarországra a román önkormányzati választásokon résztvevők

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 26.

Belpol

Az Operatív Törzs tett némi kivételt.

„Karantén-kötelezettség nélkül utazhatnak vissza Magyarországra azok, akik hazajönnek szavazni" – közölte az RMDSZ. A romániai magyar párt kérte a magyar Operatív Törzsöt, hogy hagyja jóvá ennek a lehetőségét, hogy aki akar, részt vehessen a vasárnapi helyi önkormányzati választásokon.

Eszerint az állandó magyarországi tartózkodási jogosultsággal rendelkező román vagy kettős állampolgárok kiskorú gyerekeikkel együtt, ha Romániába utaznak, azt követően bármelyik magyar-román határátkelőhelyen vasárnap reggel 8 óra és hétfő reggel 9 óra között korlátozások nélkül beléphetnek Magyarországra. Ehhez a választáson való részvételt a személyi igazolványon lévő kisméretű matricával (VOTAT) kell igazolniuk – jelentette be a Facebookon Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.

Az államtitkár azt hangsúlyozta, fontosnak gondolják, hogy minden érintett részt tudjon venni a voksoláson.

Romániában vasárnap tartják az önkormányzati választásokat, amelyeket a koronavírus-járvány miatt halasztottak júniusról mostanra. Az országban az utóbbi két hétben ismét gyorsulni kezdett a járvány terjedése, pénteken újabb 1629 embernél mutatták ki a koronavírust.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint az EU-ban lakosságarányosan továbbra is kiugróan magas Romániában a koronavírus-fertőzésnek tulajdonítható halálozási ráta. Az utóbbi két hétben az országban minden egymillió lakosra 27 koronavírus-haláleset jutott, ami több mint négyszerese az európai uniós átlagnak.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.