Ki a kicsit nem becsüli - A hétköznapok adótrükkjei

Belpol

Senki ne gondolja, hogy csak a többmilliárdos adócsaláshoz kell gógyi. Sőt, a maga műfajában sokkal nagyobb bravúr, ha az adóhivatal ad nekünk kamatmentes kölcsönt úgy, hogy erről a hatóságnak fogalma sincs. A magyar rafinéria dicséretét hirdető igaz történetek következnek.

A hivatalos adatok szerint évi 1200 milliárd áfa nem folyik be a költségvetésbe. Akik nem fizetnek, trükkök százait dobják be, akik a trükköket leleplezni próbálják, olykor szintén nem válogatnak az eszközökben, és előfordul, hogy erőfitogtatással vezetik le frusztrációjukat.

A bot két vége

Aki valamennyit ért a képszerkesztéshez, könnyedén gyárthat magának új költségszámlát. Elegendő egy szabályos minta: a másolatra azt ír annyiért, amit és amennyiért csak akar. Ha szolid keretek között marad, a lebukás veszélye minimális – de azért senki ne bízza el magát! C. több évtizedet töltött az adóhivatalnál, és ügyek ezreibe ásta bele magát – ezt a történetet ő meséli:

„A városszéli ABC jól prosperált, a papírjai rendben voltak, de valami illatozott. Olyasmi, amit nem lát az ember, de ha van orra hozzá, megérzi. A revizor ilyenkor a bejövő meg a kimenő számlákat, a beszerzéseket és az eladásokat nézi. A nagy egészet tekintve jól állt a cég, csak a költségeik voltak az átlagosnál kicsit magasabbak. Ez ütött szöget a fejembe. Az egyik beszerzés számlája egy jól ismert nagykertől volt, aztán a másik meg a harmadik is. Minden rendben. De akkor miért magas a költség? Tizenhárom napomba telt, mire rájöttem, igaz, ehhez el kellett mennem a nagykerhez is. A kapcsolódó vizsgálat során kiderült: a városszéli ABC-nek a nagyker hivatalosan mindössze havi két számlát állított ki. A harmadikat a delikvens maga csinálta egy képszerkesztő programmal és némi kézügyességgel. Az abban a hónapban érvényes árakat tartalmazta, a sorszám nagyjából az igazi számlák sorszáma közé esett, csak éppen a nagyker által kiadottak között nem szerepelt.”

false

 

Fotó: MTI

D., aki adóhivatali évei után adótanácsadó lett, a másik oldalról hoz példát: „Egy lakótelepi garázsban másfél évig üzemeltetett vegyesboltot egy fiatal házaspár, de rá kellett jönniük, ez nem az ő világuk, tehát végelszámolással meg akarták szüntetni a céget. Nem sikerült túl jól: az adóhivatal kiküldte a papírt, hogy a kft.-jük 300 kamionnyi csirkehúst vásárolt Lengyelországból, de az áfát elfelejtették befizetni, úgyhogy tüstént utaljanak át 600 millió forintot. Ekkor kerültem én a képbe, és az ügy még most is tart. Az adóhivatal nem nézett el semmit: az áfát olyan vásárlói számlák, importpapírok alapján kereste a házaspáron, amelyeken az ő cégük adatai szerepeltek: név, cím, adószám stimmelt. Ezek az adatok viszont nem titkosak, az ingyenes cégnyilvántartásokból bárki kiírhatja őket. És úgy tűnik, a csirkehúsnepper, bárki volt is az, ki is írta: épp azért, hogy az áfával megpattanhasson. A kamionsofőrök közül hatot sikerült eddig el­érni: hárman semmire sem emlékeznek, hárman annyit mondtak, útközben jött valakitől a telefon, hogy hova is kell vinni az árut; de régen volt, a pontos címre nem emlékeznek. Az biztos, hogy garázsbolt előtt nincs kamionnyi hely. Csakhogy ez a NAV-nak kevés bizonyíték. Az is kevés, hogy a jelek szerint minden rendelést telefonon adtak fel Lengyelországba. Az sem gyanús, hogy minden számlát zlotyban állítottak ki és készpénzben fizettek. Akkor ezt úgy kell elképzelni, hogy a ka­mionsofőr odaállított volna a garázshoz, lepakolta a 15 tonna csirkét, majd zsebbe gyűrt két aktatáskányi pénzt, és elrobogott?”

