Kivárni is nagyon veszélyes

Lakner Zoltán politikai elemző az ellenzéki stratégiákról

  • Vári György
  • 2012. október 15.

Belpol

Az utóbbi hetekben felpörgött a "demokratikus ellenzék" összefogásáról szóló vita. Lakner Zoltán politológust kérdeztük arról, kik lehetnek az Orbán-ellenes koalíció résztvevői, és legyűrhetik-e az útjukban tornyosuló számos akadályt.

Magyar Narancs: Minek köszönhető, hogy újból a közbeszéd középpontjába került ez a téma?

Lakner Zoltán: Valóban csak a vita pörgött fel anélkül, hogy érdemi elmozdulás történt volna, afféle hiperaktív holtponton van a történet. A Demokratikus Koalíció az éhségsztrájkját összekapcsolta összefogásra szólító felhívásokkal, és ez azért generálhatott vitát, mert ez a téma egyébként nincs elrendezve a magyar közéletben. Van egyfajta igény az összefogásra, míg másfelől, szintén érthető okokból a potenciális szereplők érzékelhetően ódzkodnak tőle, és az sem biztos, hogy nagyon keresik ennek a helyzetnek a feloldását.

MN: Kikről beszélünk egyáltalán, kikkel kell számolni, kik vennének részt egy széles körű összefogásban, és mi az, amiben mindenképpen egyet kellene érteniük? Elég annyi, hogy a következő miniszterelnököt semmiképp se hívják Orbán Viktornak?

LZ: Két alapvető cél van, amiről meg kell egyezni, nézzük először ezt, aztán jöhetnek a szereplők. Az első cél az, hogy a Fideszt le kell váltani. Egyszerűen azért, mert amit az alkotmányossággal, a gazdasággal, a társadalommal csinál, az minden várakozást és minden korábbi kormányt alulmúl, szörnyen veszélyes politikát folytat. A másik, időben későbbi, de ezzel logikailag szorosan összefüggő cél, hogy az országot jobban kell kormányozni nemcsak annál, ahogy most teszik, de annál is, ahogy 2010 előtt tették. Ha a szóba jöhető felek nem bíznak egymásban és sok tartalmi kérdésben nem értenek egyet, akkor nem tudnak majd kormányozni, viszont a Fidesz leváltásához a szavazatmaximalizálás elengedhetetlen, kikerülhetetlen politikai kényszer. Ez a kettős probléma két módon oldható fel: vagy az egyik pólus fölébe nő a másiknak, vagy az érintettek váratlanul elkezdenek nyitottságot tanúsítani egymás iránt, és kísérletet tesznek egymástól távoli elképzeléseik összecsiszolására. Utóbbihoz mindenekelőtt egy erről szóló, egyszerre több szereplő által meghozott döntésre volna szükség, aztán lehetne kezdeni a nehéz egyeztetéseket, amelyeket az is nyilván meghatározna, hogy ki milyen erős. Ez is súlyos kérdéseket vet fel, elég csak visszagondolni az MSZP és az SZDSZ viszonyára. Az MSZP a koalíciós emlékek miatt alighanem szeretne egyszer egyedül nekivágni a kormányzásnak, az LMP pedig okkal tarthat attól, hogy háttérbe szorulna egy koalícióban. Ám ha komolyan gondolja a mostani ellenzék, hogy ők a Fidesszel szemben nem csak az erő nyelvén értenek, akkor az egymás közötti megegyezésre való képességük amolyan referenciamunka lehetne a választók felé, amely azt mutatná: menne másként a politizálás az egész ország szintjén is. Ez a nyitottság az, ami számon kérhető. Ha nem lepődünk meg azon, hogy az új politikai szervezeteknek idő kell a megkapaszkodáshoz, akkor az is akceptálható, hogy az MSZP sem tud két év alatt teljesen átalakulni, hogy ehhez több idő kell. A másik eshetőség pedig az, hogy a választók mennek át tömegesen egyik oldalról a másikra: az LMP-től az MSZP-hez, vagy fordítva. Ez esetben a pártoknak nem egymást kell meggyőzniük, hanem a másik párt választóit. Ehhez is szükséges a nyitottság, csak nem egymás, hanem egymás választóinak igényei iránt.

