Kétszáz autóval vonulnak fel, így állnak ki a tanárok mellett

  • narancs.hu
  • 2022. január 30.

Belpol

A rendőrség nem zárja le a felvonulás által érintett utakat, a szervezők szerint ezért akár meg is bénulhat Budapest. 

Autós demonstrációt hirdetett a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) a pedagógusok hétfői figyelmeztető sztrájkja melletti kiállás jegyében, illetve az eredményes bértárgyalások érdekében – írja a 24.hu. A demonstráció gyülekezési pontja a Hősök tere Szépművészeti Múzeum előtti része, a találkozó időpontja hétfő délután fél kettő.

A lap hozzáteszi, hogy a szervezet a demonstráción való részvételt előzetes regisztrációhoz köti, meg kell adni a gépjármű tulajdonosának nevét, e-mail címét, a felvonulásban részt venni szándékozó autó rendszámát, valamint azt is, hogy a demonstráló mely szakszervezet képviseletében lesz jelen.

A hvg.hu szintén a szakszervezetre hivatkozva azt közölte, hogy az autós demonstráción közel kétszáz gépjármű vonul majd fel. Ez a szervezők szerint akár meg is béníthatja Budapest közlekedését, minthogy szerintük a rendőrség nem hajlandó az autós felvonulás miatt az utakat lezárni, a MASZSZ előre is türelmet és megértést kér a budapesti autósoktól.

A demonstráció útvonala:

Hősök tere – Andrássy út – Károly krt. – Erzsébet híd – Attila út – Alagút u. – Fő u. – Bem rkp. – Margit híd – Szt. István krt. – Váci út – Lehel út – Dózsa György út – Hősök tere.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.