Ki kell adnia az állami cégnek a Budapest-Belgrád vasútfejlesztés vállalkozói szerződéseit

  • narancs.hu
  • 2021. november 26.

Belpol

Jogerős ítélet született.

A hvg.hu és a Transparency International Magyarország másodfokon megnyerte azt az adatigénylési pert, mely arról szól, hogy  az állam adja ki a Budapest-Belgrád vasút 5 millió forint feletti szerződéseit. A több mint 700 milliárd forint közpénzbe kerülő projekről az állami cég Szijjártó Péter döntésére hivatkozva titkolta eddig az adatokat. Bár ez Magyarország egyik legjelentősebb fejlesztése, eddig minimális információk keringtek csak róla.

A hvg.hu közérdekű adatigénylést nyújtott be korábban az ügyben, amelyben az alábbi adatokat kérte: a projektgazda Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. által megkötött, 5 millió forint feletti szerződéseket, valamint az alvállalkozók listáját, feltüntetve, hogy a cégek a projekt hány százalékáért felelősek, és mekkora értékben részesülnek a beszerzés értékéből. Mivel az adatokat nem kaptuk meg, a Transparency International Magyarország és Karsai Dániel ügyvéd segítségével pert indítottak. A pert első fokon elbukták, a másodfokon döntő bíróság viszont a lapnak adott igazat, az ítélet jogerős: ki kell adni a szerződéseket. Az ügyben döntőnek bizonyult, hogy

bár a projekttel kapcsolatban olyan szabályt hoztak, amely alapján a külügyminiszter megtagadhatja az adatigénylést, ez önmagában nem elegendő, indokolni is kell a megtagadást.

Az adatok akkor tarthatóak vissza, ha azok "Magyarország külpolitikai, külgazdasági érdekeinek illetéktelen, külső befolyástól mentes érvényesítését veszélyeztetik".

Az adatokat 15 napon belül kell elküldeni a lapnak, ha ez nem történik meg, az ügy a Kúrián folytatódhat.

(hvg.hu)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.