Kilép az LMP-ből Meszerics Tamás, a párt EP-képviselője is

  • narancs.hu
  • 2018. október 21.

Belpol

Erről levélben tájékoztatta az elnökséget.

Kilép az LMP-ből Meszerics Tamás, a párt európai parlamenti képviselője – erősítette meg az Index vasárnapi értesülését az MTI-nek Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képviselője.

Az Index szerint Meszerics levélben tájékoztatta elhatározásáról és annak okáról a párt elnökségét, és azt is közölte: hétfői hatállyal lép ki, kedden pedig a Facebookon hozza nyilvánosságra a döntést.

Meszerics Tamás szerint pártja az elmúlt időszakban új stratégiai irányba állt, amit nem előztek meg jelentősebb politikai viták, ráadásul utolsó döntéseivel „komoly politikai kockázatot vállalt”. Ez olyan kockázat és olyan irány, amit „nem kívánok, de jó lelkiismerettel nem is tudnék védeni a nyilvánosság előtt” – írja az Index.

Az EP-képviselő konkrétumokat egyelőre az újságírói megkeresésekre sem mondott. A párt és Meszerics közötti konfliktus része lehetett az is, hogy az LMP nem támogatta a Sargentini-jelentés elfogadását. Meszerics az EP-ben nem szavazott a javaslatról, de döntését elég furcsán indokolta: egy október eleji fórumon arról beszélt, hogy bár jónak tartotta a jelentést, szerinte inkább az Európai Bizottságnak, nem a Parlamentnek kellene kezdeményeznie a 7-es cikk szerinti eljárást Magyarországgal szemben.

Az áprilisi választás óta az LMP-ből távozott a párt két korábbi társelnöke, Hadházy Ákos és Szél Bernadett is. Szabó Szabolcs az Együtt színeiben jutott be a parlamentbe, de az LMP frakciójához csatlakozott. A folyamatos botrányok hatására azonban ő is elhagyta a képviselőcsoportot.

Elismerte a fideszes európai parlamenti képviselő: „kényelmetlen" a pártja helyzete a Néppártban

A Sargentini-jelentésre csak a hallgatóság kérdezett rá a magyar EP-képviselők kerekasztalán. Aligha ettől a beszélgetéstől kezdenek majd vadul érdeklődni a fiatalok az európai politika iránt. Pedig a társszervező Európai Parlament magyarországi irodája Balczó Zoltán (Jobbik), Ujhelyi István (MSZP), Meszerics Tamás (LMP) és Schöpflin György (Fidesz) EP-képviselők pénteki kerekasztal-beszélgetésén minden alkalmat megragadott „Szavazni Fogok" kampányának népszerűsítésére.

 

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.