Kitiltották a Parlamentből az EchoTV munkatársát, aki lefotózta Ujhelyit a menzán

  • narancs.hu
  • 2019. január 18.

Belpol

A politikus számon kérte ezért, amiről videót készített és feltöltötte a Facebookra.

Kitiltották az EchoTV munkatársát az Országházból, aki a menzán készített fotót Ujhelyi István szocialista EP-képviselőről, ugyanis a Parlamentben csak kijelölt helyen lehet felvételt készíteni, a menza pedig nem minősül ilyennek - közölte a Facebookon Ujhelyi.

A felvétel bejárta a kormánysajtót, éppen ezért az Országgyűlés sajtófőnöke a tavaszi ülésszak végéig kitiltotta az EchoTV munkatársát. Az ügy előzménye, hogy Ujhelyi felhívta Bohár Dánielt, a televízió riporterét, hogy a számon kérje, amit később a Facebookra is feltöltött:

További érdekesség, Ujhelyi kapott egy levelet, méghozzá nem az EchoTV, hanem a PestiSrácok egyik munkatársától, amelyben a szerző azt kérdezi a politikustól, hogy „eltávolítja-e Ujhelyi képviselő úr a Facebook-oldaláról azt a videófelvételt, amelyen a Bohár Dániellel folytatott telefonbeszélgetése szerepel?”

Ujhelyi válaszolt, a levelezést pedig feltöltötte a Facebookra, amit azzal indokolt, „nem reméli, hogy a nekik küldött válaszát változtatás és csúsztatás nélkül közlik, ezért megosztja.” A politikus azt írta válaszul, „természetesen leveszi a felvételt a Facebook oldaláról, amennyiben a kormányközeli sajtóorgánumok (origo, pestisrácok, tények, lokál, echo tv, napimigráns stb.) felületeiről lekerülnek azok a cikkek és videós anyagok, amelyek azokat a fotókat tartalmazzák, amiket a hozzájárulása nélkül, sunyi módon készítettek az echo tv munkatársai.”

Ujhelyivel a frissen megjelent Magyar Narancsba készítettünk interjút:

Sok néppárti politikus Orbán ellen szurkol

Az EP-választás jelentőségéről kérdeztük az MSZP képviselőjét, Ujhelyi Istvánt. A csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban hosszú interjút olvashatnak Ujhelyi Istvánnal, az MSZP európai parlamenti képviselőjével. Ujhelyi elmondja, milyen ellenzéki eredménnyel és hány MSZP-Párbeszéd mandátummal lenne elégedett a májusi EP-választás után, hogyan lehet Frans Timmermansból, a szocialisták jelöltjéből az Európai Bizottság következő elnöke, de beszél arról is, vannak-e még árulók az ellenzékben.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.