Kiderült, melyik vakcinából eddig mennyit használtak fel itthon

  • narancs.hu
  • 2021. március 8.

Belpol

Egyelőre magasan a Pfizer vezet.

A kormány naponta ismerteti, hogy hányan kapták meg az első, és hányan a második adag koronavírus elleni oltást. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ felé azonban azt is közölnie kell, hogy melyik vakcinából mennyit adtak be, és hogy mennyi áll még rendelkezésre. – írja a Telex.

A portál a legutóbbi, március 8-i adatok alapján arra a megállapításra jutott, hogy a február 19-én útnak indított és február 23-án beérkezett 100 ezer Szputnyik V vakcinát még nem jelentette beadható státuszúra a kormány. Összességében pedig a felhasználható vakcinák 56,04 százalékát adták be, 43,69 százalék pedig beadásra vár.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.