MN: Szóval ez egy kétszereplős történet?

 


Fotó: Németh Dániel

LZ: Immár deklaráltan két pólus van, és a két főszereplő az LMP és az MSZP, a többi szervezet körülöttük rendeződhet el. A Szolidaritás mintha a helyét keresné ebben a felállásban. Sokak számára meglepetés - kinek kellemes, kinek kellemetlen -, hogy az MSZP nem esett szét, és ma is a legerősebb ellenzéki párt, stabilan leköt több mint egymillió szavazót, az előző választások óta valamelyest meg is erősödött. Egyelőre nem a 2006-os, de mondjuk a 2007-es tábor helyreállítása folyik. Ez azért nagyon lényeges, mert azok a törzsszavazók, akiket se Gyurcsány Ferenc nem üldözött el, se Orbán Viktor vagy a Jobbik nem tudott elszipkázni, már minden bizonnyal megmaradnak az MSZP-nél, egy magasba tartott LMP-zászló nem csábítja el őket. Ebből a helyzetből az MSZP azt a következtetést vonhatja le, hogy ha az LMP-vel úgysem tud szövetkezni - hiszen az ő kongresszusi állásfoglalásuk kimondja, hogy parlamenti párttal nem kötnek választási együttműködést -, akkor egyedül készül, és ezt annyira nem is bánja, mert nincs újra SZDSZ-típusú helyzet. Az LMP körül szerveződő pólus alapja az említett januári kongresszusi állásfoglalás, ami behatárolja a mozgásterüket. Az LMP számára az MSZP és a DK ki van zárva, ők ezt szintúgy nem bánják, egyedül viszont nem tudnak elég embert mozgósítani a kormány leváltására. Kétségtelen teljesítmény, hogy stabilan parlamenti küszöb fölötti eredményeket produkál az LMP, ha az MDF-nek vagy az SZDSZ-nek ilyen támogatottsága lett volna félidőben, nem győztek volna hová lenni örömükben. De a Schiffer András által régebben sűrűn emlegetett váltópárti státustól ez még messze van. Az LMP konzekvensen ragaszkodik a megalakulása óta hirdetett politikai elképzeléseihez, nem akar változtatni rajtuk, és ez a kínálat, úgy tűnik, ekkora és nem sokkal nagyobb keresletet vonz. Ez a pártpolitikai magyarázata annak, hogy a Millával, a Szolidaritással, a 4K!-val "pólusépítésbe" fogjanak, növelni szeretnék a tábort, egyúttal demonstrálni az összefogásra való hajlandóságot.

 

MN: Milyennek látja az esélyeiket?

LZ: Ez egy legalábbis rögös út, én egyelőre nem látom azt az erőt, ami feljebb lendíthetné őket. Az LMP szervezetileg esendő, ők maguk is úgy látták, hogy ezen bukott meg a népszavazási kezdeményezésük. A Szolidaritás épp arra törekedett, hogy olyan mozgalmat hozzon létre, amely szervezeti ereje révén képes diktálni a pártoknak. Nem tudok pontos számokat, de nekem úgy tűnik, hogy ekkora szervezeti erő nem jött létre, kívülről, távolról úgy tűnik, hogy az utóbbi fél évben mintha kevésbé volnának lendületben. Mindent összevetve arra van esély, hogy kialakuljon egy alternatív ellenzéki pólus, amely látványosan mást kínál a Fideszhez és az MSZP-hez képest, de arra, hogy ez az erő egyedül válhasson a Fidesz kihívójává, nincsen. Ha a két demokratikus ellenzéki tömb közt nincs együttműködés és a választók sem mennek sehová, nagyjából mindenki ott marad, ahol most van, akkor egyszerűen nem jön ki "matekban" a kormányváltás lehetősége. Miközben mindenki logikusan viselkedik - egy rövid távú logika alapján. Az MSZP a legnagyobb a szereplők közül, értelemszerűen váltópárttá akarja kinőni magát, lehetőleg egyedül, hogy minél kevésbé kelljen más politikai igényekhez alkalmazkodnia. Abban reménykedik, hogy mivel ők a legnagyobbak, aki váltást akar, úgyis beáll mögéjük. Az LMP, amely némi jóindulattal szólva alulról közelíti a középpárti státuszt, stabil középpárttá akar válni, rendszerkritikus ellensúllyá akarja kinőni magát. Kérdés, hogy ezek az elvárások mennyire reálisak, mindenesetre a szereplők időt adtak maguknak arra, hogy sikerre vigyék saját stratégiájukat. Januárban, az operaház előtti tüntetés után nagy volt a várakozás, de utána mindegyik párt beletaposott a fékbe. A másik döntő tényező a politikailag aktívak és passzívak közti fal áttörése lehet, kérdés, hogy ennek megtalálja-e valaki a módját. Azt sem tudjuk, hogy a regisztráció hogyan hat majd a részvételre, bár van már olyan kutatás, amely szerint jelentősen csökkenne a résztvevők száma. A Fidesz adminisztratív eszközökkel stabilizálná a passzivitást, ami az ellenzék széttagoltsága mellett a legfőbb szövetségese. De az is lehet, hogy a felháborodás növeli majd a választók elszántságát. Ezt egyszerűen nem tudjuk. Az is kérdés, a Fidesz még hányszor nyúl bele a választási szabályokba 2014 tavaszáig.

