Kívül tágasabb

A kórházak sokszor nem tudnak mit kezdeni a kezelésen átesett, de még ápolásra szoruló hajléktalanokkal. Akad, akit csak úgy kitesznek az utcára, de ha a fedél nélkülinek szerencséje van, nem marad magára. A kevésbé szerencsések meg el sem jutnak a betegfelvételig.

„Minden hajléktalan beteg” – többször is találkoztunk ezzel a megállapítással, miközben szociális munkásokkal, az otthontalanok helyzetén segítőkkel beszélgettünk. A hajléktalanokat sokszor a magyar egészségügyi rendszerben is hátrány éri azért, mert az intézmények nincsenek felkészülve speciális problémáikra. Egy hajléktalan nehezebben kerül be az ellátórendszerbe, és könnyebben kerül ki onnan, így sokkal nagyobb az esély arra, hogy egy egyébként kezelhető betegség következménye az indokoltnál súlyosabb szövődmény, netán halál legyen. Mivel az állam nem vesz tudomást számos égető problémáról, egyre nagyobb teher hárul a civil szervezetek és alapítványok jelentős szerepvállalásával működtetett szociális ellátórendszerre. Általában a fedél nélküli embert ellátó intézményen és az orvoson múlik, hogy miként bánik azzal, akinél például nincs pizsama, vagy akit a vizsgálat előtt fertőtleníteni kell, de legalább megfürdetni, és akinek semmi lehetősége arra, hogy megvegye a saját gyógyszerét, vagy hálapénzt csúsztasson a doktor zsebébe.

Ha rákos is, mehet

Bár az otthontalanságot igazoló közokirattal, vagy éppen a szálló által kiállított, 6 hónapig érvényes, meghosszabbítható igazolással, esetleg, ha van, a tajkártyával a hajléktalanok igénybe vehetik az egészségügyi szolgáltatásokat, a rendszer nincs felkészülve azokra a speciális helyzetekre, amelyek sorozatosan felmerülnek ilyen esetekben. Az egyik legégetőbb probléma a kórházi kezelések és beavatkozások utáni rehabilitáció. Egy lábtörésnél például normál viszonyok esetén otthonra marad a fölépülés, a hajléktalannak viszont nincs hová mennie; és vannak a végtagtörésnél sokkal súlyosabb esetek is. Tudunk olyan esetekről, amikor a daganatos beteget a kemoterápiás kezelés után egyszerűen kitessékelték az intézményből, hiszen a kórházaknak nincs alternatív javaslatuk olyankor, ha a beteg nem az otthonában lábadozik. Gondot okoz az is, hogy egy kevésbé ápolt hajléktalannak szinte lehetetlen bejutnia egy át­lagos háziorvosi rendelőbe, de az olyan szakorvosi ellátásokból is szinte teljesen ki van zárva, mint a fogászat vagy éppen a reumatológia – előbbiből általában higiéniai okokból, míg az utóbbira nem tudnak időpontot kérni.

Az állami egészségügyi rendszer hiányosságait döntő többségében civil szervezetek vagy ala­pítványok próbálják pótolni a fővárosban, ahol több olyan lábadozó, szak- és háziorvosi ellátás működik, amely a hajléktalanok megsegítésére szakosodott. Noha a fedél nélküli betegek kezelésében a legnagyobb szerepet a főváros által fenntartott Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) vállalja, egyedül nem tudja ellátni e feladatokat, így az egyéb, nem állami vagy önkormányzati fenntartású szervezetekre is nagy szükség van. A BMSZKI Orvosi Krízis Szolgálatán található 73 ágyas krónikus fekvőbeteg-ellátó részleg csak a töredékét tudja fogadni az állandó orvosi ellátásra szoruló budapesti hajléktalanoknak, akik vagy már ki- vagy még be sem kerültek az állami egészségügyi ellátórendszerbe. Több civil szervezet jóvoltából viszont – a BMSZKI-éval együtt – a becslések szerint 200 ágy állhat rendelkezésre az otthontalanok kezelésére. Persze még ez is jóval kevesebb a szükségesnél.