Üldözők

Az adóellenőrök között előfordul mindenféle ember. A jó ellenőr hatékony, ismeri a trükköket, és maga sem retten meg, ha be kell vetni pár cselt – de azért mindennek van határa.

Vidéki megyeszékhely nagyáruházában működő kis kávézóban mérgelődik a presszósnő: „Bedöglött a pénztárgép! Kéne a nyugtatömb!” – kiáltja hátra a munkatársainak. Pechére éppen ott tartózkodik Zs. revizor, aki egy eseménytelen szolgálat után tért volna vissza a hivatalba. Vár egy picit, hátha előkerül a nyugtatömb, de mivel nem akarja elszalasztani a ziccert, előretolakszik, odacsapja a pultra csupa öt- és tízforintosokban a kávé árát. „Rögvest indul a buszom, megtenné, hogy soron kívül ad egy kávét?” „Tessék, ha már annyira siet!” – mondja a kiszolgáló. A nyugtatömb ekkor még mindig nem kerül elő, a raktárban lévők talán nem is hallották a kérést. Zs. az igazolványa felmutatásával azonosítja magát, és rettenetes bírságot ró ki a kávézó tulajdonosára.

A tulaj másnap kihallgatást kért a megyei igazgatótól. Elpanaszolta neki a történteket, megmutatta az üzleti könyveit. „Én megadom a császárnak, ami a császáré, de a szemétséget rühellem” – mondta. Az igazgató hívatta a revizort, aki szóról szóra megismételte a történetet, azzal kiegészítve, hogy az áfatörvény ilyen meg olyan paragrafusa alapján a lehető legszabályosabban járt el, és reméli, az igazgató sincs más véleményen. Nem volt, viszont Zs. néhány nap múlva a város hírhedt téglagyári során találta magát, ahol egy hónapig kellett ellenőriznie az ottani kocsmákat úgy, hogy napi legkevesebb három megállapítást vártak el tőle.

Mielőtt meghatódnánk a népmesei fordulattól, tegyük gyorsan hozzá, hogy a kávézó tulajdonosának be kellett fizetnie a tetemes bírságot.

A legéltesebb adóhivatali dolgozók máig párás szemmel emlegetik B.-t, aki szerintük jó eséllyel pályázhatna a legszemetebb revizor címre. Ötvenes, pocakos, kopaszodó pacákot képzeljünk magunk elé, aki a sok használattól kifényesedett aktatáskával jár munkába. „Minél jobban utálják, annál jobban érzi magát. Ez egy típus” – jellemzi őt volt kollégája.

Az eset, amely az adóhivatali legendák közé emelte, egy vidéki kórház büféjében történt. Az ak­cióhoz persze nem állhatott sorba a büfénél viseltes tweedzakóban, kitérdesedett nadrágban, kezében az aktatáskával. „Beteg” lett: a kórházi vécé magányában strandpapucsra váltott (a törté­neti hűség kedvéért: a zokni rajta maradt), nadrágját begyűrte a táskába, atlétatrikója és klottgatyája fölött az a fajta csíkos frottír fürdőköpeny libegett, amelyet a hatvanas évek elején gyártottak. A táska – kivételesen – a társa kezében billegett. „Egy duplát kérek, két cukorral” – rendelt, és elmélyülten nézegetett pár pecsétes papírt. Mintha csak a leleteit böngészné. A kávé gyorsan megérkezett, a nyugta nem. B. előkotorta az igazolványát, és a büfés orra alá tolta: „Nyugtaadás elmulasztása miatt jegyzőkönyvet kell felvennem.”

