Kocsis Máté határvadász testületért kiállt

Belpol

Nyitott ajtón kopogtat, hiszen Orbán már a tegnapi rádióinterjújában arról beszélt, hogy határvadász szervezetet kell létrehozni.

A szabadkai erdőben történteket kommentált a Fidesz frakcióvezetője szombaton a Facebookon

Az esetről, amely során egy afgánokból és egy pakisztániakból álló csoport támadt egymásra, Kocsi azt írta: "Egyre durvul a helyzet a déli határnál: két migránscsoport fegyverekkel lőtte egymást hajnalban Szabadkánál, a hírek szerint halálos áldozatok is vannak."

A posztban kifejtette, hogy csak idén 100 ezernél többen próbáltak illegálisan Magyarországra lépni: "válogatott módszerekkel, hol alagutakon, hol létrán, hol kövekkel, hol fegyverrel".

"A katonák és a rendőrök állják a sarat, de a háború miatt nagy szükség lenne a munkájukra az ukrán határnál is. Itt az ideje, hogy felálljon egy önálló határvadász testület, ami kizárólag a határvédelemmel foglalkozik! Magyarország biztonságából nem engedhetünk!" - tette hozzá.

A határvadász testület forszírozása persze nem újdonság, hiszen arról éppen péntek reggeli rádióinterjújában beszélt Orbán Viktor, aki egyenesen azt mondta, hogy már kérte Pintér Sándort, hogy szervezzék meg a határvadász rendszer, amire két hónapot adott.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.