„Volt olyan nap, amikor az 50 ágyas, betegekkel teli kórházunkba 10-12 új pácienst szerettek volna elhelyezni a budapesti és vidéki kórházak, klinikák. Ez a kérés vállalhatatlan. Lehetőségeink szerint természetesen minden hajléktalan emberen segíteni próbálunk, de másik hajléktalanellátó intézménybe kórházi beteget el- vagy áthelyezni nem áll módunkban. Járóbeteget könnyebben át tudunk venni” – mondta lapunknak a VIII. kerületi Dankó utcában működő Oltalom Kórház főnővére, Kürthy Erika. A kórházakból gyakran keresik meg őket olyan hajléktalan betegek ügyében, akik otthontalanságuk miatt szorulnak tartós ápolásra, idősotthoni elhelyezésre. A fedél nélkülieknek így maradnak az Oltalom Kórházhoz hasonló intézmények, ahol az ágyak jelentős részére jár ugyan az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által folyósított támogatás, de az közel sem fedezi a fenntartási költségeket; mi több, az utógondozás is jobbára az adott intézmény gondja marad – azaz a megfelelő ruházat biztosítása, a gyógyszerellátás, a szociális ügyek intézése vagy éppen a tartós elhelyezés megoldása.

A fedél nélküli életforma, az azzal gyakran együtt járó alkoholizmus vagy drogfüggőség miatt az otthontalanok többsége könnyebben kaphat el különböző fertőző betegségeket.
Az Oltalom Kórház adatai szerint a betegek ­je­len­tős része súlyos, alkohol okozta szövőd­mé­­nyek­ben, betegségekben szenved, igen jelentős a szív- és érrendszeri, a daganatos meg­­­be­tegedések, valamint a bőr fekélyes elvál­to­zá­sainak száma is. Ki kell emelni a légúti megbetegedéseket, amelyek 1-2 százaléka fertőző tuberkulózis (tbc) – tudtuk meg a főnővértől. A megfelelő intézményekben történő ellátásukat követően a tbc-s betegek utógondozását, gyógyszerekkel történő ellátását is végzi az Oltalom Kórház.

Több forrásból is úgy hallottuk, a tbc-s fedél nélküli páciensek állami egészségügyi intézményben történő elhelyezése olykor akadályokba ütközhet: alapesetben egy kórházban rögtön a tüdőosztályra kell vinni az ilyen beteget, de a szociális munkások tapasztalatai szerint elég nehézkes a hajléktalanok felvétele. Ha ez végül sikerül, onnan sokszor igyekeznek az első adandó alkalommal megszabadulni az otthontalanoktól (például a házirend megsértése miatt), de ha maradhatnak, a kezelési idejük általában akkor is rövidebb, mint az egyéb tbc-s betegeké.

A Máltai Szeretetszolgálat 2010 óta tartja fenn a Feszty Árpád utcai lábadozót. Az elsősorban a budai kórházakkal és a szeretetszolgálat többi intézményével kapcsolatban lévő helyen egyszerre negyven hajléktalan kaphat ­ellátást. Alagi Szilárd, a Gondviselés Háza Hajléktalanok Átmeneti Szállásának vezetője a Narancsnak elmondta: nagyon ritkán fordul elő, hogy annak, aki bekerül hozzájuk egy betegséggel, ne lenne egy sor más egészségügyi problémája is. Ezekre azt követően derül fény, hogy túlesnek az első általános állapotfelmérésen, amit náluk minden új betegnél elvégeznek. A Fesztyben lakók közel 10 százaléka valamilyen daganatos betegségben szenved, és a páciensek nagyjából 80 százalékának van szív- és érrendszeri problémája, továbbá náluk is gyakoriak a tüdőt érintő, valamint az alkohollal összefüggő megbetegedések. Az intézmény­vezető szerint az ellátottak 30-35 százaléka a mozgásában is tartósan és súlyosan korlátozott. „Az itt lévő negyven embernél kis túlzással az átlag civil magyar állampolgár szinte teljes betegségpalettája felfedezhető” – hangsúlyozta Alagi Szilárd, aki azt is elmondta, hogy hozzájuk is érkeznek az államilag fenntartott kórházakból „közvetített” betegek.

