Március 16-a óta otthon tanulnak a gyerekek. Az amúgy is súlyos gondokkal küszködő magyar oktatásnak egy hétvége alatt kellett átállnia a digitális távoktatásra, ami még a tipikusan fejlődő gyerekek esetében sem egyszerű feladat, hát még a mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékossággal élő, összefoglalóan sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekeknek és pedagógusaiknak, akiknek gyakorlatilag iránymutatás nélkül kell helytállniuk egy sokszorosan nehezített terepen. Ráadásul a tét is nagyobb, hiszen a folyamatos fejlesztés és a megszokott tanulási rutin hiányában sok atipikusan fejlődő gyereknek romolhat az állapota.
Az SNI-s gyerekeket nevelő szülőket összegyűjtő legnagyobb Facebook-csoportban sokan panaszkodnak, hogy az online oktatás és fejlesztés csak alacsony színvonalon vagy egyáltalán nem valósul meg, több édesanya a karantén miatt elmaradó tanítás hosszú távú hatásai miatt aggódik. A szerencsésebbek a digitális csatornákon – például a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszeren (KRÉTA), a Google Classroom alkalmazáson, az Okos Doboz weboldalon vagy Skype-on – keresztül kapnak valamiféle fejlesztést, de olyanok is vannak, akiknek még egy e-mail sem érkezett a pedagógusoktól, hiába kérik már hetek óta.
Egy Asperger-szindrómás gyerek anyukája aggódva meséli, hogy a karantén óta egyre rosszabb állapotban van a fia, attól tart, hogy a bezártságban elveszik az évek alatt befektetett fejlesztés eredménye. Jó néhány intézmény nem tudta magát elkötelezni egyetlen platform mellett, ami a szülők szerint káoszhoz vezet. Egy édesanya szerint azzal is órák mennek el, hogy az e-mailekből, Facebook-üzenetekből és a KRÉTA-rendszeren kapott anyagokból kisilabizálják az aktuális feladatokat.
Szinten tartás
A Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület kérdőívvel igyekezett feltérképezni az SNI-s tanulók távoktatásának megvalósulását. A felmérésből ugyancsak az derült ki, hogy súlyos különbségek vannak aközött, melyik gyerek milyen színvonalú digitális oktatásban részesül. „A kérdőívünket 692-en töltötték ki, többnyire általános iskolások szülei, akiknek a gyerekei vegyesen szegregált és integrált intézményekbe is járnak – magyarázza Csordás Anett, az egyesület alapítója. – A kérdőívből kiderült, hogy a gyerekeknek csupán a fele részesül napi szintű foglalkoztatásban, míg 10 százalékuk egyáltalán nem kap távoktatást.” A szülői válaszokból az is látszik, hogy a legtöbb gyereknél a digitális oktatás az online elküldött, majd bekért feladatsorokban merül ki, mindössze 13 százalék számolt be arról, hogy videohívásban kommunikálnak velük a pedagógusok, holott Csordás szerint ez lenne a távoktatás lényege. „A gyerekek több mint 80 százalékának nem volt lehetősége az osztálytársakkal közösen tanulni, pedig nagyon fontos lenne számukra, hogy lássák egymást, hiszen ez is oldhatja a helyzet teremtette feszültséget.” Az egyesület vezetője szerint az SNI-s gyerekeknél most a szinten tartás lehet csak a cél, de az elég nehézkes úgy, ha alig zajlik oktatás, a munka oroszlánrésze pedig a szülőre marad.