MN: Az MSZP mozgástere nem épp annyira behatárolt, mint az LMP-é? Ők a legnagyobbak, viszont az új mozgalmak "establishment"-pártot látnak bennük, Gyurcsánytól és a sokak által az összefogás listavezetőjének képzelt Bajnaitól pedig kiszivárgott kampánystratégiájuk szerint ők akarnak eltávolodni, hogy jóléti ígéretekkel csábíthassák a szavazókat. Még az is kérdés, hogy az MSZP akár saját egykori miniszterelnökeivel meg tud-e egyezni bármiben is?

LZ: Félig, de csak félig viccből mondom, ha a szocialisták távolodnak Gyurcsányéktól és elutasítják a neoliberális politikát, az tárgyalási alap az LMP-vel. Az MSZP-nek egyfelől nyilván nem hiányzik, hogy visszakapja a Gyurcsány-problémát és újrakezdődjenek azok a játszmák, amelyeknek a DK-sok távozása véget vetett, másrészt párton belül sokan úgy gondolják, hogy ha egyedül küzdötték végig ezeket az éveket, ne más arassa le a remélt babérokat. De egyelőre még az is kérdés, Bajnai Gordon be akar-e lépni a küzdőtérre, és vállalja-e az ezzel járó súlyos kockázatokat. A lényeg az, hogy egyrészt tudjuk, az összefogás sok ellenzéki választó számára vonzó, mások számára azonban taszító. Nem tudjuk pontosan, milyen mérleget lehetne vonni szavazatszámban. Azt se tudjuk, nem éppen az összefogás vagy egy vitathatatlan váltópárt kiemelkedése vonzaná-e be a passzívakat a Fideszt leváltó táborba. Szerintem az egymásra meglehetősen hasonlító kivárási stratégiák sem kevésbé veszélyesek, mint az összefogás lenne mindegyik fél számára. Pusztán abban bízni, hogy a választópolgárok majd eldöntik ezt a kérdést azzal, hogy egy lélektani pillanatban egyszer csak beállnak valamelyik erő mögé, merész elképzelésnek tűnik.

MN: Némely elemzők azt mondják, hogy Orbánt csak balról nem lehet megverni, még ha össze is állna az LMP-től a DK-ig ívelő szövetség, muszáj nyitni a mérsékelt jobboldal csalódott szavazói felé is. Szükséges volna és lehetséges lenne, hogy Sólyom László és/vagy Mellár Tamás ott lehessen az elképzelt szövetség listáján?

LZ: Mikor ballib barátaimmal már megittunk két-három fröccsöt, rendszeresen szóba kerül a szerethető, mérsékelt jobboldali vagy konzervatív párt megalapítása. Pedig nem nekünk kéne megrajzolni magunknak az ideális politikai riválist, ez nem is lehetséges. Persze fontos lenne mérsékelni az állandó megosztás politikáját, amelyet Orbán Viktor űz, csakhogy ennek az a lényege, hogy aki eltávolodik tőle, az áruló. Ameddig a Fidesz ebben a zárt hadrendben menetel, addig illúzió ebben reménykedni, legalábbis 2014-ig. Roppantul meglepne, ha meg lehetne bontani a Fidesz egységét. Érezhető, persze, a csalódottság, de ha valóban kérdésessé válik a Fidesz győzelme, a befolyásos jobboldali véleményformálókra irtózatos nyomás nehezedik majd, és minden erőfeszítés a tábor bármi áron történő egyben tartására fog irányulni.

