Kiköltözik az Apró-villából Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc

  • narancs.hu
  • 2024. január 31.

Belpol

A DK politikusai azt nem árulták el, mi lesz a villa sorsa.

A Szemlőhegyi úti Apró-villából a Bimbó útra költözik hamarosan Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára, egy új építésű, 160 négyzetméteres lakásban laknak majd – írta a Demokratikus Koalíció a Telexnek.

„Befejezéshez közeledik annak a Bimbó úti társasháznak az építése, amelynek egyik lakásába Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára, valamint legkisebb gyermekük várhatóan még idén beköltözik. A két hálószobával, egy vendég-, és egy dolgozószobával rendelkező lakás 160 négyzetméter lakóterületű”

– írták.

A párt arra a kérdésre nem válaszolt, eladták vagy el tervezik-e adni Gyurcsányék az egyik legtöbbet vitatott, az 1900-as években csupa rettentő történelmi emléket is felhalmozott Apró-villát, ami az egyik alapja volt a Dobrev Klára családját érintő „apákfiúkozásnak.” 

A politikuspárt egyébként a kormánypárti Magyar Nemzet „buktatta le”: a tulajdoni lap szerint Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára tulajdonrészt szerzett a Bimbó út 80. szám alatti, új építésű luxusingatlanban még 2021 szeptemberében, Apró Piroska pedig valamivel korábban, már márciusban 111/960 tulajdoni hányadot vásárolt. A lap azt írja, hogy az ingatlan.com-on korábban 4,31 milliós négyzetméteráron kínálták itt a lakásokat.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vihar a buliban

  • - ts -

Márpedig, ha itt vannak, a pokol felügyelet nélkül maradt, de azért a páciensek felvétele aligha szünetel…

Az oroszlánszelídítő

Miután Danny Boyle tavaly, 22 év elteltével felvette vérfagyasztó horrorfolyamának szálát, gyorsan át is passzolta a stafétabotot Nia DaCostának (Candyman; Hedda), aki a 28 nappal később (2003) szellemében szövi tovább a történetet.

Tíz kicsi német

  • - turcsányi -

Ronda szép. Sőt, nagyon szép város Andalúziában, egyenesen egy nevezetesség, turista­célpont (jó hatvan kilométerrel Marbella fö­lött, északnyugatra, tizenegy óránál).

Megjavítod?

A cím a japán kincugi hagyományára utal. E technika a repedések eltüntetése helyett az eltört tárgy „sebeinek” felvállalására törekszik. 

Már megint hétfő van

  • Pálos György

A regény magyar kiadásának borítójáról Botticelli Vénuszának újraértelmezett portréja tekint ránk, az elmosódó lágy női arcmás igen éles tekintettel párosul: poézist és tisztánlátást sugall.