Azért léteznek jó példák is, de ezekhez többnyire arra van szükség, hogy a gyógypedagógus szakértelme kellő lelkiismeretességgel és önszorgalomból megszerzett digitális kompetenciákkal párosuljon. Dóra tízéves lánya például egy fővárosi alapítványi iskolában tanul, az édesanya pedig teljesen meg van elégedve a távoktatással. „Janka heti háromszor, hétfőn, szerdán és pénteken beszél a tanáraival videochaten keresztül, ilyenkor a pedagógusok csak rá koncentrálnak. Ő erősen figyelemzavaros, ezért ebben az egyéni helyzetben talán még hatékonyabban is tud tanulni, mint rendesen.” Dóra elmondása szerint a pedagógusok igyekeznek a legtöbbet kihozni a kényszerhelyzetből: hétről hétre kreatív digitális feladatokat állítanak össze, de arra is ügyelnek, hogy ne terheljék túl a kislányt. „Csinálnak például olyat, hogy Jankának meg kell pörgetnie a számítógépen egy szerencsekereket, hogy így jelöljék ki az aznapi feladatot. A másik lányom hagyományos állami iskolába jár, ott sokkal szárazabb az oktatás” – teszi hozzá az édesanya.
Robotok az iskolában
Az Oktatási Hivatal oldalára ugyan felkerült egy módszertani ajánlás, de ez nem tér ki az SNI-s gyerekekre. Az intézmények vezetői három héttel az átállás után kaptak egy e-mailt Maruzsa Zoltántól, amelyben a köznevelésért felelős államtitkár lelkesen dicséri a pedagógusok kitartását, és felhívja a figyelmüket rá, hogy ne terheljék túl a gyerekeket. Ennél több konkrétumot alig ír. A Pedagógusok Szakszervezetének online felméréséből az is kiderült, hogy a legtöbb pedagógus úgy érzi, a távoktatásban még többet kell dolgoznia, hiába állította az államtitkár, hogy a tanárok extra szabadidőhöz jutottak.
Az 51 éves Andrea egy fővárosi alapítványi iskolában dolgozik gyógypedagógusként, és mint minden kollégájának, neki is két nap alatt kellett digitális tantervet készítenie. Ő első körben a körülményeket igyekezett felmérni, például, hogy van-e minden háztartásban internet, mennyire érnek rá a gyerekekkel tanulni a szülők, van-e lehetőségük nyomtatni. „Próbáltam arra törekedni, hogy lecsupaszítsam az anyagot: az alapokra koncentrálunk, és sztereotip feladatokkal könnyítem a haladást, ez sokat segít az autista gyerekeknek” – magyarázza. Andrea gyógypedagógusoknak szóló Facebook-csoportokból merít ötleteket a digitális tanításhoz, azt mondja, a járványhelyzet óta minden korábbinál lelkesebben osztanak meg ilyeneket a témában jártas kollégák. Szerinte épp ez, a feladatok összegyűjtése, a felkészülés a legnehezebb a távoktatásban: „Életemben nem ültem ennyit gép előtt. Órák telnek el, míg mindent kibogarászok a netről, sokkal több idő, mintha csak kivágnám a kinyomtatott figurákat, ahogy korábban tettem.”
A pedagógusoknak legtöbbször a számítógépes kompetenciáik hiánya okoz gondot, pedig a digitális oktatás még az SNI-s gyerekek esetében sem kudarcra ítélt vállalkozás, sőt, a játékos és fejlesztő hatású eszközök kifejezetten hasznosak lehetnek az SNI-s diákoknak. Aknai Dóra Orsolya gyógypedagógus, az IKT MasterMinds Kutatócsoport tagja már évek óta dolgozik információs és kommunikációs technológiákkal (IKT): robotok, tabletek, mobilapplikációk segítségével tanítja, fejleszti a gyerekeket. Szerinte a gyógypedagógusok egyre nyitottabbak ugyan a digitális lehetőségekre, a gyors átállás legtöbbjüket mégis váratlanul érte. „Sajnos a Digitális Oktatási Stratégia 2016-os célkitűzéseinek megvalósítása még mindig várat magára, ezen a kialakult veszélyhelyzet sem változtatott” – magyarázza. Aknai úgy látja, hogy az iskolák (különösen a periférián) nincsenek megfelelően ellátva digitális és fejlesztő eszközökkel, s ezen a pályázatok sem igazán tudnak segíteni. „Az eszközök mögött már nem vagy csak elvétve jelennek meg a valóban hasznos és nívós módszertani továbbképzések. Pedig a digitális eszközök használata önmagában nem emeli a tanulás eredményességét: a fejlesztés csak abban az esetben lehet hatásos, ha a pedagógus tudja, milyen területek szorulnak fejlesztésre, és képes kiválasztani ehhez a megfelelő digitális eszközöket.” A gyerekek általában lelkesednek a digitális eszközökért, bár az, hogy az SNI-s gyerekeknek most hosszú órákat kell a gép előtt tölteniük, egyáltalán nem ideális. A gyógypedagógus hangsúlyozza, mennyire fontos lenne a játékosság, a kreativitás, és hogy figyelembe vegyék a gyerekek képességeit: „Négy hét elteltével a pedagógusok még mindig keresik az egyensúlyt. Kevesen gondolkodnak projektekben, komplex fejlesztésekben.” De nem csak a technikai akadályok hátráltatják a folyamatot, a távoktatásban a távolsággal és a feszültséggel is meg kell küzdeni, ehhez pedig a pedagógusok és a szülők is csak akkor kapnak némi iránymutatást, ha ők maguk járnak utána.