Velünk marad

Megkerestünk több, fővárosi kórházban dolgozó orvost, akik mind tisztában voltak a jelenséggel. Volt, aki szerint neki egyáltalán nem feladata azzal foglalkozni, hogy például kötözés után van-e hova hazamenni a betegnek vagy nincs, de beszéltünk olyan sebész szakorvossal is, aki elmondta: ha nem sikerül más osztályra áthelyeztetnie a fedél nélküli beteget, ő maga szokott telefonálni valamelyik lábadozóba, hogy be tudják-e fogadni. „Van egy kis noteszem, benne négy-öt névvel, és két műtét között elkezdem hívogatni őket” – mesélte az orvos, aki szerint nemcsak az a gond, hogy nincs hova hazaküldeni a betegek egy részét, hanem az is, hogy nincs miben; az a ruha ugyanis, amiben a mentősök bevitték a kórházba, sokszor azon nyomban a megsemmisítőben végzi.

A megoldást eltérően látják az egyes szakmai szereplők: felmerült a hajléktalan betegek szegregálása is egy külön a számukra létrehozott központi intézménybe, de a többség szerint a teljes egészségügyi intézményrendszert kellene megfelelően felkészíteni a speciális ellátást igénylő betegek kezelésére. Jelenleg a kórházak és az egyéb gyógyászati helyek többségében nincs megfelelő számú, erre kiképzett személyzet. A BMSZKI Orvosi Krízisszolgálatának vezetője, Pálvölgyi Gabriella egy 2011-es konferencián arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyzet gyors kezelésére speciális, megfelelő infrastruktúrával rendelkező lábadozó-helyeket, szanatóriumokat és otthonokat kellene létrehozni. Emellett szükség lenne egy közös adatbázisra is, amelyet a hajléktalanokat ellátó egészségügyi szervezetek hoznának létre, és amely átlátható lenne minden szereplő számára; így elkerülhetők lennének az ismételt vagy felesleges vizsgálatok, az indokolatlan kezelések és egyes rossz orvosi döntések is. De úgy tűnik, egyelőre nem lesz változás ezen a téren: semmi nem utal arra, hogy az amúgy is ezer sebből vérző magyar egészségügyi rendszer reformját éppen a hajléktalanok ellátásának javításával kezdenék.

Lepasszolták

A hajléktalanok egészségügyi ellátásáról már egy 2000-es ombudsmani jelentés borúsan nyilatkozott. Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa több olyan problémát vázolt, amelyre azóta sem született jó megoldás. A jelentésben egyebek közt szó volt arról, hogy a kórházak nemigen foglalkoznak a hozzájuk bekerült hajléktalanok szakszerű megfürdetésével, fertőtlenítésével; a dokumentum szerint megoldatlan az olyan hajléktalanok kezelés utáni elhelyezése, akik utcán már nem képesek élni, esetleg amputáltak vagy gyógyíthatatlan kísérő betegségben szenvednek. Az ellátórendszerben a szükséglethez képest alacsony a hajléktalanoknak létesített bentlakásos ápoló-gondozó és rehabilitációs otthonok száma, és így kórházi ápolást már nem igénylő, de az utcai életre, ön­ellátásra alkalmatlan hajléktalanok tömege nem részesül a törvényben állami kötelezettségként előírt ellátásban.

A 2000-es ombudsmani jelentésben több olyan esetre is fény derült, amikor a mentők ­hiába szállították be az orvosi ellátásra szorult hajléktalant valamely fővárosi kórházba, ott megtagadták a beteg felvételét. Sőt, az Országos Traumatológiai Intézet akkori vezetője körlevélben utasítást adott ki, hogy a hozzájuk beszállított hajléktalan emberek jelentős részét inkább irányítsák át – egyebek közt – az alacsonyabb ellátást biztosító Oltalom Kórházba.

Legutóbb néhány hónapja Székely László ombudsman jelentésében volt szó a hajléktalanok egészségügyi ellátásáról, de markáns kijelentések nincsenek. Az alapvető jogok biztosa örülne, ha jobban érvényesülne a lábadozói részleget is működtető átmeneti szállók, nappali melegedők egészségügyi ellátó funkciója, és kiemelt feladatként kezelnék a pszichiátriai és addiktológiai nehézségekkel küzdő hajléktalanok elhelyezését, ellátásuk megszervezését és finanszírozását.