Üldözöttek

Ha az a célunk, hogy milliárdokat markoljunk fel, és az adóhivatal bottal üsse – vagy még avval se – a nyomunkat, nem feltétlenül szükséges felfogadni adóelkerü­lési szakértőt. Ellenkezőleg: ne fogadjunk fel senkit. Sőt ne tegyünk semmit, a következőket pedig főleg ne tegyük. Ne alapítsunk céget. Ne nyissunk bankszámlát. Ne kérjünk semmiről se számlát. Ne is adjunk számlát, senkinek, semmiről. Ne legyen bejelentett alkalmazottunk. Ne vezessünk nyilvántartást a bevételeinkről, az eladott tételekről, partnerekről. Kerüljük az adóbevallást. Ne hagy­junk semmilyen nyomot. Ha nincs nyom, nincs lebukás.

Ezen az alapon és persze a sűrű fillér elvén működik a „kannásborbiznisz”. Akkor, ha elkerülhetetlenül szükséges valamilyen dokumentum beszerzése, fogadjuk meg K. kocsmáros üzletviteli és adótanácsát: „Ha jön az ellenőr, nálam két demizson bort talál a hivatalos raktáramban, a nem hivatalosba pedig nem engedem be. Erről a két demizson borról van is egy számlám, még az 1970-es évek vége felé állította ki egy becsületes termelő. Azóta is ezt a két demizson bort árulom, egy félédes fehéret meg egy száraz vöröset, többnyire hosszúlépésnek, vagy ki hogy kéri. Ilyen világot élünk, a két demizson bizony hosszú időre elég.”

A következő eset ugyancsak a magyar kreativitás iskolapéldája. Van úgy, hogy egy cégvezető megszorul, és a hónap végén nagyon kéne neki valahonnan pár száz­ezer forint. Nem is sok időre, 10-20 napra, azalatt ugyanis bejön a szokásos bevétel. Ha a bankhoz fordul, annak csak hosszadalmas procedúra után lesz eredménye. Hiteligénylést kell kitölteni, mellékelni a múlt havi – még le sem könyvelt – főkönyvi kivonatot, a házőrző oltási bizonyítványát és a feleség személyi igazolványát, és pozitív döntés esetén méregdrága közjegyző előtt kell a banknak átengedni a jelzálogjogot a családi házra. Hosszú, idegtépő és drága.

L., az adószakértő ilyen alkalmakra tartogatja ötletét a holt­biztos kamatmentes áthidaló kölcsönre. „Azt szoktam javasolni – hangsúlyozom: javasolni, mert a végső döntést természetesen az ügyvezetőnek kell meghoznia –, hogy a havi áfabevallást »véletlenül« tévesen töltsék ki. Ha, mondjuk, a befizetendő áfa 500 ezer forint, írjanak be 300 ezret, és küldjék el a bevallást, utalják át a NAV-nak a pénzt. Máris ott a kétszáz­ezer, nincs előbírálat, nincs jelzálog a házon, nem kellett zargatni a könyvelőt. Amikor aztán megjön a várt pénz, a cégvezető csapjon a homlokára, azanyját, véletlenül hibásan töltöttem ki az áfabevallást. Azonnal helyesbít, és befizeti a ­hiányzó 200 ezret. A NAV még fel sem dolgozta az eredeti papírokat, már kap is egy másikat, ráadásul a pénzügyi teljesítés is rendben: tiszta munka.” Kamatmentes áthidaló kölcsön az adóhivataltól – tudja ezt überelni bármelyik bank?

Mint minden szakmának, az adózásnak is megvan a maga nyel­­vezete. E zsargonban a megálla­pí­tás igen fontos kifejezés: NAV-ul annyit jelent, hogy találtak valamit – adóhiányt, szabálytalanságot, bármit –, aminek következménye van. És persze e következmény forintokban – bírságban, pótlékban, késedelmi kamatban – mérhető.