Alternatív utakon
Gyarmathy Éva pszichológus, a Diszlexia Központ és az SNI Tehetségeket Segítő Tanács alapítója április elején a Civil Közoktatási Platform oldalán megosztott egy hiánypótló módszertani útmutatót az atipikus fejlődésű gyerekek otthoni tanításához. Kijelöl néhány egyszerűnek tűnő alapszabályt, például, hogy ügyeljünk az egyértelmű határok és szabályok betartására: tanulási zavar esetén figyeljünk rá, hogy a diszkalkuliás gyerek egyféle számolási módot rögzítsen, a diszlexiás mindig helyes szavakat lásson. A szabályok fontosak a kontrollzavarokkal küzdő gyerekek esetében, és az autista gyerekeknek is biztonságot nyújtanak. A kisokosban aztán külön is kitérnek az egyes problématerületekre, tanácsokat adva a tanulási zavarokkal, figyelemzavarral, hiperaktivitással, impulzuskontroll-zavarral és autizmus-spektrumzavarral küzdő gyerekek tanításához. Gyarmathy Éva a figyelemzavaros gyerekeknek egyensúlyfejlesztő gyakorlatokat, például jógázást vagy táncot javasol, az impulzuskontroll-zavarral küzdőknek pedig a napirend kialakítását, és a dühkitörések kezeléséhez is ad néhány ötletet. Az autista gyerekeknek nagy kihívás lehet a megszokott rend felborulása, ezért fontos, hogy hagyják őket a számukra biztonságot adó tárgyakkal, cselekvésekkel visszazökkenni komfortzónájukba, ne terheljék túl őket, és biztosítsanak választási lehetőségeket a tanulás folyamatában.
Andreához is eljutott az útmutató, csakhogy nem az állami csatornákon keresztül, hanem a véletlennek köszönhetően. Egyik kollégája küldte el neki a szöveget, arra kérve, hogy továbbítsa ő is a szakmában dolgozó ismerősöknek. Szerinte hasznos módszertanról van szó, bár ő úgy látja, most leginkább a szülőknek van szükségük útmutatásra. „Minden reggel küldök egy 5–10 perces videót a szülőknek, amelyben megpróbálom átadni nekik a tanítás módszertani alapjait, hogy mik a fő szempontok, hogyan vezessék végig a gyerekeket a feladatokon.”
Csordás Anett is úgy látja, elengedhetetlen, hogy a szülők szorosan együttműködjenek a pedagógusokkal. „Megrendítő volt látni, hogy sok szülő csak most, ennek a helyzetnek köszönhetően tudott meg fontos információkat a gyereke tanulásáról, hiszen sok szegregált intézményben nem tekintik partnernek a szülőt. Ha egy gyerek nem beszél, a szülőnek gyakorlatilag nincs semmiféle támpontja ahhoz, hogyan kellene támogatnia őt a tanulásban. Ez a szituáció rákényszeríti a pedagógusokat és a szülőket az együttműködésre.”
