Képviselőnek jelentkezett Szabó Bálint a Csongrád 2-es körzetben

  • narancs.hu
  • 2021. október 4.

Belpol

A furcsa ügyekbe keveredő politikus lemondana így önkormányzati képviselői mandátumáról.

Bejelentkezett képviselőjelöltnek Szabó Bálint, Tóth Csaba egykori munkatársa – írja a hvg.hu.

Szabó jelenleg szegedi politikus, aki a homokháti településeket is magában foglaló Csongrád-Csanád 2-es választókerületben mérettetné meg magát. A körzetben a múlt héten tartott előválasztáson a momentumos Mihálik Edvin Máté 3417 szavazattal szerezte meg a szavazatok 50,35%-át, így az indulást is biztosító első helyet.

Szabó döntését Facebookon jelentette be, a videóban úgy fogalmaz: nem az a célja, hogy bármelyik jelöltet gyengítse, senkinek a javára nem fog visszalépni. A parlamenti képviselői ambíciók miatt visszaadja az önkormányzati képviselői mandátumát, és majd később bemutatják azt a független jelöltjüket is, aki majd abban a választókerületben fog elindulni, ahol most Szabó él.

Szabó Bálint politikai pályafutása meglehetősen színes, húsz évvel ezelőtt a zuglói Tóth Csabával keveredett politikai balhéba, amikor a szocialisták szavazatvásárlással próbálták erősíteni pozíciójukat. Idén februárban egy súlyos leleplezésként beharangozott sajtótájékoztató előtt tűnt el egy fél napra, majd gyalog, egy alsógatyában, mezítláb sétálva az M43-as autóúton találták meg.

Szabó azt mondta, nem az a célja, hogy bármelyik jelöltet gyengítse, senkinek a javára nem fog visszalépni. A parlamenti képviselői ambíciók miatt visszaadja az önkormányzati képviselői mandátumát, és majd később bemutatják azt a független jelöltjüket is, aki majd abban a választókerületben fog elindulni, ahol most Szabó él.

Szabó Bálint politikai tevékenységéről februárban közöltünk részletes írást, melyből kiderül

A cikket itt érhetik el: 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.