Kilépett a Fideszből a dugaljakkal távozó képviselő

  • narancs.hu
  • 2025. március 15.

Belpol

Ezután a józsefvárosi „Lakosság Pártján” áll.

Kilépett a Fideszből Kecskeméti László józsefvárosi önkormányzati képviselő, ezt pénteken este jelentette be nyilvánosan a Facebookon.

Azt írja, pénteken tájékoztatta döntéséről „a FIDESZ-KDNP józsefvárosi elnökségét” , és közéleti tevékenységét ezután független képviselőként folytatja.

A politikus azzal vált szélesebb körben ismertté, hogy az önkormányzati bérlakásból, ahonnan a per és a bírósági döntés nyomán ki kellett költöznie, magával vitte az általa beszereltetett dugaljakat, kapcsolókat, ajtófélfákat, majd a botrány közepette mégis vállalta, hogy helyreállítja az eredeti állapotot, mert bár biztos volt abban, hogy igaza van, és őt be akarják feketíteni, úgy látta, valakinek engednie kell ebben a vitás helyzetben.

Kecskeméti László pénteki Facebook-bejegyzésében hatalmas megtiszteltetésről ír, amelyet a választóktól kapott, és arról, hogy természetesen a munkáját folytatja, ehhez kéri a kerületiek támogatását. 

„Édesapám gyerekkorom óta rendíthetetlenül adta át nekem a polgári konzervatív, jobboldali világnézetem, amely ideológia mentén alakult ki gondolkodásmódom, hazaszeretetem, amely nem változott meg, és soha el nem tántoríthat ettől semmi és senki,

így továbbra is ehhez a szellemi és ideológiai körhöz tartozom.

Ígérem, mindig is a józsefvárosi Lakosság Pártján fogok állni, mert nekem Józsefváros az első!” – ígéri.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.