Kit érdekelnek valójában a hajléktalanok?

Belpol

A hajléktalanságról vitatkoztak szakértők és politikusok – külön-külön. Míg civil részről érdemi lehetőségekről számoltak be, addig Juhász Péter, Kunhalmi Ágnes, Osztolykán Ágnes és a többiek ugyanazt mantrázták. De színre lépett a rég nem látott Demszky Gábor is!

Hajléktalankérdés a politikában címmel rendezett konferenciát ma délelőtt Budapesten a Political Capital. Bár a téma nem tartozik kifejezetten az elemző, tanácsadó intézet profiljába, a probléma iránti érzékenység és annak fontossága is indokolta a választást – mondta el Krekó Péter igazgató. Emellett az sem elhanyagolható, hogy az ehhez hasonló események még a téma szakpolitikai fontosságát is erősíthetik.

false

 

Fotó: Németh Dániel


Az elmúlt évben érvénybe lépett, szigorított jogszabályok – hogy csak a legsúlyosabbat említsük, az alkotmány negyedik módosítása, majd az annak hatására levezényelt kriminalizáció és rendészeti intézkedések életbelépése – mind hozzájárultak ahhoz, hogy az otthontalanok problémája erősen a közbeszéd tárgyát képezze. Felmérések szerint a társadalom kisebb része hajlik arra, hogy demoralizálja, ne tekintse embernek a fedél nélkülieket, és (állítólag) többnyire empatikus az általános hozzáállás, mert viszonylag tűrhetően működik az ellátórendszer – vezette fel a témát Juhász Attila a Political Capitaltól.

Ám hiába találtatott széles körben szakpolitikailag érdemesnek az ügy, a pártok programjába mégsem kerül be érdemi szinten. Valós intézkedéseket, kampányokat vagy bármiféle megmozdulást pedig csupán a civil szféra aktivistái felől érzékelhetünk.

És bár a magyar tipológia megkülönbözteti a fedél nélkülieket, a hajléktalan embereket, a lakástalanokat és az otthontalanokat, a köznyelvben ezek szinte szinonimaként jelennek meg (ez a cikk is ilyen módon jár el) – árnyalatnyi különbség van a jelentések között, miközben a probléma alapvetően hasonló.

A hajléktalanság mint probléma nemcsak a főváros sajátja. 2009 óta a hajléktalanok háromnegyede vidéken él, Budapesten pedig hullámzóan csökken az adatfelvételbe bekerülők száma. Mondunk néhány számot is: 2013-ban az ellátórendszert 37 377-en vették igénybe; 2012-ben 225-en fagytak halálra – ezeknek a haláleseteknek a 63 százaléka az áldozatok saját otthonában történt; 2011-ben pedig körülbelül 100 ezer ember került kapcsolatba a hajléktalanellátó rendszerrel. (Fontos, hogy az említett számok – amelyek a konferencián hangzottak el – egy átfogóbb problémát emelnek ki, amely fókuszában nemcsak azok az emberek állnak, akik életvitelszerűen az utcán élnek.)
Hangsúlyozandó még, hogy a hajléktalanellátó rendszerek fenntartására évi 15 milliárd forintot fordít az állam, ehhez plusz 500 millió forinttal járulnak hozzá azok, akik igénybe veszik az adott szolgáltatásokat.

Hozzáértők

 

Az első szekcióban szakemberek folytattak eszmecserét. Kende Anna (ELTE PPK) szerint a dehumanizációs attitűd egyfajta pszichológiai védekezés, voltaképp természetes folyamat. A baj azzal van, amikor ezek az ellenérzések nyíltan a politikai közbeszéd részévé válnak, sőt a törvény részei lesznek, mert akkor megszűnnek a folyamatra nézve a jogi akadályok. Itt tartunk most.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Udvarhelyi Tessza (kulturális antropológus) véleménye szerint a valóságban mindez úgy néz ki, hogy szerintünk az a normális, hogy vannak emberek, akiknek nincs hol lakniuk. A Város Mindenkié (AVM) aktivistája, Fekete-Nagy Miklós azt hangsúlyozta, hogy különbséget kell tenni a tipológiai megfogalmazások között, hiszen nem minden hajléktalan ember fedél nélküli, vagyis nem mindenki él az utcán, ő maga például szállón lakik, de vannak, akik a város szélén lévő erdőkben saját privát életet alakítanak ki maguknak ilyen-olyan hajlékkal.

