Kásler: Digitális oktatásra áll át az az osztály, ahol magas lesz a fertőzöttek száma

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 30.

Belpol

De miért kell ezt megvárni?

Az iskolákban a tanévkezdés hagyományos módon indulhat "azzal a többlettel, hogy a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni" – mondta ma reggel Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. "Ehhez minden szakmai és anyagi támogatást a kormányzat megad" - hangoztatta.

Nem minden iskolában lesz tanévkezdésre fertőtlenítőszer

Hogy is van ez a „zavartalan" iskolakezdés? Gulyás Gergely a pénteki kormányinfón többek között arról beszélt, hogy biztonságban kell tudni az iskolakezdésre készülő gyermekeket. Ehhez nem ártana megnyugtató körülményeket is biztosítani, azonban úgy tűnik, hogy már az egyik legalapvetőbb védekezési módnál akadályba ütköznek az iskolák.

Az iskolákban kerülni kell majd a diákok nagy létszámú csoportosulását, meg kell tartani a másfél-kétméteres távolságot, szájmaszkot kell viselni és nagyon gyakran kezet kell mosni. Kásler szerint előfordulhatnak fertőzések az iskolákban egy-egy vagy néhány osztályban. Ha a ma reggeli adatokat nézzük, erre minden esély meg is van, hiszen közel 300 fertőzöttet regisztráltak itthon egyetlen nap alatt.

Nagyot ugrott a hazai fertőzöttek száma

Hivatalosan közel 300 új beteget regisztráltak egy nap alatt. Újabb 292 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, az elhunytak száma nem változott - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap. Ezzel 5961-re nőtt a Magyarországon eddig azonosított fertőzöttek száma, az elhunytak száma változatlanul 614. Az aktív fertőzöttek száma 1588, 3759-en már meggyógyultak.

Kásler továbbá úgy látja, ha a több mint háromezer magyar köznevelési intézmény közül néhányban megjelenik a fertőzés, akkor egy-egy osztály, kiterjedtebb esetszámok esetén pedig több osztály vagy az egész iskola átáll digitális oktatásra.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.