MN: A bázis sem mehet ki a Fidesz alól? A bő fele már elveszett, de még mindig közel másfél millióan vannak mögöttük. Meddig csökkenhet még, mennyien lehetnek az ő stabil választóik? Az egyre nyilvánvalóbb erkölcsi és szellemi szétesés, amely a baltás gyilkos ügyében megmutatkozott, nem gyorsíthatja fel ezt a folyamatot?

LZ: Az MSZP 2006 utáni pályafutása jelzi, hogy gyakorlatilag nincs alsó határ, megjárták a 17 százalékot is a 2009-es EP-választásokon, 2010-re onnan erősödtek 19-re. Az, hogy a Fidesz ilyen energiákat öl a választás szabályozásába, jelzi, hogy elsősorban adminisztratív eszközökben bízik, nem a választók elsöprő szimpátiájában. Ha a kormányzás színvonala ilyen marad, márpedig ehhez Orbán makacsul ragaszkodni látszik, akkor lehet, hogy százszámra szalad bele kínosabbnál kínosabb ügyekbe. Csak az a baj, hogy ha a Fidesz hibáira való várakozás a mainstream ellenzéki stratégia, akkor ez igen kockázatos. Bejöhet - vagy nem. Ennél azért nagyobb politikai felelősség nehezedik az ellenzékre is. A katasztrófa-forgatókönyveket általában az teszi valószínűtlenné, hogy igazán senkinek sem érdeke a megvalósulásuk. Nyilván nem érdeke Orbán Viktornak sem, csakhogy már elég sokszor megtapasztaltam, hogy ő merőben más logika szerint gondolkodik, mint én, ami egy politikai elemző számára elég komoly probléma. Az év elején azt gondoltam, hogy a meghirdetett konszolidáció okos ötlet, ő maga viszont megint másként gondolta, illetve nem is volt képes megcsinálni. És saját - általam vélt - érdekei ellen politizál azóta is. Túl nagy esélyt nem adnék a katasztrófa-forgatókönyveknek, de kizárni már semmit sem tudok.

MN: Nem fenyeget a mindenki kontra Fidesz és Jobbik felállás azzal, hogy még jobban elmélyíti a "hideg polgárháborút" bal- és jobboldal között?

LZ: A konfliktust nem lehet kispórolni semmilyen választási küzdelemből. Ezt a szembenállást csak a már emlegetett nyitottsággal és a választás megnyerését követő jó kormányzati teljesítménnyel, a nyugodtabb hétköznapok biztosításával lehet valamelyest oldani, amit lehet oka elfogadni a csalódott jobboldaliaknak is. Egyedül ez konszolidálhatja a politikai versengést.

MN: Ez akár Orbán Viktor politikai kiiktatásához is elvezethet? Átvészelhet egy 2014-es vereséget is, ahogy már annyi mindent átvészelt?

LZ: Mivel 2006 áprilisában éleslátóan megírtam, hogy Orbán Viktornak vége, ám Gyurcsány és az MSZP rám cáfolt, nagyon óvatosan merek csak válaszolni. A Fideszben nincs valódi, intézményesült, formalizált belső ellenzék. Egyes politikusok néha mondanak valami kritikusat, de a kósza hangok sose álltak össze platformmá. Amíg ez így marad, Orbán Viktor bármit túlélhet. Az utóbbi tíz évben egy nem túl vonzó, de a maga módján roppant átgondolt szervezetépítési munka zajlott le, amely stabil hátteret biztosít számára. Ha nyílttá válik a verseny a Fidesz és az ellenzék között, akkor azok is besorolhatnak Orbán mögé egzisztenciális okokból, akiknek amúgy számtalan bajuk van vele.

MN: Van még egy versenyző, a Jobbik. Tőlük mi várható? Tényleg elérték a teljesítőképességük csúcsát, vagy erősödhetnek még?