Mármost azt minden vállalatnál illene tudni: a revizor egyet utál. Ha nem talál semmit. Sajnos a rendszer és az elvárások olyanok, hogy gyakran még a kákán is csomót kell keresnie. Adóellenőrzésre kijelölt vállalatunk szerencséje azonban, hogy a revízióra szánt idő szabott. Ezért a legcélszerűbb magatartás, ha az adó­alany jó előre gondoskodik valami koncról. (Pláne, ha valahol a könyvek mélyén valamilyen komoly rejtegetnivalója van…) Az adószakértő természetesen erre is kidolgozott már egy holtbiztos megoldást. „Azt szoktam javasolni az ügyfelemnek, hogy ne azonnal, de, mondjuk, a második nap közepe felé mintegy véletlenül hagyjon nyitva egy olyan dossziét, amin messziről látszik, hogy van benne valami gyanús. Az esetek 99 százalékában ráharap a revizor. Megkutatja, majd többnyire ezzel meg is elégszik. Fölveszi a jegyzőkönyvet, megvan a megállapítás, mindenki boldog.” És hogy a megtalálandó bibi milyen jellegű legyen? Néha elég, ha nincs meg valamilyen szabályzat, amit ugyan előír a számviteli törvény, de gyakorlati haszna semmi. A pénzkezelési szabályzat egyike lehet a gumicsontoknak: a multiknál nyilván szükséges, de egy családi cégnél, ahol minden és mindenkivel összefonódik, nyilván marhaság. De a lényeg nem is ez, hanem hogy lennie kell. Ha nincs, az baj. Máris jöhet a megállapítás…

Ezzel persze senkit se biztatunk arra, hogy direkt ne csináljon meg bármit is, amit előír a törvény; és a fentebb vázolt trükköket is mélységesen elítéljük. Még akkor is, ha ezekből soha nem jön össze a luxuskéró a Pasa parkban – de aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem is érdemli!

Bezzeg Amerikában

Nemrég néhány hetet töltöttem a barátaimnál Floridában, ott találkoztam Fruzsinával, aki egy kis családi cég tulajdonosa. Hárman dolgoznak a társaságban – ő, a lánya, Ágnes, és a férje, Karesz. Kérdeztem, mennyi volt a tavalyi forgalmuk. „Olyan 80 ezer körül” – mondta némi fejszámolás után Fruzsina. Azaz úgy 18-20 millió forint (árfolyamtól függően). Amerikában, pláne három emberre, ez bőven az átlag alatti bevétel. „És az adózás? Miket lehet elszámolni?” – érdeklődtem. Kiderült, hogy mindent, ami összefügg a biznisszel. Karesz sorolja: ha vesz egy inget, az nyilván munkaruha. A takarítószerek anyagköltséget jelentenek. Az üzlethez kell az internet, a számítógép is. Ebéd, vacsora: szintén üzleti kiadás. Azaz minden elszámolható, ami logikusan az üzletmenethez köthető. „Ráadásul itt elég lazák a bizonylatolási szabályok. A legtöbb esetben bőven elég a nyugta, nem kell áfás számla. És, ugye, a legfőbb elv: a számla azé, aki elszámolja” – mondja Ágnes, aki a könyvelést intézi. „No, és mennyi volt az adó a 80 ezer dollár után?” – tettem föl a kérdést. Vagy két perc múltán mindhárman ugyanarra jutottak: négyszáz dollár. Nyolcvanezer után. Erre mit mondhattam volna? Bezzeg Amerika? Vagy inkább azt: bezzeg nálunk! Itt megtudhatnák, mennyi a magyarok istene.

Figyelmébe ajánljuk

„Mi nem ítélkezünk, aki úgy érzi, hogy segít neki ez az ételadomány és rászánja az időt, annak adunk”

2014 óta kéthetente száz-százötven embernek ad főtt ételt és tartós élelmiszert Makón a Heti Betevő, a kezdeményezést önkéntesek mellett pékségek, éttermek, vállalkozók éltetik. Az ételosztásra érkezők főleg idős és rossz körülmények között élő emberek, de az önkéntesek mindenkinek adnak, aki úgy érzi, segít neki az ételadomány. 

Ungvári Tamás: A dandyt elfogadom

  • Urfi Péter

Teljesen legális, belügyi bárcával vártak a legszebb lányok – dicsekedett az író, fordító majd' tíz évvel ezelőtt, amikor egy fotó történetét is alaposan körbejárta Urfi Péter kérdésére. Idézzük fel az Ungvári Tamással készült interjút egy 2016-os lapszámból!

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.