A Menhely Alapítvány képviseletében Győri Péter arról beszélt, hogy a probléma ott kezdődik, hogy a rendszerváltás óta nincs lakáspolitika, a lakáshoz jutást csak kamattámogatással, valamint devizahitellel „segítették”, amelyek egyike sem bizonyult túl jó húzásnak. A beszélgetés résztvevői közül többen kiemelték, hogy most épp egy önkormányzati választás előtt állunk – úgy, hogy nincs is szó erről a problémáról (sem). A résztvevők szerint a lakhatáshoz való jog törvényi szinten kell, hogy megjelenjen, és sokkal inkább valós intézkedéseket kell tenni, mintsem nagyvonalú gesztusokat.

Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója ijesztő folyamatnak nevezte a jelen helyzetet, Győri Péter pedig hullámzó folyamatként éli meg a történéseket, azt látja, hogy van némi törekvés, például hajléktalanszállók épülnek – akár zavarba ejtően jók is –, míg vannak teljesen elmaradott, már-már 19. századi helyek is. A különböző vegzáló intézkedések pedig újra meg újra – optimizmusra okot adó – társadalmi szolidaritást hívnak elő.

Nő a szegénység, csökken az önkormányzati lakások száma – mondta még Udvarhelyi, aki az AVM aktivistájaként arról is be tudott számolni, hogy például a kőbányai önkormányzattal egészen ambivalens a kapcsolatuk: míg megesik, hogy élőláncot kell szervezniük egy-egy kilakoltatás megakadályozása érdekében, addig mostanra évi 2 önkormányzati lakást ad Kőbánya, amelyet rászoruló hajléktalan emberek segítséggel felújítanak, és új, minőségi életet tudnak ezáltal kezdeni. „Jó volna, ha minden önkormányzat számára ez lenne a minimum.”

Tarlós és Falus helyett

false

 

Fotó: Németh Dániel

 

A szervezők eredeti elképzelése szerint a második kerekasztal-beszélgetésben főpolgármester-jelöltek „csaptak volna össze” az ügy apropóján, azonban a Political Capital felkérésére sem Tarlós István, sem Falus Ferenc nem reagált érdemben. Így egy vegyes válogatottat hívtak össze, amelyben Bodnár Zoltán (a Liberális Párt főpolgármester-jelöltje), Juhász Péter (az Együtt–PM Budapest V. kerületi polgármesterjelöltje), Kunhalmi Ágnes (az MSZP budapesti elnöke, országgyűlési képviselője), Osztolykán Ágnes (az LMP tagja) és Staudt Gábor (a Jobbik főpolgármester-jelöltje) vett részt.

A politikusok a társadalmi csoportok stigmatizációjáról, nem létező programokról, valamint arról értekeztek, milyen mértékben szakmai és mennyiben politikai kérdés a hajléktalanság, de azzal mindenki programszerűen egyetértett, hogy lakáspolitikára márpedig szükség van.

A törvényi intézkedések a stigmatizáltságot erősítik – vélekedett Bodnár Zoltán –, a hatalom pedig gyakorlatilag zászlajára tűzte a stigmatizálást – mondta Juhász Péter. Kunhalmi Ágnes szerint a kormány lenézi és megbélyegzi a kisebbségi csoportokat, a megoldás kulcsa pedig a differenciált szemléletmód terjesztésében és a nevelésben van. Osztolykán Ágnes saját bőrszíne kapcsán különböző stigmatizáltságokról beszélt, és hangsúlyozta, hogy a jelen kormányzat megengedi magának azt a viselkedést, hogy sem szakmai vitát, sem társadalmi konzultációt nem folytat, pedig szélesebb körű társadalmi összefogásra lenne szükség.

A Jobbik megint vallomással készült: kiderült, hogy „színvakok”, a társadalmat csupán törvényt sértő és törvényt tisztelő polgárokra osztják. Staudt Gábor véleménye szerint a hajléktalanság megszüntethető, ha mindenki egyforma segítséget kap, és így a társadalom aktív tagja lehet.

A lakásprogramot emlegetve Osztolykán lakásszövetkezetről beszélt, majd a beszélgetés résztvevői unalomig emlegették a szociálisbérlakás-rendszer kiépítésének szükségességét, mintha ezzel bármi újat mondtak volna.

Persze a vagdalkozásnak is időben elérkezett az ideje. Az MSZP-s XIII. kerület empátiadeficitje hamar porondra került, amiről Kunhalmi csak annyit mondott röviden, hogy van, amikor rossz eszközöket használnak, de nem rossz szándékból, ám persze alapvetően nem ért egyet Tóth József intézkedéseivel.

Az ismétléses politikai lózungparti végén a hallgatóságból Demszky Gábor kapcsolódott be a diskurzusba, aki mintegy búcsúzóul jól kiosztotta a beszélgetés résztvevőit – hiszen szerinte nem is értenek az egészhez.

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.