Két velencei-tavi ingatlanról is éjjel nyújtottak be javaslatot

  • narancs.hu
  • 2021. november 24.

Belpol

Az állami területek alapítványi tulajdonba kerülhetnek.

Éjjel nemcsak a veszélyhelyzet meghosszabbításáról nyújtott be javaslatot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, de arról is, hogy két állami tulajdonú velencei-tavi ingatlan is egy alapítványé legyen – hívja fel a figyelmet közösségi oldalán Kocsis-Cake Olivio,  a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese.

A politikus arról ír, a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola nevet viselő intézmény fontos tisztségviselői között szerepel L. Simon László, a Felcsútot is képviselő Tessely Zoltán, de Lezsák Sándor és az EMMI egyik helyettes államtitkára is ott van a védnökök között.

„Az ajándékozás indoka az alapítvány nevelési, oktatási és felsőoktatási feladatai ellátásának elősegítése, hasonló címszó alatt kapta meg egyébként a Varga Mihály kezébe adott Óbudai Egyetem is a Római-part legnívósabb telkeit. Jogászkodni persze mindig lehet, azt azért mégsem lesz könnyű megmagyarázni, hogy miben járul hozzá L. Simon alapítványának nevelési tevékenységéhez Velence egyik legértékesebb partszakasza, vagy a gárdonyi Piramis Hotel” – emlékeztet a Párbeszéd politikusa.

Kocsis-Cake Olivio úgy látja, az emberek egyre kisebb helyen férnek hozzá a Velencei-tó partjához, amiatt is, hogy „Gárdony fideszes vezetése egymás után kótyavetyéli el a szabadstrandként használt telkeket.” 

A politikus a javaslattal kapcsolatos kérdésével az Emberi Erőforrások Minisztériumához fordul.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”