Ki mossa a Műcsarnok szennyesét?

  • Vári György
  • 2012. november 8.

Belpol

A Műcsarnok igazgatója, Gulyás Gábor olyan szerződéseket kötött, amelyek Móricz Rokonok című művét juttatják eszünkbe: kapott megrendelést a korábbi munkahelyéről, a debreceni Modemből magával hozott kommunikációs vezető testvére, valamint a Hajdú-Biharban előszeretettel foglalkoztatott cég is.

A Műcsarnok és a szervezetileg hozzá tartozó Ernst Múzeum takarítását tavaly februárban, Gulyás érkezésekor még két különböző cég látta el. A Műcsarnok tisztán tartásáért felelős cég szerződését az új ügyvezető két hónappal meghosszabbította, aztán megállapodott a Tömb 2002 Kft.-vel arról, hogy év végéig ők veszik át a feladatot havi 580 ezer forint + áfa átalánydíjért. Az összeg nem tartalmazta az ügyeletes hétvégi és az alkalmi takarítás költségeit, ezt külön számlázhatta a cég. Az előző vállalkozó havi 600 ezer + áfáért végezte ugyanezt a tevékenységet.

Gulyás Gábor


Gulyás Gábor

Fotó: MTI

A szerződést később meghosszabbították ez év május végéig, ekkor a Tömb 2002 megnyerte a hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzést (amelyen tehát csak azok vehetnek részt, akiket a pályázat kiírója meghív), és újabb egy évre, jövő júniusig nyerték el a megbízást, lényegében azonos átalánydíjért. Ugyanezen a napon ugyanennyi időre, szintén hirdetmény közzététele nélkül lefolytatott eljáráson elnyerték az Ernst Múzeum takarítására szóló megbízást is – munkáját havi százezer forinttal többért (110 ezer helyett 210 ezer forintért), mint az előző vállalkozó, vagyis a közbeszereztetés után jelentősen megdrágult az igénybe vett szolgáltatás. (Igaz, mint a fentiekből látszik, a Műcsarnok tisztán tartása valamivel olcsóbb lett). A Tömb 2002 Kft. – Gulyáshoz hasonlóan – Hajdú-Bihar megyei kötődésű: Hajdúböszörményben van bejegyezve, tulajdonosai Török Imre és Török Imréné.

A cég Gulyás előző munkahelyén, a debreceni Modemnél is sikerrel szerepel: nyert egy közbeszerzést tavaly, még abban az időszakban, amikor Gulyás vezette az intézményt. (Gulyás ugyanis 2006-tól a Modem igazgatója volt, innen került a Műcsarnok élére 2011 februárjában, pályáztatás nélkül, de jelképes díjazásért pár hónapon keresztül párhuzamosan, átmenetileg ellátta a Modem igazgatói teendőit is.) Idén sem volt ez másként, a Tömb 2002 hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljáráson a Modemtől is nyert megbízást, az övén kívül mindössze egyetlen ajánlat futott be. A szerződés összértéke 22 millió 728 ezer forint.

A céget Hajdúböszörmény fideszes többségű önkormányzata is különösen sokat foglalkoztatja. Annyira, hogy a testület május 23-i ülésén Nagy Zoltán jobbikos képviselő egyenesen azt firtatta az egyik projekt kapcsán, „hogyan lett ismét a jolly joker Tömb 2002 Kft. kiválasztva?”. A cég Pesten is „jolly joker”,  a két épület takarításából származó tízmilliós nagyságrendű jövedelme mellett további megbízásokat is kapott Gulyástól, „a Műcsarnok 6-os és 9-es termeinek színre festését” januárban, továbbá „a Műcsarnok termeinek YTONG téglákkal történő installációs beépítését” áprilisban. A Tömb 2002 tavalyi nyeresége majdnem 53 millió forint volt.

Ernst Múzeum: Takarításra várva


Ernst Múzeum: Takarításra várva

Fotó: MTI

 

Debrecenbe is jutott megbízás a Műcsarnokból, az ottani székhelyű Alföldi Nyomda Zrt. nyomja az idén induló, kéthavonta megjelenő Flash Art magazin példányait, alkalmanként bő egymilliós összegért. Ez a különben igen nagy cég nyomtatta ki többek között a debreceni önkormányzat által kiadott, tavaly megszűnt Debrecen című lapot is, amelyet a Műcsarnok jelenlegi kommunikációs vezetője, Petromán László többségi tulajdonában lévő Kaméleon Dizájn Kft. tördelt. Petromán, Gulyás és az Alföldi Nyomda Zrt. közösen dolgoztak a Modem Messiások című kiállításának katalógusán is.

A Gulyás által pozícióba helyezett Petromán László testvére, Petromán Zoltán résztulajdonában lévő és általa is vezetett Platinum GL Kft. is rendszeresen kap Gulyástól megrendeléseket úgy, hogy Petrománék nemcsak testvérek, de üzlettársak is: Art Futura Bt. nevű vállalkozásukban László beltag, Zoltán kültag. Utóbbi 2002-ben vált kültaggá, Rácz Róbert kivásárlásával, aki 2002 óta a Fidesz parlamenti képviselője, idén januártól pedig a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal vezetője kormánymegbízottként. (Rácznak, aki visszaemlékezése szerint Kósa Lajos kérésére kapcsolódott be a politikába a 90-es években, 2000-ig a Kaméleon Dizájnban is volt érdekeltsége.)

Idén júniusban még egy meglepő szerződést kötött a Műcsarnok: az alagsori kávézót és az ehhez kapcsolódó teraszt adta bérbe a Renovart Kft.-nek, amely eredeti profilja szerint elsősorban építőipari cég, a vendéglátás különböző formáit a cégjegyzék szerint csak májusban vette fel a profiljába – alig pár héttel a szerződés június 6-i aláírása előtt.

Figyelmébe ajánljuk