Lukács György szobrának az eltávolítása ellen tiltakoztak szombaton a Szent István Parkban. Az eseményen Hermann Zsuzsa, Heller Ágnes, Kardos András, Demszky Gábor mondott beszédet, hozzászólt Ceszárszkaja Maja.
Nem enged leburkolni több vízelvezető árkot az alföldi város önkormányzata, mert így is alig szivárog be valami a talajba – ám sok a kérelem. Szegeden, Budapesten is új konfliktusokat hozott a klímaváltozás.
Október közepétől a Windowst futtató gépek milliói vesztik el a támogatásukat. A cég leginkább a selejtezést támogatja, miközben az e-hulladék a bolygó egyik legégetőbb problémája, plusz nagyon drága is.
Putyin háborúja már nem zavarja Hszi elnököt sem, Trumpot azonban mérhetetlenül idegesítette Kína erőfitogtatása – vagy az, hogy őt nem hívták meg. Sok tanulsága van a pekingi parádénak, amely eddig csak vásári mutatványnak volt jó. Vajon most több ennél?
A politikusok összecsapnak a gyermekotthonokról kiderült borzalmas esetek miatt, miközben a civilek értelmes követelését az úgynevezett gyermekvédelem hivatalos képviselői lesöprik az asztalról.
Régóta húzódik a Diószegi utcában és környékén lakók ügye. A kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bővítését tervezi, és einstandolta az önkormányzat bérházait. Pikó András polgármester saját kézbe veszi az ügyet: hamarosan 160 családot kell elszállásolniuk.
A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.
Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.
A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.
A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.