Kirúgott tanárokat ismert el Terézváros önkormányzata a pedagógusnapon

  • narancs.hu
  • 2023. június 3.

Belpol

Nem a kerületi vezetés irányítása alatt áll az iskola, de ezzel szimbolikus üzenetet küldenek a tüntető tanároknak.

Kölcsey Ferenc Gimnázium ősszel kirúgott tanárainak munkáját köszönte meg és ismerte el szombaton Terézváros Önkormányzata. Molnár Barbara, Ocskó Emese, Palya Tamás, Sallai Katalin, Törley Katalin a kerület történetében rendhagyó módon különdíjat kaptak a kerület pedagógusnapi ünnepségén.

„Az intézményeknek önálló, kreatív műhelyként kell működniük, a tanároknak pedig független értelmiségiként kell létezniük. Ehhez kellenek a feltételek, mert így lesz jó a gyerekeknek”

– fogalmazott Törley Katalin, a kitüntetettek egyike szeptember elsején a Terézváros magazinnak. Nem sokkal ezután mondtak fel azonnali hatállyal neki és négy kollégájának a terézvárosi Kölcsey gimnáziumban.

Bár az iskolák már nem tartoznak az önkormányzat irányítása alá, Terézváros ennek ellenére figyelemmel kíséri működésüket, és nagyon sok támogatást ad a kerületi oktatási-nevelési intézményeknek és az ott dolgozóknak.

Pedagógusnap alkalmával összesen a nyolcvankét kitüntetést adtak át, a legmagasabb pedagógiai kitüntetést, a Terézváros Közoktatásáért díjat a Derkovitsban már 32 éve tanító igazgató, Hegedüsné Ócsai Mária és Eckhardt Gábor kapták, aki pedig fél évszázados terézvárosi múltra tekinthet vissza, hiszen a kerülethez kötik zenei tanulmányai és munkahelye is - közölte a kerületi polgármester a Facebookon.

Ahogy Soproni Tamás fogalmazott: ,,A pedagógusok a Terézváros család legfontosabb tagjai. A szavakon túl is szeretnénk, ha ők tudnák, éreznék ezt. Ezért emeljük évről-évre a bérkiegészítésüket, ezért hoztuk létre a pedagógus szolgálati lakásokat, ezért vezetünk be a pedagógusoknak albérlettámogatást, ezért teremtettünk kiváló munkakörülményeket a gyönyörű intézményeinkben. És ezért adtunk a kerületi óvodák minden egyes dolgozójának rendhagyó módon a mostani pedagógusnapon 115 ezer forint jutalmat.”

Pedagógusnap alkalmával összesen a nyolcvankét kitüntetést adtunk át. A legmagasabb pedagógiai kitüntetésünket, a...

Posted by Soproni Tamás on Saturday, June 3, 2023

A polgármester a mai díjátadón megköszönte a kölcseyseknek, hogy amikor kellett, nemcsak az itt tanuló diákoknak, hanem az egész országnak példát mutattak szakmai becsületből, gyerekek iránti felelősségvállalásból, erkölcsi tartásból, azaz a pedagógusi munka legfontosabb építőköveiből.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.