LZ: A 2009-2010-es nagy fellendülés óta nem nagyon mozdul a támogatottságuk, holott a leszakadás, szorongás a társadalomban fokozódik, vagyis minden adott lenne ahhoz, hogy egy szélsőjobboldali párt tovább erősödhessen. A Fidesszel van komoly meccsük, és rájuk nézve veszélyes lehet az a helyzet, ha komoly esély mutatkozik a Fidesz leváltására: a baloldal visszatérésének megakadályozása elég ok lehet, hogy a Jobbik választóinak jelentős része át- vagy visszamenjen a Fideszhez. Ezt megkönnyíti a Fidesz szimbolikus politikája, szabadságharc-retorikája. Másfelől ez a Jobbikot is egyre radikalizálja, próbálnak rálicitálni a Fideszre, ami pedig egyre kevésbé mutatja őket kormányképesnek.

MN: Elképzelhető egy Fidesz- Jobbik-koalíció 2014-től?

LZ: A kérdést megkerülő válaszom, hogy a választási szisztéma annak esélyét növeli, hogy a győztes egyedül is többséget szerezzen. Egyébként többség híján Orbán az LMP-nek is ajánlatot tehetne, és akkor rajtuk lenne annak a súlya, hogy a Jobbikkal felálló kormánytól megmentsék a hazát. Másfelől egy Fidesz-Jobbik-koalíció nyilván véglegesen elszigetelné Magyarországot, de már most sem vagyunk túl népszerűek. Kérdés, hogy 2014-re marad-e még Orbán Viktornak bármi veszítenivalója.

Neked ajánljuk

Leginkább a foci

  • Toroczkay András

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

Stockholm-szindróma

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Delfin

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

Szerelem határok nélkül

  • Nagy István

Nem lehet könnyű úgy gitározni egy zenekarban, hogy az elődöd árnyékában játszol, és folyamatosan ott van benned a félsz, hogy ha a régi srác majd egyszer vissza akar jönni, téged azonnal lapátra tesznek. Ez történt Josh Klinghofferrel, aki 2009-ben csatlakozott a Red Hot Chili Peppershez, és kereken tíz évig volt az együttes gitárosa. 

Biztonsági játék

Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.

Miért hiányzik?

  • Csabai Máté

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.

Minden színész csiga

„Tragédiának nézed? Nézd legott / Komé­diá­nak, s múlattatni fog” – idézi Katona László Az ember tragédiáját az előadás végén, amelynek alcíme is van: Etűdök színházi világunk állapotjáról. A Nézőművészeti Kft. egy rendkívül szórakoztató, elsőrangú kabarét csinált a színészek mindennemű kiszolgáltatottságáról és az abuzív rendezőkről.

Rejtvényfejtés

Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az embe­rek fejébe.

Minden változatlan

  • Balogh Magdolna

A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.

A zöld-fehér polip

Megalakul az ötödik Orbán-kormány, és itt most azt kéne találgatnunk, hogy Kásler távozása, Csák bevonása, Lázár és Navracsics visszatérése, meg néhány minisztérium szétszedése, átalakítása mi mindenre utalhat, s mindebből milyen új politikai irányra számíthatunk – de tizenkét év orbánizmus után nem hinnénk, hogy mindennek nagy jelentősége volna. Voltaképpen még a totális eszementséget tükröző húzás, az egészségügy és – főleg – a közoktatás betolása a karhatalmi minisztérium alá sem meglepő a NER államigazgatási track recordjának ismeretében.

Orbán Viktor két beiktatása

„Az Isten kegyelméből nekünk adott megbízatás mindig túlmutat rajtunk. Azokra, akiknek a javát kell szolgálnunk, de még ennél is tovább mutat arra, akitől a feladatot végső soron kaptuk és akinek a dicsőségét szolgálhatjuk. Ez a mai nap üzenete mindannyiunknak” – mondta Balog Zoltán, a rendszer egyik sokat próbált főpapja a Kálvin téri református templomban, a Novák Katalin államfői beiktatása alkalmából rendezett ökumenikus szertartáson. Szavai üresen pattogtak a templom kövén, s talán a térre is kigurultak, hogy ott pukkanjanak szét, mint sok színes szappanbuborék.